Csak a surranó kavics mi léptem alatt
csikorog,a bennem megrekedt belső
világ
hallgat, nem kiállt, nem tépi
szét agyam,
nesztelen siklik a tudatom, nem látlak.
A hiányérzet mi benned él, mégis átlép
hozzám, gyengéden érinti lelkem- Ne
félj
- szól- nem okollak a testi
hibámért.
Lezárt szemhéjam alól nézlek. - Ki
vagy?
Csak egy ember, kinek testében amazon
időz, belső hatalma szelíd, kegyes
titok,
és arról álmodik minden éjjel, hogy
jár,
kihúzott gerinccel a szélben dacolva
áll .
És már nézem, a hiányzó végtagokat,
amin élet fájdalom rajzolta körvonalak
csúsznak a semmibe, s hiába közvetít
felém
megalkuvást a testbeszéd.
