A sötét árnyék egy bottal piszkálta az összebújt, kimerült családot. Azok ijedten meredtek rá, még jobban összekapaszkodtak. Tomi rémült meg a legjobban, halkan elkezdte a szokásos vinnyogását.
– Mi a nyavalyát kerestek itt, nem való ez a hely nektek. Valamék éccaka is kiraboltak itt egy kollégát a randalírozók. Az anya megnyugodott mikor rájött, hogy nincsenek veszélyben. Esdeklőn felnézett a férfira.
– Tudja a testvérem megint beszopott, kidobott bennünket a saját lakásunkból. Éhen menekültünk el. Nincs hova mennünk.
– Az baj, nagy baj ha éheznek – szögezte le a tényeket az ember, közben nyögve melléjük kuporodott. Átható bagószag áradt belőle. Kotorászni kezdett a szatyorjában, majd egy darab kenyeret nyújtott feléjük.
– Na, egyetek, ez is több a semminél. A kenyér száraz volt és érződött rajta a dohány átható szaga, mégis ették, mert éhesek voltak. Míg az anya a hajléktalannal beszélgetett, a fiúk elaludtak. Hajnalban mikor a Nap a hegy mögött felfénylett, az anya felébresztette az elgyötört arcú két gyerekét
– Na, ideje hazamennünk! Lábujjhegyen, csendben lopakodtak be a lakásba, mint a besurranó tolvajok. Egy pár órát tudtak pihenni ágyban. Az anya meghallotta a bátyja morgását, de úgy tett mintha nem vette volna észre. Már nem félt, mielőtt lefeküdt a nagy konyhakést magával vitte a takaró alá. A bátyja nem állt le, gúnyolódott, hangoskodott vele.
– Na, mi a szösz, megkerültetek világcsavargók? Milyen anya vagy te, húzod az éjszakába a gyerekeket, hogy lehetsz ilyen felelőtlen!
– Majd megtudod, csak még egyszer dobj ki a lakásomból – sziszegte az anya, közben marokra fogta a takaró alatt a kést. Mikor a takarításból ment hazafelé, a folyosón megállította Olga az emeleti szomszédja. Ismerte a hírét, tudta, hogy minden hájjal meg van kenve a nő, kiszámíthatatlan, pletykás.
– Mi volt ez a nagy ordibálás az éjszaka nálatok? – tért rá egyenesen a lényegre.
– Mi lett volna, a szokásos. A saját lakásomból dobott ki az este a mocsok bátyám. De most túllőtt a célon, nem kellett volna kidobnia.
– Na, hallod, mit mondol, meddig tűröd még? Rámegy az életed. Ajánlok én neked megoldást. Segítek.
– Aztán, hogy segítesz? – nézett rá az anya kíváncsian.
--Hát a legjobbat ajánlom, add el a lakást, költözz le vidékre. Én már holnap hozok vevőt rá. Ügyvéd is van. Falura kell menni, ennek az árából ott palotád lesz, kerted. Még pénzed is marad!
Az asszony nem olvasott újságot, soha nem nézett tévét, csupán egyszerű ok miatt, nem volt neki. A nagy segítséget emiatt nem is tudta párosítani az abban időben virágzó lakásmaffiával. Ettől a naptól elkezdett sodródni, mint a falevél a gyors sodrású patakban. Olga mindennap benézett hozzá, hízelgett, lázított.
– Minek élsz így, nem élet ez! Jobb vidéken élni, ott minden van, nem éheznek az emberek. Segítek én, megszabadulnál ettől a részegestől. A lakás árán, falun palotát vehetsz! – mondta el újra és újra.
Egy ideig nem törték meg a szavak, míg egy nap megint reszketve aludtak el a részegen randalírozó rokontól. Másnap átment Olgához
.– Olga intézd az adásvételt, elmegyek innen, nem bírjuk tovább!
– Végre hogy megjött az eszed, már intézem is kedveském! – csillant fel a nő szeme.
Pár nap múlva zörgött Olga az ajtón.
– Egyedül vagy? – kérdezte súgva – de ha igen, akkor is gyere át hozzám, ott mindig nyugalom van, nem érhet meglepetés.
Átment hozzá. Leült a felkínált helyre és várakozóan nézett az asszonyra
– Na, van ház vidéken, jó is. Nagy kertje van, sok gyümölcsfával. De kedvező nagyon, még adunk megélhetésre pénzt is, meg egy televíziót. Áll még a szándékod?
– Áll hát! – mondta Megkönnyebbülten az anya.
– Na, kedveském, akkor holnap úgy gyere át, hogy elmegyünk az ügyvédhez, megírja az adásvételt.
Másnap el is mentek, aláírták az okmányokat.
– Ne idegeskedj semmit, csak várj, mindent rendezünk! – vált el tőle Olga.
Egy nap megjelent egy furgon. Az addig titokban összekészített motyójukat gyorsan berakták az autóba. A lelkük megtelt várakozással, hisz úgy gondolták az út végén ott várt rájuk a „Kánaán".
