Erre jártam

 

Zoli sűrűn bement a terepjáróval a tanyára, az arcán mindig ugyanazzal a huncut mosollyal köszönt be a házba.

– Erre jártam, gondoltam benézek!

Oka volt a sűrű látogatásnak, megtetszett neki a városból jött leány, szeretett volna segíteni, hogy könnyebben boldoguljon vidéken. Most is megállt a tanyaház előtt, füttyentett a két kuvasznak mikor a kapuhoz ért. Lajkó és Bice farkcsóválva siettek elébe.

– Hol van a ház népe? – nézett körül az udvaron.

Nem látott semmi mozgást, arra gondolt bizonyára mindenki behúzódott a házba. A kopogtatásra Terka mama nyitott ajtót.

– Mi van Zolikám, nincs tán valami baj? – érdeklődött az öregasszony.

– Nekem nincs... csak a fiatal gazdát féltem, félő, hogy nem fog boldogulni egyedül... maga mit gondol róla néném?

– Sokat akar egyszerre – hagyta rá az igazat az öregasszony. – Látom én, hogy elkapkodja a dolgokat, nem érti még a vidékiek gondolkodását. Itt rá ér nyugodtan átgondolni mit akar elérni, nem hajtja a tatár. Nem az a rohanós élet van itt, mint ahonnan idejött. Mindenbe egyszerre akar belekezdeni... aztán majd semmi se sikerül neki.

– Sok mindent a fejébe vett. Azzal még nem is lenne baj, de nem engedi, hogy segítsek. Pénz nélkül nem lehet semmit elérni ebben a világban, a pályázatról meg hallani se akar. Most hol van?

– Kilovagolt, nem tud egyhelyben ülni. Én meg nem szólok semmibe, pláne nem ijesztgetem. Kemény élet a gazdálkodó élet, jobb, ha lassan jön rá. Hoz neki a természet tapasztalatot bőven. A földeken még eddig minden rendbe van, de mi van, ha ebben az évben is bebolondul az idő, mint tavaly. Vagy ömlik az eső, vagy hetekre rekkenő meleg lesz, kiéget mindent. Tudod jól, tavaly minden kukoricát kivitt az aszály, a sok eső miatt meg a kalászosokat támadta meg a betegség. Legszívesebben eladatnék itt mindent... élnék nyugalomba öregségemre... – sóhajtott fel az öregasszony.

– Ne legyen már ilyen pesszimista néném, maga se gondolta komolyan, amit most mondott, ha felvetné a földjeit a gaz, beleőrülne. Az időjárás, az tényleg megkergült. Nekem diónyi jég verte el a szőlőm tavaly, nem tagadom, én is megsirattam mikor megláttam a pusztítást. Ez az életünk, elesünk és felállunk. Igaza van, nem kell riogatni Sárát, ha megijed hozzá se mer kezdeni a gazdálkodáshoz.

Kisétáltak a tornácról az udvarra, Zoli indulni készült mikor a bekötő út felől meghallották a ló lépteit. Nemsokára feltűnt a lovas is az út kanyarulatában, Zoli mégis úgy döntött megvárja a lány

Sára szeretett egyedül kilovagolni, nem zavarta ilyenkor senki és semmi. Még a telefonját is lenémította, hogy ne ijessze meg a hirtelen zenebona a lovat. Látta, hogy Róza hívogatta egyfolytában, az este küldött e-mailt is olvasta, de nem válaszolt vissza, már nem érdekelte Róza. Külön ágaztak az útjaik, csalódott benne, úgy gondolta, mindenki menjen a maga útján, ne gúnyolódjon, és ne szórakozzon senki rajta, még Róza sem. Ott üldögélnek a városi presszóban és elmélkednek a világ dolgain, megy a süket duma, hogy lehetne másként, mit kéne tenni érte, de ennél a pontnál leragadnak, olyanok, mint az autók, ha durrdefektet kapnak a forgalom közepén, mindenki rohan tovább mellettük, csak ők ülnek tehetetlenül a lepukkant járgányban. Csak az észt tudják osztani, ennyire telik tőlük. Azt meg végkép nem fogja eltűrni, hogy a barátját mocskolják, jobb híján lebuzizzák ismeretlenül. Nagyon sok sértést a fejéhez vágtak az utóbbi időben, és még arról nem is tud, mennyit hordtak össze a háta mögött. Ennyit a barátságról... eljött a városból, már nem szükséges erőltetni ezt a fajta barátságot azokkal, akik még most is csak kritizálni tudnak és sértegetni.

Érezte, hogy rezeg a mobilja újra, önkéntelenül megnézte. Az iskolából hívták. Az igazgató volt a vonalban, Sára azonnal fogadta a hívását.

– Jó lenne, ha bejönne minél hamarabb, a fiú komoly testi sértést követett el, meg kéne beszélnünk, hogyan tovább! – hallotta üdvözlés után az igazgató kérését.

Cselszövés

A sötét árnyék egy bottal piszkálta az összebújt, kimerült családot. Azok ijedten meredtek rá, még jobban összekapaszkodtak. Tomi rémült meg a legjobban, halkan elkezdte a szokásos vinnyogását.

– Mi a nyavalyát kerestek itt, nem való ez a hely nektek. Valamék éccaka is kiraboltak itt egy kollégát a randalírozók. Az anya megnyugodott mikor rájött, hogy nincsenek veszélyben. Esdeklőn felnézett a férfira. 

– Tudja a testvérem megint beszopott, kidobott bennünket a saját lakásunkból. Éhen menekültünk el. Nincs hova mennünk.

– Az baj, nagy baj ha éheznek – szögezte le a tényeket az ember, közben nyögve melléjük kuporodott. Átható bagószag áradt belőle. Kotorászni kezdett a szatyorjában, majd egy darab kenyeret nyújtott feléjük.

– Na, egyetek, ez is több a semminél. A kenyér száraz volt és érződött rajta a dohány átható szaga, mégis ették, mert éhesek voltak. Míg az anya a hajléktalannal beszélgetett, a fiúk elaludtak. Hajnalban mikor a Nap a hegy mögött felfénylett, az anya felébresztette az elgyötört arcú két gyerekét 

– Na, ideje hazamennünk! Lábujjhegyen, csendben lopakodtak be a lakásba, mint a besurranó tolvajok. Egy pár órát tudtak pihenni ágyban. Az anya meghallotta a bátyja morgását, de úgy tett mintha nem vette volna észre. Már nem félt, mielőtt lefeküdt a nagy konyhakést magával vitte a takaró alá. A bátyja nem állt le, gúnyolódott, hangoskodott vele.

– Na, mi a szösz, megkerültetek világcsavargók? Milyen anya vagy te, húzod az éjszakába a gyerekeket, hogy lehetsz ilyen felelőtlen!

– Majd megtudod, csak még egyszer dobj ki a lakásomból – sziszegte az anya, közben marokra fogta a takaró alatt a kést. Mikor a takarításból ment hazafelé, a folyosón megállította Olga az emeleti szomszédja. Ismerte a hírét, tudta, hogy minden hájjal meg van kenve a nő, kiszámíthatatlan, pletykás.

– Mi volt ez a nagy ordibálás az éjszaka nálatok? – tért rá egyenesen a lényegre.

– Mi lett volna, a szokásos. A saját lakásomból dobott ki az este a mocsok bátyám. De most túllőtt a célon, nem kellett volna kidobnia.

– Na, hallod, mit mondol, meddig tűröd még? Rámegy az életed. Ajánlok én neked megoldást. Segítek.

– Aztán, hogy segítesz? – nézett rá az anya kíváncsian. 

--Hát a legjobbat ajánlom, add el a lakást, költözz le vidékre. Én már holnap hozok vevőt rá. Ügyvéd is van. Falura kell menni, ennek az árából ott palotád lesz, kerted. Még pénzed is marad!

Az asszony nem olvasott újságot, soha nem nézett tévét, csupán egyszerű ok miatt, nem volt neki. A nagy segítséget emiatt nem is tudta párosítani az abban időben virágzó lakásmaffiával. Ettől a naptól elkezdett sodródni, mint a falevél a gyors sodrású patakban. Olga mindennap benézett hozzá, hízelgett, lázított.

– Minek élsz így, nem élet ez! Jobb vidéken élni, ott minden van, nem éheznek az emberek. Segítek én, megszabadulnál ettől a részegestől. A lakás árán, falun palotát vehetsz! – mondta el újra és újra.

 Egy ideig nem törték meg a szavak, míg egy nap megint reszketve aludtak el a részegen randalírozó rokontól. Másnap átment Olgához

.– Olga intézd az adásvételt, elmegyek innen, nem bírjuk tovább!

– Végre hogy megjött az eszed, már intézem is kedveském! – csillant fel a nő szeme.

 Pár nap múlva zörgött Olga az ajtón.

– Egyedül vagy? – kérdezte súgva – de ha igen, akkor is gyere át hozzám, ott mindig nyugalom van, nem érhet meglepetés.

Átment hozzá. Leült a felkínált helyre és várakozóan nézett az asszonyra

– Na, van ház vidéken, jó is. Nagy kertje van, sok gyümölcsfával. De kedvező nagyon, még adunk megélhetésre pénzt is, meg egy televíziót. Áll még a szándékod?

– Áll hát! – mondta Megkönnyebbülten az anya.

– Na, kedveském, akkor holnap úgy gyere át, hogy elmegyünk az ügyvédhez, megírja az adásvételt. 

Másnap el is mentek, aláírták az okmányokat.

– Ne idegeskedj semmit, csak várj, mindent rendezünk! – vált el tőle Olga.

Egy nap megjelent egy furgon. Az addig titokban összekészített motyójukat gyorsan berakták az autóba. A lelkük megtelt várakozással, hisz úgy gondolták az út végén ott várt rájuk a „Kánaán".