De hát mindenkinek van apja

Tomi kihányt némely ételt, nem ette meg a császár szalonnát, a sonkát, a jó, fokhagymás abált szalonnát. De a csirkepörköltben lévő husiról is le kellett mindent fejteni, egy kis bőrcafat láttán undorral kelt fel az asztaltól. De ezen felül mindenevő volt. Kiette a zacskóból a delikát ételízesítőt, a tejport a kávé elől, a kristálycukrot a cukortartóból, ezeket titokevésként művelte. 
Azt hogy Tomi miért undorodott a legjobb falatoktól, később Pisti és Tomi maga mesélte el, a pesti kukás életükre emlékezveKésőbb már rájött, hogy Tomi mindenevő, ha nem talált a közelében ételt, akkor is rágott valamit, a szék bőrhuzatát, szívószálat, lyukakat a pólójára. Balkezessége miatt sete is volt, bármi került az útjába, az sérülés nélkül nem úszta meg. Nóri érdekes jellemvonásokat tapasztalt nála.
A viselkedése, kedélyállapota, reakciói, egy nagyon gyenge idegrendszerre utaltak. Minden csekélységért megsértődött, hatalmas krokodilkönnyekbe menekülve. Néha pont az ellenkezőjét tapasztalta. Elgondolkodó, elmélyült, érdeklődő kreativitást.
Hanna, a német barátnője sokat járt Magyarországra. Akkoriban rendezték az átköltözést nyugdíjas korukra, hisz itt a kinti nyugdíjukból királyként élhettek. Hanna családoknál takarított Németországában, jól megfizették, jobban mint Magyarországon egy tanárt vagy egy orvost. Előszeretettel mesélt a munkaadóknak, hogy a magyar barátnője szegény sorsú gyermekeket nevel. Elhalmozták a németek játékokkal, ruhákkal, vigye nekik Magyarországra. Sokszor felhívta telefonon Nórit.
– Nórika, mennyi idős a kisebb fiad, milyen nagy a láb?
Mikor beállítottak az udvarba, azt hitték Nóriék, hogy a Máltai Szeretet Szolgálat landolt le náluk. Hanna élvezte a gyerekek örömét, csillogó szemeiket, amikor a sok hozott ajándékkal meglepte őket.
– Ez tied Lili, jó neked, igaz? Ez tied Tomi, próba!
Tomi örült az ajándéknak, de nem értékelte. Kisebb korában nem volt igazi játéka, először a csoda autók, kirakók se érdekelték. Kint a kertben alkotott inkább. Mobiltelefont egy korhadt fadarabból, kardot faágból, nyilat dudvaszárból, vesszőből.
Egy alkalommal kihallgatta Nóri, amikor hívta a telefonján a tűzoltókat.
– Ttüzolttósság, jjjöjjönekk, ééég aa….hház! – a fél falu is leégett volna, mire kitárgyalta az elképzelt lánglovagokkal, hol ég, meg mi ég.
Nóri és Ferenc sokat derült rajta. Szerencsére ők már gyorsan megfejtették a sokaknak érthetetlen szóhalmazt.
Képes volt hosszú ideig guggolni egy helyen a kertben és piszkálgatta a földet. Nem volt körülötte senki, valakivel mégis elmélyülten beszélgetett. Ez a tulajdonsága sokáig elkísérte, mikor ment, jött az iskolából akkor is- Lemaradt a többitől, rendesen beszélgetett valakivel.
Mivel annyi felfedezett furcsaság, hiányosság állt megfejtés nélkül Nóri előtt, elindult, hogy utánajárjon, ki ez a gyerek valójában, tud e rajta segíteni, hogy teljes életet tudjon élni a későbbiekben.
Legelső dolga volt előtte, hogy Pistit elvitte a háziorvoshoz, aki azonnal beutalót írt ortopédiára az eltorzult karja miatt. A röntgenfelvételen jól látszódott, hogy a csont összeforrt, de az ínszalagok torzultak.
Sokat beszélgettek ezen a napon, kettesben voltak, idejük meg rengeteg. Pisti halkan, csendben beszélt Nórinak az addigi életéről, a családjáról, többek között arról, hogy azt se tudja, ki az apja.
– Tudod mama, az van beírva a születésimbe, hogy képzelt apám van, de hogy lehet képzelt? Mindenkinek van apja.

-- Nyugi, neked is van valahol. Szerintem anyukád titkolja előletek, mert nem akarja, hogy megismerjétek. Ha felnősz, jogodban lesz felkutatni. 
Pisti teljesen ellentéte volt Tominak, hatalmas szomorú kék szemeivel, csigába göndörödő szőke fürtjeivel úgy nézett ki, mint egy kamasz angyal. Zárkózott volt, belül élte az életét. Álomországot teremtett magának, így bírta ki  a kegyetlen világot, amit a sors adott neki. Nehezen nyitott mások felé, néha senkit nem engedett közel magához.
– Sokat éheztél, Pisti? – kérdezte Nóri.
– Mindig éheztem, még a romlott kaját is megettem a kukából. Tudod milyen volt ott Pesten az iskolában? Engem mindig csúfoltak, meg direkt előttem zabáltak– rándult meg az emléktől dacosan az arca.
– És mit csináltál, ha nagyon éhes voltál? – kérdezte szomorúan Nóri.
Pisti elvigyorogta magát, kék szemében mégis szomorúság és szégyen ült.
– Elkezdtem futkározni körbe-körbe az udvaron, aztán vizet ittam. De sokszor kilógtam, kerestem kukát ennivalóért.
Pisti mesélt. Nóriban lassan előjöttek az előadása alatt a képek, látta min ment keresztül a két gyerek, míg hozzá került.
Rekonstruálta, összeillesztette a mesélt képeket, mint a filmrendező a filmet.
– Akkor jöttél el értünk mama, hallasz engem?– rázta meg Pisti Nórit.
– Igen, figyelek, nagyon is figyelek.
Az ortopéd orvos végül szigorú gyógytornát írt elő.
Nóri csendben figyelte Pistit hazafelé a buszon, aki újra elfeledkezett magáról, tekerte a képzeletbeli kormányt, elhajolt a kanyaroknál, zümmögött, berregett mintha eggyé vált volna a járművel. Bizonyára nagyon hálás volt azért, hogy Nóri az első ülésre ült vele, onnan nagyon jól tudta érzékelni a busz mozgását, és belátta a kanyargó úttestet is rendesen.