Lassan gyújtod a mécsest,
óvatosan, féltve, tenyered
takarásában a láng imbolyog,
fénye gyenge. A temetőre
esti szürkület dobja fátylát,
körülötted életre kel a
szellemvilág.
Emberek halk moraja,
csendes imák. Te mégis
egyedül állsz. Lassan
ezernyi láng dacol a széllel,
mint sok-sok szentjánosbogár
.
Akkor az estben félelem
lopódzik, hangos szívdobogás,
nem vagy egyedül.
Érzed, veled van az ki előtt
állsz,a sírból kiszállt.
Kezed simogatja, homlokod
csókolja. Sejtelmesen suttog.
Megnyugszol. Lassul a pulzusod,
szemed becsukod. Beszélsz hozzá.
Lábad körül porfelhő, száraz
falevéllel keringő lágy szellő.
Szellemvilág, itt vagyok,
eljöttem hozzád, hallgatlak,
szólj hozzám!
Hang nélkül érkezik meg
a várt üzenet:
Itt vagyok, vigyázok rád...
