A ház, ahol várták őket egy nagy kert közepén állt. A kétszintes épület külső falán a díszkő borítás messziről erődítmény hatást váltott ki bennük. A homokszínt itt is levendulaszínűre festett zsalugáterek ellensúlyozták. Az előkertben piros és fehér virágú dézsás leanderek sorakoztak a kör alakra formázott és oszlopos tuják között. Az autózúgásra középkorú nő sietett elébük a házból, menet közben kiabált hátrafelé.
– Mathis gyere elő, megjött a Professzor Úr a családjával!
Mathis előjött a ház pincéjéből.
– Épp időben, Professzor Úr, pont egy kis rosé bort készítettem elő a vacsorához.
Charlotte a feleség, ölelő kezekkel fogadta mindhármukat, a helyi szokásnak eleget téve összevissza csókolta az arcukat.
Elizát megforgatta maga előtt, mielőtt rázúdította a dicséretét.
– Csinos és nagyon szép Uram a menyasszonya, adjon az Isten hosszú boldog életet önöknek. Megmutatom a szállásukat, helyezzék magukat kényelembe. Egy óra múlva vacsorához ülhetünk. Remélem ízleni fog a vörösboros marharagum, sok finom zöldfűszert és gyöngyhagymát használtam fel hozzá.
Mathis kísérte fel őket az emeletre, két szoba volt előkészítve számukra.
– Ez itt a fiatalúré, ez itt az önöké – nyitotta szélesre előttük a szobák ajtaját – A fürdőszoba szembe van, az az ajtó ott. Na megyek mert Charlotte vár.
Eliza belépett a szobába, ahol csak egy franciaágy volt egy asztalkával, fotellal, két kisebb szekrénnyel. Már nem találta annyira viccesnek a menyasszonyi rangot, ezek szerint az éjszakát egy ágyban kell töltenie Gáborral. A professzor észrevette mennyire ledöbbent a látványon.
– Nem kell annyira félned, majd megoldjuk valahogy – nyugtatta meg mosolytalan arccal.
Átment a másik szobába Leventéhez.
– Mi lemegyünk a háziakhoz. Jössz velünk Eliza? – nyitott be pár perc múlva a professzor.
Eliza elindult velük lefelé. Leültek a nyitott teraszon. Levente felfedezett egy hosszúszőrű perzsa macskát, ami aztán lekötötte az összes figyelmét. Eliza mosolyogva figyelte ahogy simogatja a doromboló cicát. Gábor fonott széke megnyikordult mellette, odanézve látta, ahogy a férfi teljesen elmerül a gondolataiban. Kínossá vált a csend körülöttük.
Mathis jelent meg az ajtóban.
– Láttam, hogy kiültek, gondoltam jól esne egy aperitif.
Az egyik kezében színes hosszú nyakú üveget tartott, a másikban kis kupicás poharakat.
– Pastis, gondolom, ismerős a neve.
– Ismerős – örült meg Mathisnak a professzor — Ittam már párszor belőle. Igaz eleinte az ánizs íze nem nagyon jött be nálam. A francia italok sokkal lágyabbak, mint a magyar. Nálunk az erős pálinka az abszint. A magyar jót nevet, ha likőrrel kínálgatják.
Mathis leült közéjük, kitöltötte az italokat.
– Egészségünkre! Még egy kör és mehetünk vacsorázni.
Charlotte mint a pontos óra, kikopogott rájuk.
– Terítve az asztal!
Az asztal közepén furcsa zöld színű krémleves gőzölgött. Elizának sejtése sem volt, hogy mivel traktálja Charlotte.
– Látom nem ismeri. Ez a pesto. Nem teljesen francia, inkább olasz eredetű, de mi úgy esszük mintha mi találtuk volna fel.
– Így már igen, a név alapján ismerős, de őszintén bevallom, még nem ettem soha. Miből készül?
– Szedjen csak nyugodtan. Amiben sajt van, az mind mennyei étel nálunk. Könnyű elkészíteni. Csak elővettem a jó öreg turmixgépemet, dobáltam bele bazsalikomot, fokhagymát, fenyőmagot és parmezán sajtot, plusz egy-két teáskanál olívaolajat. Akkor jó a pesto, ha krémszerű a turmixolás után. Na milyen?
Eliza kanalazta a számára furcsa ételt, amiben azonnal megérezte a parmezán és a bazsalikom domináns ízét.
– Finom. Nem udvariasságból dicsérem, tényleg az. A recept alapján nagyon egészséges lehet.
Meglepve látta, hogy az asztaltársaság türelmesen kivárta a kritikát.
A pesto után feltálalta Charlotte a marharagut. Ez az étel már nem keltett Elizában idegenkedést, jóízűen és sokat evett belőle. Néha rápillantott a professzorra, aki rosszkedvűen alig evett pár falatot. Későn, de rádöbbent, hogy nem a férfi mellé ült le. Elkapta Charlotte és Mathis összevillanó tekintetét is, mintha szavak nélkül kommunikáltak volna egymással: Nézd, valami nincs rendben köztük.
Mathis kiöntötte a rosé bort, ott gyöngyözött a rózsaszín nedű a poharukban, mikor Eliza elindította a megmentő akciót.
– Remélem Mathis, mértékkel fogy majd ez a bor. Látja Gábor még csak aperitifet ivott és már eltévesztette, hogy mellettem a helye. Mi lesz még ha bort is iszik, az ágyat sem fogja megtalálni...
Charlotte felnevetett, Mathis megnyugtatta Elizát.
– Ne féljen hölgyem, ez egy könnyű bor, nem vágja földhöz az embert. Legfeljebb a gátlásai alól szabadítja fel, az meg nem árt, ugye.
A professzor Eliza felé fordult, hálás volt, hogy játszik. Pont azon meditált, milyen goromba viccek mennek majd a háta mögött, ha visszamegy dolgozni a kórházba. Charlotte első dolga lesz felhívni Thomast a fiát, hogy elújságolja milyen rideg kapcsolat van Eliza és közte, mégis cipeli magával nyaralni. Nem mondhatja meg nekik, hogy a betege, így is Eliza majdnem kikotyogta mikor érkezéskor mint a menyasszonyát fogadták. Kénytelen volt megszorítani a kezét.
– Kellemes ez a hely, szerintem cserélj te helyet Leventével.
Eliza szót fogadott, nevetve leült Siraki mellé, aki folytatta a játékot, átölelte Eliza vállát.
– Igaza van Mathisnak. Ez a bor csak segít, hogy szebb legyen az éjszakánk.
Eliza ivott és közben belenézett a professzor szemébe. Önkéntelenül végig simogatta az amerikai szakállas arcot, és csókot adott a szomorú szempárra. Siraki szemében azonnal megváltoztak a fények, hitetlenkedve nézett Elizára.
–Te akartad, hogy melléd üljek, most viseld, hogy nincs tőlem nyugtod. – Eliza minden bátorságát összeszedte és szájon csókolta a professzort. Elvégre menyasszonyként ült a professzor mellet. Még csak nem is háboroghat érte.
Siraki zavartan maga elé sutogott. – Eliza...
A társalgás vidáman folyt tovább. Eliza nagyon megdicsérte Charlotte citromos pitéjét, majd Leventére hivatkozva elköszönt a társaságtól.
Míg mentek felfelé az emeletre végig Gáborra gondolt, a ködfátyolos szemére, a csók utáni reakciójára. Tudatosult benne, hogy ezt a férfit megtudná szereti, még akkor is ha morcos, magának való alak lett belőle.
Lefekvés előtt folytatódott közte és Levente között a megszokott sajátságos beszélgetés. Levente már jóval előbb leírta a kérdéseit a noteszába, most csak odanyújtotta Elizának és türelmetlenül várta a válaszokat. Sok kérdést feltett. Többek között azt is, mikor mesél azokról a titkokról, amiket megígért. Eliza elolvasta, de úgy tett mint aki nem érti a kérdést, hosszan nézte a papírra írt sorokat.
Kedvelte Leventét, már az első találkozás után átérezte, hogy a fiú lelki magányban él. Az úton aztán rájött az igazságra, hogy nem csak Levente hurcolja évek óta a lelki trauma nyomait, az apa ugyanolyan lelkisérült mint a fia. Hogyan lehet ennyire bezáródni, önként és készakarva, mint ők ketten? Önmagukra zártak egy ajtót és a kulcsot kidobták az ablakon. Siraki is tudja, hogy a fia nem néma, hallotta biztosan többször, hogy beszél, ha máskor nem, hát mikor álmodik. Beszél, sikoltozik a démonjaival. Aztán reggel megkeresi a noteszát, ír, mert akarja, hogy egyoldalúan kapcsolatban maradjon, legalábbis azokkal, akikben valamilyen szinten megbízik. Rákell hogy vezesse, hogy újra beszélnie kell, hogy nyisson a világ felé. Az apja azt mondta, "egyszer majd magától beszélni fog". Mikor? Minél több év telik el, annál keményebben megköt az a cement, ami összefogja azt a falat, amit maga köré húzott.
- Sok titkom van. Csak... -- Eliza elhallgatott, nem tudta hirtelen eldönteni, mennyit és mit áruljon el magáról. Szerette volna megszerezni a fiú bizalmát, neki is szüksége volt lelkitámaszra, még ha egy kilencéves fiútól kapja akkor is. De a fiút sem ismerte még ki. Vele kapcsolatban is csak a megérzéseire tudott hagyatkozni.
Levente türelmetlenül megfogta a karját, hogy fejezze be a mondatot.
- Csak egy feltétellel beszélek róluk. Ha megbízhatok benned. Meg kellene állapodnunk, hogy nem csapjuk be egymást. Én mindig tiszta lapokkal játszom. Őszinte vagyok...nem hazudok... sajnos képtelen vagyok olyan emberekkel együtt élni, akik becsapnak. Azoktól búcsút veszek nagyon hamar, még ha megszakad a szívem értük akkor is. Elmondom neked az első titkom. Figyelj nagyon rám.
Eliza megfogta Levente kezét és mélyen a szemébe nézett, magyar nyelven szólalt meg.
- A nevem Dékán Eliza. Magyarországon születtem. Elvégeztem az orvostudományi egyetemet mielőtt Párizsba kerültem. Apukád tudja, hogy Elizának hívnak, de nem tud mást rólam. Ugyanis neki nem mondhatom el a teljes igazságot... de neked igen. Mi már barátok vagyunk. Őrizd meg majd az összes titkomat. Lehet egy nap én mondom el apukádnak mindet... lehet te fogod elmondani, mert én nem tudom valami ok miatt... és mi ketten, ha senki nem halja... most már beszélgethetnénk magyar nyelven. Annyi mindent úgyse tudsz leírni, amire kíváncsi vagyok... na meg... bárki elolvashatja.
Levente elsőre nem fogta fel mit kér tőle Eliza, széles mosollyal tudtára adta, hogy bízhat benne. Amikor tudatosult benne a lényeg, felült az ágyában, eltorzult arccal megrázta a fejét. Eliza meglepődött a reakcióján.
-- Jól van, jól van. nyugodj meg!-- Betakarta, nyomott a homlokára egy jó-éjt puszit.- Értelek. Amit elmondtam amit kértem tőled, át kell alaposan gondolnod. Ne utasíts el azonnal. Rengeteg időd van a válaszra. Álmodj az angyalokkal, szép álmokat!
Nem kapcsolta le az éjjeli lámpát, már tudta, hogy a fiú fél a sötétben.
Míg ment a szobája felé, végig szidta önmagát. Nem értette, hogyan lehetett ilyen balfék. Ha ezzel a módszerrel közeledik a fiú felé, ha mércét és követeléseket állít fel előtte még bizalmatlanabbá válik. Összeszedte a hálóruháját bement a fürdőszobába. Míg zuhanyozott, kissé megnyugodott. Mégsem baj, ha a fiú tudja, hogy átlát rajta. Gondolkodnia kell azon amit elmondott neki, az őszinteségről, meg arról is, hogy egy igazi barát nem kétszínű. Siraki talán arra vár, hogy egy hasonló trauma kimozdítja a holtpontról a fiát, hasonló mint amit átélt. Talán egy újabb veszteség. Rossz rágondolni. Egy ilyen trauma visszájára is elsülhet.
Megállt a szobájuk ajtajában és nézte a nagy francia ágyat. Elképzelte Gábort ahogy ott fekszik mellette... vagy mégsem fog. Képes és bemegy a fiához aludni. Lefeküdt. Lekapcsolta az éjjeli lámpát. Összeszorult a gyomra a tudattól, hogy nem tud lelépni a férfi elől úgy mint a Hotelban. Nem tudta eldönteni mit csináljon. Játssza a szende szüzet, vagy omoljon a karjaiba. Az utóbbi gondolat jobban tetszett neki. Aztán elhessegette azt is, mint egy szemtelen legyet a süteményről.
Gábor körülbelül egy óra múlva megjelent és felkapcsolta az éjjeli lámpát. Lehunyt szemmel feküdt, csak a zajokból következtetett, hogy mi történik körülötte. Hallotta ahogy a férfi kiment a fürdőszobába, majd visszatér onnan. Nem ment a fiához aludni, odament a franciaágyhoz, mozdulatlanul állt kis ideig. A párnáért nyúlt, hogy elviszi. Megállt a mozdulat közben és nézte Elizát, ugyanazt a képet látta mint a kórházban mikor meglátogatták. A barna hajzuhatag a fehér párnán, a nyugodt szép arc. Ma este megcsókolta vacsora közben. Hihetetlen fordulat volt a részéről. Azóta sem tudta feldolgozni azt az érzést amit átélt közben. Játszik vele. Egyre tisztábban látja, hogy tudatosan játszik az érzelmeivel. Óvatosan magához vette a párnát és a takarót.
Eliza rájött, hogy a kényelmetlen fotelba akarja tölteni az éjszakát. Kinyújtotta a karját a férfi felé.
- Feküdj ide mellém... pihend ki magad, bizonyára nagyon fáradt vagy.
- Azt hittem már alszol... nem a legjobb ötlet... igaz mondtam már, hogy nem az a típus vagyok, aki visszaél bizonyos helyzetekkel, mégis... - Gábor zavartan tétovázott, nem tudta mit csináljon.
- Tudom, hogy milyen vagy... legalábbis úgy gondolom, hogy tudom... pont azért. Ha nem fekszel ide, én megyek éjszakázni a fotelba.
Eliza lekapcsolta a lámpát, a férfi azonnal bebújt mellé. A hátára fordulva mozdulatlanul feküdt, mint egy halott.
- Köszönöm - súgta Eliza és kényelmesen befészkelte magát mellé - Aludj csak, nem zavarlak.
Fészkelődött. A karját felrakta Gábor mellkasára - Bocsánat. Adtam már jó-éjt puszit?
A tenyere alatt érezte, ahogy gyorsul a férfi szívdobogása. Erről beszélt neki az úton, milyen az az érzés, amikor a szív irányít és nem az agy.
A Gábor némán és mozdulatlanul feküdt mellette. Mint egy hologram, gondolta Eliza, még azt sem hallom ahogy veszi a levegőt. Egyre idegesebb lett a viselkedése miatt. Ugyan min jár az esze, eljutott a tudatáig egyáltalán, hogy egy csinos fiatal nő mellett fekszik? Nem létezik, hogy annyi bort ivott Mathissal, hogy ennyire kihagy az emlékezete. A férfi megfogta a kezét eltolta magától.
- Eliza, arról volt szó, hogy alszunk!
- Bocsánat. - sértődött vérig Eliza.
- Figyelj, én egy öreg róka vagyok, ha megkérhetlek kímélj meg a kisded játékaidtól! Nem szeretem, ha játszanak velem. Nem azért jössz velünk, hogy hálából lefeküdj velem... ha ezért viselkedsz így... akkor csalódást kell okoznom.
- Te találtad ki, hogy a menyasszonyod vagyok - duzzogott tovább Eliza.
- Elmondtam, nem emlékezel, csak a helyzet miatt találtam ki. Mit szóltak volna, ha azt mondom ez a csinos nő azért utazik velem, mert a betegem. Nevetséges.
- Ez a szituáció még nevetségesebb, nem gondolod? Azért, hogy más előtt játszhassad a bonvivánt, villogtasd a vakut, hogy milyen fiatal tyúkkal mész nyaralni, még azt is képes voltál bevállalni, hogy egy ágyban aludjunk. Rám nézve nagyon megalázó.
- Miért? Te hívtál ide. Az jobban esne, ha kihasználnám a helyzetet? Akkor meg az lenne a bajod. Aludjál... én soha nem voltam kapható egy hirtelen, minden meggondolást mellőző kapcsolatra.
- Nem lehet rajtad eligazodni.
- Miért nem?
- Nem azt mondod, amit érzel... este megcsókoltalak, azt hittem... érzel valamit irántam.
-Játék volt... a csókra nem is volt szükség... túljátszottad a szerepet.-- válaszolt gúnyos hanghordozással Gábor.
Eliza megfordult. Összegyűltek a könnyek a szemében, mélyen vette a levegőt, sírás fojtogatta. Abban a pillanatban eldöntötte, hogy lelép a kikötőben, értelmetlen ezzel az érzelem nélküli fatuskóval tovább utaznia. Akarata ellenére egyre több sebet üt rajta a gőgös viselkedése.
Gábor még tett egy- két megjegyzést, többek között, hogy hamisjátékos, mert úgy érzi valami titkot rejteget előle, úgy gondolja, hogy van valami rejtett szándék abban is, hogy velük utazik, jó lenne, ha végre tiszta lapokkal játszana. Eliza nem válaszolt semmire. Rájött, hogy értelmetlen erőlködés, ez az ember csak az egóját félti, nem akar rossz fényben feltűnni a háziak előtt.
A jó öreg rosé bor megtette a hatását, a professzor elcsendesedett. Eliza észrevette, hogy egyenletesen veszi a levegőt, elaludt. Megkönnyebbült, hogy legalább alszik, így emberibb az egész együttfekvés. Sokáig vívódott, nem tudott elaludni. Siraki Gáborban nincs egy fikarcnyi érzés sem feléje, merő udvariasság, kemény távolságtartás az egész férfi. Képes aludni mellette. Ehhez vagy rengeteg bort kellett innia, vagy impotens és jól leplezi, vagy...de míg idáig jutott gondolatban Gábor felnyögött mellette. Rosszat álmodhatott, furcsa hangokat adott ki magából, mintha valaki után jajveszékelne. Magyarul beszélt. Eliza próbálta kivenni a szavak értelmét. Siraki az ő nevét suttogta. Az ő nevét és nem Hannáét.
-Eliza, gyere vissza...
Felkapcsolta az éjjeli lámpát. Siraki arcán, testén gyöngyözött az veríték.
Odahajolt hozzá, hogy megnyugtassa - Jól van, nincs semmi baj, rosszat álmodtál.
Gábor szorosan magához ölelte és tovább aludt. Reggel mikor felébredt már nem volt az orvos a szobában. Odament a nyitott ablakhoz és meglátta Mathissal beszélgetni a terasz előtt. Felöltözött és lement hozzájuk.
Amikor észrevették Elizát, Gábor azonnal elébe sietett.
- Nincs idő reggelizni, Charlotte készített az útra szendvicseket. Hamarabb kell indulnunk, kaptam egy emailt, vihar közeleg észak felől. A komphajó egy órával előbb indul Korzikára.
Eliza közömbösen hallgatta az utasítást. Intett egy köszönésfélét Mathis felé, megfordult és visszament a házba. Összeszedte a holmiját, rendbe rakta a szobát. Gábor is pakolászott, át- át ment Levente szobájába, majd megállt az álmos szemű fiával az ajtóban.
- Induljunk, Eliza!
A kikötőben nagy volt a mozgolódás. Ideges turisták mozogtak a komphajó előtt, zömmel autóval, motorkerékpárral, biciklikkel.
Leparkoltak egy aránylag biztonságos, nyugisabb helyen. A professzor kiszállt az autóból.
- Kis türelmet kérek, elintézem a dokkolást. - Eltűnt az emberek és járművek között.
Eliza Levente mellett ült behunyt szemmel, nem leplezte mennyire szomorú. Levente megsimogatta a karját. Odanyújtotta a noteszát.
-- Haragszol?
Eliza kedvetlenül válaszolt.
--Nem haragszom... rád biztosan nem. De tudod Levi, azon gondolkodtam az imént, hogy mégsem kellene elmennem veletek Korzikára. Már nincs semmi kedvem hozzá. Nem veled van a bajom, csak egyre jobban úgy érzem, az egész idő, amit ott töltök, számomra nem nyújt feltöltődést.
Levente ideges lett, írt a noteszába.
-- Ne törődj apuval, ő mindig ilyen. Nagyszerűen eltöltjük mi ketten az időt. Legalább veled tudok beszélgetni.
Eliza szomorúan átölelte a fiú vállát.
-- Levente, te egy nagyon okos fiú vagy, tudom, hogy megérted, ez nem beszélgetés, ahogy most mi beszélgetünk. A beszélgetés, ha hangokat adsz ki a szádon. Suttogsz, kiabálsz, hangosan nevetsz, vagy sírsz. Mielőtt elbúcsúzom majd tőled, szeretném hallani a hangod... azt hiszem, megfejtettem, hogy mi miatt nem beszélsz.
Levente lehajtotta a fejét, nézett maga elé kis ideig, aztán írt. - Mindent tudsz? Ha mindent tudsz, nem akarnál elmenni, előbb elmondanád az összes titkot, amit megígértél.
Eliza felsóhajtott. -- Nem megyek sehová... de csak miattad.
Gábor visszatért, beült az autóba és elindult a komphajó felé. A dokk előtt kiszálltak, magukhoz vették a személyes dolgaikat. A partról nézték, ahogy egy matróz beül, és az autót elnyeli a hajó gyomra.
-- Béreltem kabint, rosszul viselem, ha nagyon hullámzik a tenger. Levente bevette a gyógyszerét és te Eliza, szoktál tengeri beteg lenni?
Nem kért gyógyszer, nem kért a gondoskodásból sem.tengeri betegség,
-- Nem voltam még egyszer sem tengeri beteg. -- Nem mondta meg, hogy addig tengeren sem hajózott.
-- Eliza...- Siraki megfogta a karját - az éjszakáért szeretnék bocsánatot kérni... nagyon sokat ittam... azt hiszem, mondtam pár meggondolatlan dolgot...
Eliza nem oldozta fel, lefejtette a karjáról a kezét és elfordította a fejét.
Kint maradt a hajó fedélzetén, nem ment be a kabinba. A szél egyre jobban felerősödött, a hatalmas komphajó magabiztosan siklott előre, nem érzékelte az oldalának csapódó hullámokat. Rossz érzéssel nézte a hullámzó víztömeget, ami egyre szürkébbé vált körülötte. Először csak bizonytalanná vált, később már szédült. Gyengeséget érzett, elsápadt, erős hányingere lett. Be kellene mennie a kabinba, gondolta, de nem mert megmozdulni.
