Mert olyan a nézésük

 Mikor reggel felébredtek ugyancsak meglepődtek a kinti világon. Éjszaka míg aludtak a havazás egy percre sem állt le. A bejárati ajtót is eltorlaszolta, alig tudták kinyitni. Flóri és Zita beállt a felnőttek közé dolgozni. Minden közlekedő utat ki kellett takarítani a kifutókig, majd a takarmányos épületig. A reggeli friss levegő, a szikrázó hó meghozta a jó kedvüket. Nagyokat nevettek egymáson, de leginkább Bicén és Lajkón. A két hófehér bundájú kuvasz boldogan hempergett a magas hóban, néha eltűntek a puha fehérségben a szemük elől. János is telefonált, hogy nem tud a faluból kijutni, talán délután, ha a fia végez a falu útjain a hótolóval, végig tolják a havat a bekötőúton a tanyáig. Rájuk maradt minden munka, pedig azon a napon volt karácsony szent estélye.

– Ilyen a paraszti élet, látjátok – mondta Terka mama. – Se karácsony se húsvét, előbb a jószágok, vagy a főd, utána lehet csak ünnepelni.

– Ez a legfontosabb, az ünneplés megvár! – hagyta jóvá Flóri – Mi lenne, ha bent lustálkodnánk a jó melegen, a lovak meg a birkák éhen maradnának? – bölcselkedett tovább.

– Nem csak annyi a dolog, hogy etetünk, tisztába is kell őket tenni, mint az ember a gyerekét – évődött vele Terka mama. – Majd meglátom, hogy viseled a munkát, vagy csak a szád nagy.

Flóri széles vigyorral indult az istálló felé.

– Majd a végén lehet mondani véleményt! – válaszolt kajánul vissza az öregasszonynak.

Sára meglepődve látta, hogy a városi utcán felnőtt két cigány fiatal, milyen odaadással viszi-hozza a rájuk bízott dolgokat, a szénát, a szalmát, abrakot. Látszott rajtuk, hogy szívesen időznek az állatok között. Flóri szívét leginkább a két jászol elé kötött ló érintette meg, nagy barna szemükben talán a hála fényeit vélte felfedezni, mikor a friss ropogós szénával megrakta előttük a jászlat.

– Nagyon értelmesek a lovak, meg szépek... igaz Sára néni? – szólt át Sárának.

– Bizony az állat mind értelmes, még a kendermagos tyúk is. Honnan jöttél rá Flóri, mármint arra, hogy okosak a lovak?

– Mert olyan a nézésük! – mondta határozottan a tapasztalatát a fiú.

– Az jó, ha megérzed a belőlük jövő szeretetet, biztosan idővel meg is érted majd őket. Keresztanyám mindig azt mondta, idővel megértjük az állatok nyelvét. Persze ehhez köztük kell élni folyamatosan.

– Élnék én, ha hagynák... – motyogta maga elé a fiú a szavakat, majd megijedve a kimondott szótól, gyorsan elindult a dolgára.

Sára megértette mit mondott a gyerek, kiegyenesedve nézett utána, majd megcsóválta a fejét. – Jó ötlet volt e tőlem, hogy idehoztalak? – gondolta, és sóhajtott egy nagyot. Ráérzett a fiúban kialakult reménytelenségre.

Megjött a jókedvük, mikor meglátták Mártika nénit, akinek a kezében ott gőzölgött valamiféle ital, két zománcos kancsóban.

– Forralt bor a felnőtteknek, illatos hársfatea az ifjúságnak.

– Ne mán, Mártika néni, a teát adja Zsuzskának, nekünk már jár a bor! – incselkedett Zita.

– Kiegyezek én veled, mert sokat dolgoztál, kapsz a teába egy csurranást a mézes borból.

– Jól kialkudta mán a kárunkra! – évődött tovább Zita, de odatartotta a poharát türelmetlenül, meg ne gondolja magát a ház asszonya.

Reggelinél sokáig téma volt a gazdaság, Terka mama szívesen mesélt a kis birodalomról. A gyerekek reggeli után se hagyták magára, színes, szinte meseszerű történeteivel mindenkit lenyűgözött. Még akkor se mozdult el mellőle senki, mikor a kalács fáradságos dagasztásával el kezdett bajlódni.

Mártika néni is felrakta a nagy fazék húslevesnek valót, Sára zöldséget pucolt, aztán ő is odaállt az anyja mellé segített töltögetni a káposzta hasábokat, hogy minél hamarabb felkerüljön a tűzhelyre. A konyhában lassan összekeveredtek az illatok, a gyöngyöző húsleves illata a sülő kalács illatával.

– Sokan lenézik a parasztembert, pedig nem kéne, mert okosabbak a városi tanultaknál – okított rendületlenül Terka mama –, mert mindenhe ért. A városi éhen hal, ha bezár a bót, a vidéki meg fütyörészik boldogan.

– A városi se buta azért annyira Terka mama – próbálta meggyőzni Mónika.

– Nem e? Talán az aszfalton terem neki krumpli, kisszentem? A panelba meg ott a tehénke, hogy tejet igyon a gyerek? Bizony bajba kerül, hamarabb, mint a vidéki. De ez is nagy tudomány, nem magától terem itt semmi, de aki megtanulja, hogyan bánjon a főddel, annak aranybánya, mindene megvan belőle.

– Ki tanítja meg ezt a tudományt, van róla iskola? – érdeklődött Flóri.

– Van hát, még felsőbb iskola is. De a legnagyobb tanítók az öregek, akik még tudják az összes fortélyát, meg maga a természet. Csak oda kell rá figyelni, mit szeret, mit nem szeret... úgy kell benne élni.

– Lehet, hogy én elmegyek ilyen iskolába – csillant fel a fiú szeme –, mert nagyon odavagyok a lovakért... azért...

– Csak nem lókupec vér van benned? A cigányok értenek a lovakhoz, van hozzá érzékük! – nevetett fel az öregasszony.

– Meg a muzsikáláshoz is! – nevetett Zita is – Én inkább egy nagy-nagy üvegházat építenék ide, amiben minden lenne télen, füge, meg narancs – tárta szét jó nagyra a karját.

– Meg banán – vigyorogta el magát Flóri –, azok mind meleg táji növények, még az üvegházadban is kifagynának. Miről beszélsz?

Tabuk

 

Az önellátásról például, kézzel, lábbal meg akarják akadályozni a visszarendeződést, mert nagy szálka azok szemében, akik az olcsó műanyag kaját akarják lenyomni a torkodon. Mindent megtesznek, hogy ne tudj életben maradni nélkülük. Először korlátozzák a mozgástered, adót vetnek ki mindenre, a fúrt kutakra, a vízellátásra például. Olyan silány vetőmagot dobnak piacra, ami nem hozza a kívánt termést. Globálisan akarják az emberiséget irányítani, amiben nem tűrik el, ha valaki nem áll be a sorba. Mi még nem tartunk itt, de nyugaton azért is büntetnek, ha a farmer esővizet gyűjt, vagy ha az előkertjében termel paradicsomot a családjának. Nézzük meg, hova jutottak? – A gyorsétteremi láncok szedik százezer szám az áldozataikat, elhízott emberek tömegét nevelte ki ez a fogyasztásra épült rendszer, vagy inkább elfogyasztó társadalom. Minél nagyobb haszonnal, ezek tények, mégis tabukként kezeljük a témát.

– De hiszen ez diktatúra! – ámult el Róza.

– Igen, jól fogalmazol, amikor az önellátásodra tett erőfeszítést is megakadályozzák a profit érdekében az a legdurvább diktatúra!

Tisztába kéne lenni egypár fontos dologgal. Például valós tény, hogy túlszaporodtunk. Ez a gigantikus szaporodás egy kiegyensúlyozatlan elosztó rendszerrel párosul. Egyik helyen éhen halnak az emberek, másik helyen tonna szám kerül a kukába az élelem. Összeesküvés elmélet, hogy a föld népességét tudatosan csökkenteni kell. Pedig nálunk is érzékelhető, például a légköri szennyezés, az élelmiszer adalékokkal telenyomott kaják, amik hormonzavarokat idéznek elő többek között. Nem mer lázadni a vényre felírt mérgek ellen senki, pedig a gyógyszerek mellékhatásai úgy szedik az áldozataikat, mint a pestis. Tabu a rákgyógyítás, mert nem is akarják, hogy másként legyen. Mennyi ember halálát okozza? Egyáltalán miért van ennyi rákos? Nézd meg az erdő mező vadállományát, ők is szenvednek az ember által okozott szennyeződéstől, még sincs több rákos egyed köztük. Lehet rajta elmélkedni! Tabu a kemoterápia, a tömény mérgezés, gyógyítás címen. Van, aki meggyógyul tőle, azt mondod? Nem kedvesem, nem gyógyul meg tőle, csak olyan erős a hite és az immunrendszere, hogy túléli. Mondjuk él még öt évet, aztán meghal. Miért hal meg? Mert nem gyógyult meg, ennyit a kemóról. Itt is a profit a király, hatalmas pénz van benne.

– Szerinted mi a megoldás?

– Minél, a rákosoknál? Pszichés betegség, ha a lelked megbetegszik, a test válaszol.

– Nehogy azt állítsd, hogy nincs köze az életvitelnek, a szennyeződésnek a betegséghez csak a léleknek.

– Nem állítom. De a test üzen, hogy változtass, élj másként. Takaríts ki a tudattodból és a testedből minden negatívumot, mindent, ami gátol, ami nem oda való. Élj másként, mert nem jól éltél! Ez a varázsszó. Ne vegyél magadhoz mérgeket, irtsd ki a környezetedből minden életidegent, a légfrissítőt, dezodort, tisztítószereket. Teljesen állj le a cukorfogyasztásról, a fehérlisztről, takaríts kívül belül és legyél pozitív, sétálj a friss levegőn, szeress, egyél tiszta élelmiszert, zöldségeket, gyümölcsöket, és igyál vizet. Látod ezért mondtam neked, hogy a legbiztosabb túlélést ebben a században vidéken lehet biztosítani.

– Szép, amit itt elmondtál, orvos vagy, hiszek neked, de mára megvalósíthatatlan. Nagyon mélyre jutottunk az erdőben – reagált Sára.

– Miért ugyan? Akkor egyed a csipszet, meg a hamburgert, vegyél kínai fokhagymát, amit emberi ürülékkel locsoltak. Te tudod, mit akarsz! – legyintett Zalán – Minden megvalósítható, csak akarni kell, még az egészséges életmód is.

– Nagyon is tudod, miről beszélek. Kiéltük, elszennyeztük az a környezetet ahol élünk. És mindegy, hol élsz, városban vagy falun. A vizünk tele van kémiai anyagokkal, fertőző hulladékokkal. A levegőnk totál szennyezett, a föld kiélt, lepusztult a nagyüzemi termeléstől, ami teljesen szembefordult a természet törvényeivel. A gyümölcsökben, zöldségekben, még a kistermelőtől vásároltakban sincs meg az a vitamin és ásványi anyag, amit elvársz tőle. Tele rakod az asztalod velük, dugig eszed magad, mégis hiánybetegséged lesz, éhes maradsz. Nem biztosítja a szervezetnek az őserőt. Készülök vidékre. Ha lesz módom rá, azon a kétszáz hold földön szeretnék visszatérni az édenbe. Nem lesz könnyű, de megpróbálok kemikália nélkül termeszteni mindent.

–Te? Befizetek rá! – nevetett fel gúnyosan Róza – Szerintem álomvilágban élsz kisanyám, tudod egyáltalán, miről beszélsz? Te városi vagy és közgazdász, nem értesz semmihez, ami ott vár rád.