A vékony esőköpeny egy darabig bent tartotta a teste fölött a meleget, de ahogy távolodott az apartmantól és kiért a szabadterületre a szél egyre vadabbul hajtotta rá a lezúduló esőt. Befolyt az esőköpeny kapucnija alatt, végig folyt és lecsurgott a bakancsaiba. Már érezte, hogy mindene vizes, hogy egyre jobban kihűl a teste. A könnyei összemosódtak az esővel. Siratta a megsem született boldogságát. Abban a férfiban csalódott a legnagyobbat akit életében először szeretni tudott volna. Hihetetlen ha még ő van megsértődve azok után ami történt az éjszaka. Lehet nem is neki szólt a reggeli dühöngése? Lehet, csak önmagát bünteti? Lehet csomagolni! Hát persze, minden úgy történik, ahogy előre gondolta. Engedte, hogy a könnyei szabadon folyjanak végig az arcán.
Elért a mólóig. A szél ereje gyengült, az eső is csak permetként hullott. Talán már nem is eső volt, csak a tengerből felkapott vizet szórta a szél. Ott állt csuromvizesen, reszketve, szemben a háborgó víztömeggel. Letisztultak benne a gondolatok.
Víz víz, mindenütt víz, mint az álmaiban. Nem volt a szívében harag, se sértett büszkeség. Az arcát a szürke ég felé fordította, mosolyogva tett pár lépést a tenger felé.
***
Gábor perceken belül a kimerültségtől elaludt. Néha felriadt egy- egy nagyobb égzengésre, de hamar visszazuhant az öntudatlan állapotba. Két órahosszát aludhatott, amikor felriadt. A konyha felől furcsa nyöszörgést hallott. Sietve kiment, hogy megtudja mi az. A fia ott ült a mozaikpadlón, sápadt arccal előre hátra billegtette magát, tenyerével csapkodta a mozaikkövet. Leült mellé, hogy átölelje.
Levente kezében meglátta a noteszt.
-- Akarsz valamit közölni velem?
Levente széthajtotta a lapokat, odanyújtotta az apjának .– Apu, Eliza elment.
Felnézett az ablakra, odakint esett az eső.
– Hová ment volna ilyen ítéletidőben... mit mondott...miért ment el?
Levente izgatottan írni kezdett: – Volt rajta esőköpeny. Azt mondta muszáj innen elmennie, megkért, hogy vigyázzak rád.
–Tudtam fiam, hogy el fog hagyni bennünket...
Levente írt: -- Gyere, keressük meg!. – Levente felállt és nyújtotta a kezét.
-- Ne haragudj, de nem látok benne logikát, odakint vihar van, ömlik az eső. Gondolkodom, mit tehetünk érte, megígérem.
