Mint a katonák a forró sivatagban
menetelünk az életért, egy korty vízért,
lábunk reszketve lép az ismeretlen földre.
A félelem sikolya a jövendölés,
hogy eljött az utolsó nap
mit megirt az Isteni Prófécia.
Még hinni akarsz az álmaidban
de visszahúz az idő, végtelenbe
mártott tollal vércsíkot húz rajtad,
hogy ébredj végre érezd és féltsed
hangyányi porszem életed
Az univerzum zenéje átölel,
fényévekre repít, s te egy perc
alatt megérted a tiltott lényeget.
Követelsz, lázadsz, mint egy
kisgyerek, visszakéred az életed.
Rabszolga lettél, rongyos bábu
kinek szava semmit ér,
de érezni akarod, hogy nem hiába éltél
e földön, mivel mint üveggolyóval a
gyermek, játszik most az agymosott
mutáns , ki dönt életről halálról.
Még nem késő hadrendbe állni
az egész földön kart karba fonni
gyengülő lábakba erőt adni.
Követeljetek, vizet, levegőt, földet,
mert a Prófécia beteljesedett.
