Katerina Forest: KÖD

Látod, a köd hogy hasal a tájon? Mint az én
lustaságom a hajnali ágyon. Vak szemmel
fényt keres, nyújtózkodik a szürke mocsokban.

Látod az utca emberét, kik lehajtott fejjel
sietnek elérhetetlen céljaik felé, szempillájukon
rebben a köd lecsurgó szennye, undorodva
törlik magukról mintha a sors hányadéka lenne.

Arcukra fagyott mosolyukból gyöngyfüzért fon
a hideg reggeli szél, görgeti maga előtt fel a hegyre.
S ott elcsitul. Mögötte feloszlik a köd, mindhiába.
Szürkén vonaglik a sárban a lét, lyukas bocskorában.

Katerina Forest: A Szó

A Szó a legnagyobb hatalom.
Ami ha erős, a földre nyom.
Ércesen szól, reszketsz tőle,
úgy fáj, mintha ütés érne.


Hízelgőn ha szól a Szó,
teljesen elolvadsz, adsz
érte házat, vagyont, csak
hallgathasd a csábítót.


A Szó ha lágy, tőle nyugszol,
csendjében lassan elalszol.
A Szó ha tüzes, érzéki,
szíved boldogsággal teli.


A Szó a legnagyobb, hidd el,
vele nem ér fel semmi sem.
Vele győzhetsz, vívhatsz csatát,
nyerhetsz szerelmet, halált.

Katerina Forest: Felismerés

Azt hittem, hogy a pillanat szakítja be felettem az eget, a pillanat, mikor utolért az a baljós gondolat, hogy értelmetlen küzdelem volt az életem, nem volt benne semmi, amiért bolyongtam ezen a földön. Egy nagy kudarc az egész, amit eddig csak én hittem csodás létezésnek. De a felismerés körbefogott. Mint a beton olyan kemény lett a világ körülöttem, még az anyaföldre hullott rózsaszirom is kővé vált. Láttam a fejemre sújtó bárd élét csillogni a villámfénynél, már lódult, hogy lecsapjon rám, mint égből a sas madár.
De hirtelen megállt az idő. És én bent rekedtem a pillanatban, körülöttem szoborrá változott a tér. A vágyak szelíden öleltek át, ringattak, sóhajtoztak. És én újra elcsábultam a sodrásban, őrült kavalkád költözött belém… hinni akartam a hazugságnak. A hazugságnak, ami eddig félrevezetett... de rádöbbentem, hogy már nincs bennem éltető szeretet, ami szétfeszíthetné a rám szakadó csillagos eget...

Katerina Forest: Gondolkodom

Gondolkodom. Ezzel telik a napom. 

Az emberi gyarlóságon, butaságon. 

Keresztre feszített hitem már-már

 feladom. Aztán eszembe jut,

mily kis idő vár még rám a földi lét

 oltárán. Emlékemet majd itt hagyom.

Esténként eszedbe jutok, ezért örökké

élni fogok, mert  sejtjeidben megbúvok.

Lehet, mesélsz rólam, vagy csak

belül emlékezel, jót vagy rosszat,

nem érdekes. Egy könnycseppet

a szemedbe széltől kavart por

 teremt. Legyintsz egyet

 - Nem érdekes...

Katerina Forest : Fáj nagyon

Réseken bújik a köd, ragad üvegre, kőre,
csontjaim szilánkjaiban nyilall a tőre,
ma újra alászállok a pokol fenekére.
Átlépem önmagam tűréshatárát,
vonszolom idegeim zagyvalékát.
Fáj nagyon az Élet!

Ringatom magam keserű holnapba,
álmaim dobozba, viszem a síromba.
Még mindig visszatértem a túloldalról,
kicsike fénysugár, mi hozzám átjutott
körbeölelt, melegített, visszahúzott.
De most fáj nagyon az Élet!

Kertemben a rózsák kiszáradtak,
fáimról a levelek mind lehullottak.
Kezemet nézem miben nincs már erő,
nélküle odavan, meghalt a jövő.
Gyengülő testben ernyedt a lélek.
Fáj nagyon az Élet!

Wass Albert: Így jó élni!

Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a Földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel.
Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra.
Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne.
Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él.
Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény.
Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz.
Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok.
Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük.
Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is.
Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz."