Öreg kezed, anyám, tedd a kezembe,
hadd simogassam még egyszer meg.
Ülök melletted, nem beszélünk, csak
hallgatunk együtt egy régi zenét.
Szívemben bomlik lassan a fájdalom.
Hazaértem, már itt vagyok veled.
Messzire mentem, távoli vidéken
sok évig éltem, nélküled, anyám.
De minden nap gondoltam rád.
Higgy nekem, látod, hazaértem,
itt vagyok veled, fogom a kezed,
veled maradok, sose hagylak el.
Ma megkondult a harang, érces
hangja zengett a falu felett.
Fehér csipkében, selyempárnán
nyugszik a fejed.
Kezed imára kulcsoltad szíved
felett. Öreg arcod szépségére
csúszik a halotti lepel.
Már tudom, csak ezért éltél
nap nap után,
csak ezért sírtál sok éjszakán,
hogy hazatérjek.
Ezért volt minden szavad esdeklő,
hogy egy nap még megfoghasd a kezem,
érezzem, mennyire szeretsz.
Hogy tudjam meg az utolsó nap,
mindig rám gondoltál,
szíved szakadt a bánattól.
Harangzúgást messzi viszi a szél,
megértettem a lélek üzenetét,
a magány fájdalmas énekét.
