Haláltól se félők

Volt egy kissé fogyatékos közmunkás a civileknél, azok közt, akik a földmozgatásban segítettek a katonáknak, Bercinek hívták a többiek. Fárasztó volt mindenkinek, erős baritonhangjával egész nap megállás nélkül üldözte a dolgozókat. Susogó, az egyik rab teljesen kiborult miatta.

- Ha még egyszer megszólal, agyonütöm, bizisten! - köpött mérgesen mikor végre csend lett egy kis időre - Mindegy nekem mennyit ülök.

Ettől sokkal keményebb üzeneteket is elfogott Berci radarja, például az egyik katonáét, aki már idegességében nyíltan lelövéssel fenyegette, ha nem kussol.

- Elég nekünk hallgatni túloldali arab vonyítást, még te hiányzol hozzá!

De Berci kitartó volt, nem viselte el, hogy el akarja bárki nyomni a személyiségét, még neki állt feljebb.

- Kussolj te, dógozz, ne velem foglalkozzál, ha nem tudnád, szólásszabadságban élünk!

Végül mindenki beletörődött a végzetébe. Ami később kiderült nem is volt baj, mivel Berci élő közvetítései a világban zajló eseményekről, igencsak pontosak voltak. Így szereztek tudomást minden aktuális eseményről. Arról is, hogy a sok migráns mennyire tönkretette a fővárosi pályaudvart.

- Hulladék - hulladék hátán, a magyar már utazni se mer! - mondta ki az igazságot - Hát barátom, jött haza a komám fia, ő mesélte. Tele rendőrrel és önkéntessel az állomás, ezek meg ott fetrengenek szanaszét százával a piszokban. Hugyoznak, szarnak mindent össze! Nem hazudok, ezt mondta a Jakab gyerek. A két szemével látta. Ha ő hazudott, én is...

- Nem lehet az igaz, Berci. A rendőrség mit csinál?

- Semmit, mert nem lehet nekik. Mán fáradtak a gyerekek. Éjjel nappal szolgálatba, nézz körül, mint itt is. Ezek mit tehetnek? Semmit. A hónuk alatt átszalad a migráns.

- Politika - köpött egy laposat a mellette dolgozó -, lőni kéne. Ez a mi országunk, csak úgy nem flangálhat át rajta senki!

Másnap már jobb híreket hozott Berci.

- Viszik buszokkal őket az osztrák határra, meg vonatokkal. Ezekért is idegyönnek azt hallottam, lesz buszjáratuk. Nyugalom lesz mán.

- Ott mi lesz velük?

- A tévébe mondta az egyik ilyen vándorló, hogy be van ígérve nekik minden. Ház, ellátás, pénz...

- Dolgoznak is érte?

- Azt nem mondta. Csak integrálják őket, vagy mi.

- Akkor hadd menyjenek. Itt a cigány se tud integrálódni, pedig őslakos.

- Menny az anyádba Pali, miért nem integrálódunk, he? Nem dógozok, vagy szerinted most mit csinálok? - hördült fel egy nagyon barna képű, közben a lapátját fenyegetőn megemelte.

- Tisztelet a kivételnek, még hozzáteszem! - javított a kijelentésén Berci.

- Azért! Végülis lop itt mindenki barátom, nem csak a cigány, ha erre gondolsz. A magyar is. Megélhetési bűnözésbe vannak a szegínyek. Mi ez a píz? Dohányra se elíg.

- Ha minden cigány ilyen lenne, mint te, akkor nem lenne baj, igazat mondasz. Nem is telik nekünk okos telefonra barátom, mint ott ezeknek. Hogy a fülük ragadjon rá. Kenyérre se telik a közmunka pízből, nemhogy okos telefonra.

Benjámin pár méterre dolgozott tőlük, így hallotta meg a hírt, hogy az oroszok beszálltak a háborúba. Később azt is, hogy a migránsok közt elvegyülve terroristák jönnek át Európába.

- Talán ezért ilyen agresszívek, haláltól se félők! - mondta este a tanárnak - Már kezdem érteni, miért takarják folyton az arcukat.

- Nem mind jár egyenes úton, én is sejtem eleitől fogva, láthattad akik bejutottak mit hagytak szét. Hivatalos engedélyeket, iratokat, telefonokat. Látszik ki a menekült ki nem, csak jól meg kell nézni őket. Az igazi menekült kopott ruhába gyalogol, összebújva a családjával. Nem dobál, nem követel. A simlisek, láttad, micsoda cuccban, mintha divatkifutón járnának, arany ékszer, óra. Egyértelmű, nem? Ezek nem menekültek.

Két hétig dolgoztak a határvéden, mikor kész lettek a munkával, azonnal tábort bontottak, pihenő nélkül még aznap este visszaindultak a börtönbe. Minden rab lelkesedése alábbhagyott, még örültek is, hogy visszamehetnek a rácsok mögé. Az utolsó nap végig szitált rájuk a hideg eső, csípte a bőrüket. Feltámadt az északkeleti szél, sodorta a fákról a faleveleket, egy nap alatt vetkőztette le a szembe lévő nyárfaerdőt.

A rabszállító buszon a tanár odahajolt Benjáminhoz - Még kijátszhatod az adu-ászt fiam.

- Mire gondol? - kérdezte fáradtan.

- Írjál kérvényt a Köztársasági Elnöknek. Soknak adott felmentést. Nem vagy te bűnöző. A két gyereked miatt, zűrös világ jön. Vigyázni kéne rájuk. Innen nem tudsz.

- Innen semmit nem tudok, eltalálta. De ne törje magát, nem áll olyan jól a szénám, hogy kegyelmet adjanak. Nekem le kell tölteni a három évet, még jó, hogy csak ennyit adtak.

Fáradt volt, lehunyta a szemét, elengedte szabadon a gondolatait, hadd kergessék egymást, a kimerült tudata elinduljon az álmok világába, ahova mindig vágyott, ahol nyugalmat talált. Egy csendes kis szigetre, ahol nincs fájdalom, nincs gyűlölet, se bánat.

- Megérkeztünk, fiam! - rázogatta finoman a tanár a kabátujját - Elaludtál.

Semmi nincs ok nélkül

 

Sára Csepelről az interneten lefoglalt szállására ment. Arra a megállapításra jutott, hogy Kíra nagyon megváltozott. Ismeretlen volt számára az az érzelmi átalakulás, amit közvetített felé a találkozásuk alatt. Az öröké hőbörgő egyetemista haver, aki mindig nyomta polgárpukkasztó szövegét, hirtelen szentimentálissá vált. Ugyan mi okozta ezt a nagy változást, elég volt annyi hozzá, hogy utolérte a szerelem? Arra gondolt, hogy ő még soha nem volt igazán szerelmes senkibe. Vagy mégis? Kár lenne önmagának hazudnia, hisz Benjámin miatt volt pár álmatlan éjszakája. Nem értette miért lépett le Kíra pont akkor amikor rájött, hogy a férfi megszerette. Hogyan tudott lemondani róla? Megértené, ha egyoldalú szerelem alakult volna ki köztük, de nem, mindkettőjükben ugyanaz a mély érzés lángolt mikor elváltak egymástól. Kíra mégis hozta a formáját, még esélyt sem adott magának. Megbeszélték amikor elváltak egymástól, hogy tartják a kapcsolatot. Remélte azt is, hogy a férfi fog harcolni a szerelemért, nem olyan megalkuvó, mint a barátnője.

Másnap reggel elintézte a hiányzó hivatali teendőket a lakás eladással kapcsolatban. Végleg lezárta a panelos múltját.

Amikor a Keleti felé akart kanyarodni, dugóba került, araszolva mozogtak az autók előre.

Megszokta már a városi forgalom idegtépő hullámzását, de most valami más miatt állt a forgalom. Nem akart hinni a szemének: több száz ember császkált az autóúton, akadályozva a forgalmat.

– Ne már, mi van itt búcsú? – méltatlankodott most már hangosan, mert közben beért a Keleti elé és ott még több embert látott.

Érdekes látvány tárult elé, mintha nem is a saját országában lenne, hanem valami egzotikus földrészen. Sötét bőrű furcsa öltözetű emberek csoportja lepte el a környéket. Sok rendőrt látott mindenütt.

Az emberek hangosan vitatkoztak a rendőrökkel. Akkor fedezte fel, hogy a némelyik nő csadorban fogta a gyermekét, csak a fekete tüzes szemük villant ki az arcukat eltakaró lepel alól. Mintha egy filmforgatásba pottyant volna, minden olyan hihetetlenek tűnt a számára. Nézte a folyton mozgásban lévő embereket, akik körül szinte percről percre változott a hely, gyűlt a szemét körülöttük, eldobált kartondobozok, ásványvizes palackok, félig telten vagy üresen, kacatok mindenütt, lassan, de biztosan telítődött velük a terület, mint egy jó gazda gondosságával dolgozó biokertész kertjében a takaróréteg, mikor elkezdi a földjén a mulcsozást. A kocsisor újra elindulhatott, igaz nem arra amerre ki akart jutni eredetileg, egy másik irányba terelte őket a közlekedési rendőr.

A hazafelé vezető úton végig a történteken elmélkedett. Újra eszébe jutott, hogy semmi nincs ok nélkül az életben, talán az sem, hogy Kíra hazajött Londonból, mindegy miért és hogyan, de hazajött. És az sem, hogy az anyja leköltözött vidékre. A magabiztossága egyre fogyott, igaz már rég nem látta olyan szépnek a jövőt, mint a gondtalan egyetemi évei alatt, de valahogy jó lett volna megállni ennél a pontnál, innen indulni tovább. Elege volt már a családját és környezetét ért traumákból.

Eszébe jutott a levél, ami a táskájában lapult. Még be kell mennie a gyámhivatalba, hogy megbeszélje a két kislány sorsát. Amikor beért a kisváros központjába, elkanyarodott a hivatal felé. Nem sok esélye maradt, a fogadóidő legalább egy órája lejárt.