Még gyengülő karod az égnek emeled
a sebek mik rajtad vérzenek,
már nem fájnak, kikapcsolt neuronok
körbecsókolják lelked,
már csak zsibbadtan révedsz a semmibe.
Elfeledett emlékek kopognak, jönnek,
összemosódik a múlttal a jelen.
Átok van rajtad, már régen érzed.
Égett hús szagát öklended a mélybe,
mocsokban feszül a miatyánk, rózsa
füzéren simul, hintázik a halál, bús,
széttépett
hited a pokolra alá száll, érzed,
illan már,
elgyötört testedből a lélekláng.
