Hiányzol

 

Este mikor magába maradt, felhívta Rózát.

– Mond csak mi volt az a telefon délelőtt, hogyan változott meg a véleményed ilyen hirtelen?

– A véleményem még most is ugyanaz, de a haverok melléd álltak és képzeld közülük ki leginkább. Nem fogsz rájönni, lefogadom.

– Kicsoda?

– Hát doki. Azt tudod ugye, hogy csak csettintened kéne a srácnak, oda van érted most is.

– Részeg volt, ne beszéljünk róla...

– Ő igen aranyalmám, de te színjózan. Erre mit tudsz mondani? Szerintük csak szórakozol a férfiakkal, aminek egyszer nagyon rossz vége lesz. Zalán szerint el kellene végre dönteni, mit akarsz. Ha komolyan megérintett a börtönben csücsülő fazon, emeld fel a feneked és tegyél meg mindent, hogy érezze az illetékes is ugyanezt, mármint, hogy nemhiába epekedik utánad. Neked van szabad mozgásod, neki nincs. Zalán szerint egy férfi, ha szerelmes, nem lenne képes ilyen szinten elhanyagolni egy nőt... de itt teljesen más a szitu, hisz börtönben ül a szerencsétlen. Tehát neked kell átvenni a pasi szerepét, segíts rajta, hogy ne csavarodjon be.

– Annyi a munkám Róza, ki se látszom belőle, fáradt vagyok, meg aztán nem tudom megoldani a nagy távolság miatt, hogy folyton hozzá rohangáljak... a találka előtt egy nappal utaznom kellene. Nem fog menni... nincs se erőm se időm légyottokra. Figyelj Róza, mindennap beszélek vele, én nem érzem olyan tragikusnak a helyzetet, majd csak letelik az a két év. Jó, néha maga alatt van, próbálom tartani benne a lelket, ahogy tudom persze.

– Akkor húzd rá erre a kapcsolatra a halotti leplet kisanyám! Gondolod, két évig kibírja valaki a börtönben, ha rá se néznek kintről? Mondtam, ha egyáltalán rám figyeltél délelőtt, hogy segítek. A többi is komoly, amit mondtam... azt mondod sok a dolgod? Na, jó kifogás! Kinek dolgozol annyit? Akinek annyira bizonyítani akarsz, pont az fog tőled elfordulni, nem sok időt adok rá. A kapcsolatodon dolgozz először, utána lehet a többire hajtani... nagy okos! Nem hiszem el, hogyha valaki belezúg egy pasiba, ilyen érdektelen legyen iránta. Én biztosan véresre járnám utána a talpam. Na, ha csak ennyi nálad a románc, nincs értelme a további szájtépésnek.

Sára kis ideig hallgatott mert meglepte Róza lázadozása.

– Jól van, átgondolom.

– Ne gondolkozz sokat. Két napot tervezz be minden hónapban, hidd el, bele fog férni az idődbe. Csak előre tervezés kérdése az egész, a kégli itt van nálam, a pasi a börtönben, csak te nem vagy a képben sehol.

– Rendben van, estére megbeszélem vele, hogy kérvényezzen újra kimenőt, majd felhívlak, ha lesz eredménye – hajolt meg Sára Róza akarata előtt.

Még beszélgettek egy darabig más témákról, nagyon úgy látszott, helyre állt kettejük között a régi meghitt baráti kapcsolat.

–Talán mégis igazuk van – gondolta át újra a barátnőjével folytatott beszélgetést – Benjámin, minden esetben mikor beszélgetünk, elismeri a mostani erőfeszítéseim, biztat folyton, de lehet merő udvariasságból. Nincs abban a helyzetben, hogy bármi másra képes legyen. Mit tudok róla? Igaza van Rózának. Semmit. Elhiszem vakon, amit mond, közben csak udvarias társalgást folytatunk... a semmiről.

Végig feküdt az ágyán, nem gyújtott lámpát, lehunyta a szemét és próbált gondolatban eljutni Benjámin jelenlegi világába. Nem volt nehéz, hisz sokszor mesélt a férfi a benti életéről. A rideg folyosókról, a rácsos ablakokról, ajtókról. A betonhoz rögzített bútorokról a zárkában. Látta Benjámint az emeletes vaságy alsó részén feküdni. Fölötte ott forgolódott egy másik rab, aki mindig beszélt álmában. Szinte érezte a langyos melegben összekeveredett testszagokat, a kibírhatatlan összezártságot.

– Ha helyet cserélnénk, mi adna erőt, hogy ne ordítsak, ne balhézzak folyton? – elmélkedett tovább.

Tudta, hogy a férfi visszafojtja az indulatait, mert mindent elvesznek tőle, ha nem tud uralkodni magán. A telefont, a kimenőt, a láthatást. Még csomagot se kaphat. Csomag! – villant át rajta a felismerés – karácsony óta nem küldött neki semmit. Már több mint egy hónapja nem találkoztak és a gyerekeit sem látta közel két hónapja.

Összerezzent a telefon zenéjére, tudta, hogy itt az idő, Benjámin hívja. Felvette a telefont, de összeszorult a torka, alig tudott megszólalni.

– Valami baj van? – kérdezte aggódva a férfi – Nagyon csendben vagy.

Eldöntötte, hogy elmondja, min rágódott addig, aztán mégis csak egy sóhajra futotta.

– Nagyon kérlek, válaszolj! – kérte Benjámin egyre türelmetlenebbül.

– Igen. Baj van... mert... nagyon hiányzol.

Most meg a vonal túloldalán lett csend, majd onnan is átsuhant egy sóhaj.

– De hisz tudod, hogy nekem is minden percben hiányzol... nagyon... nagyon hiányzol.

– Kérlek, kérj kimenőt minden hónapban. Úgy döntöttem elutazom hozzád. Talán könnyebb lesz mindkettőnknek, ha rendszeresen tudunk találkozni.

– Nagyon megterhelő számodra az utazás... gondolom.

– Igen, megterhelő. De ha nem láthatlak az mindennél rosszabb.

– Köszönöm, jó hallani – sóhajtott fel újra a férfi. – Nagyon jó érzés tőled hallani.

Az a pár perc, amit beszélgetéssel töltöttek, nagyon hamar elszállt. Mikor Sára letette a telefont hálásan gondolt Rózára – Mégis csak jó egy barátnő ebben a kavarodásban, szerencsére nem olyan elfogult, mint ő.

Ha még azt is láthatta volna, hogy mennyire boldoggá tette Benjámint azzal, ahogy széthintette körülötte a reményt, hogy újra és újra találkozhatnak, és ezért nem neki kellett könyörögnie, hanem Sára akarja." Hiányzol" – hallotta még Benjámin sokáig bent a lelkében Sára hangját. A hang zenélt és suttogott, átölelte és bebújt minden idegszálába, benne remegett egész éjszaka.

Jó barátok

 

Róza nagyon hamar rájött és megbánta, hogy Sára lelkébe tiport. Sára ugyanis nem csak hogy lecsapta a telefonját, de fel se vette később, hiába hívta minden nap. A barátaival is kitárgyalta egy este, hogy mennyire idióta lett a barátnője, diszkréten elhallgatva, hogy vérig sértette mikor elengedte a gyilkos kritikáját a börtönben ülő Benjáminról. Nagyon meglepődött, hogy nem adtak neki igazat. Még doki se, pedig tőle elvárta volna, hogy mellé álljon.

– Mit gondolsz Róza, mi férfiak olyanok vagyunk, mint egy kőszobor? Hát nagyot tévedtél. Mi is tudunk sírni, jajgatni, kétségbeesni! Tán néha még jobban, mint ti nők. A külső elvárások miatt próbáljuk csak az ellenkezőjét mutatni. Színjáték a nagy arcunk, amit mutatunk a külvilág felé. Kiskorunktól így neveltek a szüleink – „ne sírj, egy kisfiúnak nem illik sírni" – ha elestünk mit kaptunk? – „katonadolog"! – mikor felnőttünk, már elérték nálunk, hogy összeszorított foggal tűrtük a fájdalmat. De ez csak látszat, nagyon is érzékenyek vagyunk és sebezhetőek. Azt mondtad, mikor Sára még itt élt a városban kiengedték hozzá a börtönből egy alkalommal az emberünket és eltölthettek együtt egy napot? Na, erőltesd meg magad, ha egyáltalán képes vagy rá, és képzeld el, milyen kegyetlenül bánik a sors a pasival, akit te most annyira alázol. Mozdulni se tud a sittről, csak egy lehetősége van, lehet kétségbeesni, hülyeségeket kitalálni, depressziózgatni. Igen, a drága barátnőd a hunyó az egészben. A nőkre jellemzően túlforogta az egész sztorit!

– Miről beszélsz? – nézett Róza értetlenül Zalánra.

– Nekem is volt egyéjszakás románcom Sárával... igaz részeg voltam. De szabad emberként döntöttünk másnap, hogy csak annyi volt. Ha biztatott volna Sára, hogy jó vagyok nála, mint ahogy biztatja most ezt a pasit, nem tudna levakarni magáról. Ez a különbség egy szabad és egy rabosított férfi közt. Remélem érted, amiről beszélek? Itt csak Sárának van szabad mozgása, de ő ledekkolt vidéken, beleölte magát az újrakezdésbe. Ne érts félre, tisztelem azért, amit csinál, de az élet nem csak erről szól. Ha nem szereti senki az embert, szart ér az egész újrakezdés, bármilyen nagyot tudunk alakítani általa. Végül is mindent egy ok miatt csinálunk, és az a hajtó motivációnk, hogy valaki elismerését meg akarjuk szerezni. Döntenie kellene nagyon gyorsan, mennyit ér neki ez a kapcsolat.

– Nem értem, hogyan sétált ebbe a kilátástalan kapcsolatba. Szerintem teljesen elvesztette a realitását – fortyogott tovább Róza, mintha semmi nem ért volna el hozzá abból, amit a doki mondott.

– Ahhoz, hogy ítélkezni tudj valaki fölött, meg kéne ismerned, hogy ki az illető valójában. Ha nélküle ítélkezel, felszínes és pontatlan a véleményed, amit megalkotsz róla. Nézz rám, itt vagyok egy aránylag jó szerelésben, hogy tetszem? A legvadítóbb After shav-ét használom, okos telefonom van, autóm, lakásom, jó dumám, egzisztenciám, mégse jöttem be Sárának. Akkor most mi számít szerinted? A nagy büdöst számít csak a külsőség, láthatod. Lényeges a megjelenés persze, a bőröd, a hajad, a nézésed, a testfelépítésed bizonyára. De a legfontosabb a kisugárzásod, csak ebben van valami titok, mert a továbbiakban megfoghatatlan, miért szeret meg valaki pont téged, vagy te miért szeretsz meg valakit. Ebben a pasiban van valami plusz, én úgy gondolom, ami Sárát rabul ejtette. El kell fogadnod Róza, inkább segíteni kéne rajtuk.

– Na, de okos vagy már megint, mármint mi segítsünk! Ugyan, hogy képzeled?

– Mondjuk te külön is, és mi is...

– Bővebben, mert kezdem elveszíteni a fonalat – méltatlankodott Róza.

– Én tudom, hogy mit tudnánk közösen segíteni – kapcsolódott a vitába Zsolt. – Le kéne mennünk, segíteni egy két hét végén. Kis meló egy kis víkenddel összekötve... végül is hívott bennünket. Emlékeztek?

– Jó ötlet, én is szeretném a gyerkőcöket megismerni. Jól összeszedte őket, arab, cigány, magyar. Hihetetlen ez a csajszi! – helyeselt mosolyogva Kátya.

– Engem nem szívesen lát bizonyára. Kicsit összegubancolódott a barátságunk... – mondta keserűen Zalán.

– De ósdi felfogású vagy hallod, jólesett mindkettőtöknek, nem bánt ő egy szóval se, csak te hagyd abba a cikizést nála! – szólt Róza indulatosan dokira – Na, és én? Mit tudok segíteni szerintetek?

– Van kéglid. Nehogy én mondjam már meg. Vedd rá, hogy emelje ki a popóját a szekérderékból, minden hónapban egyszer, és hozza a pasi gyerekeit is, mert azok is hozzá tartoznak a meséhez. Talán elébe tud menni, hogy ne csavarodjon be az emberünk, mire kiengedik a sittről – jött azonnal Zsolttól a legészszerűbb tanács.

– Benne vagyok én is – lelkesedett Anna. – Sűrűn beszélgetünk telefonon, szerintem itt az ideje, hogy megmutassuk, hogy a barátság megmaradt, hiába van távol tőlünk. Én is észrevettem, hogy bizonytalanná vált velünk kapcsolatban. Akkor megbeszéltük?

– Meg, csak van egy kis bibi... nem veszi fel a telefont, ha hívom... – vallotta be Róza.

– Írj neki egy sms-t. Azt csak elolvassa.

Róza mikor hazaért, bepötyögött két sort a telefonjába:

„Sára!

Remélem, elolvasod és már nem haragszol rám. Nagyon fontos, hogy beszéljünk Benjáminról és a lányairól. Kérlek, hívjál fel, életbevágóan fontos, amit el akarok mondani.

Róza."