Translate

2024. február 24., szombat

Jelenlét


 Lovas kocsin vitték a koporsót a halottasházba. Mögötte sétáltak a halottsiratók, a szomszédok, katolikus hívők. Csendesen mentek, csak a cipők alatt nyikorgó kavicsok neszét hallották. Akik szembe jöttek velük, megálltak, leszálltak a kerékpárról, hogy odaléphessenek Nórihoz részvétnyilvánításra. A lovak prüszköltek, a kocsis nehezen tudta sétára fogni őket, állandóan ügetésbe kezdtek. A temető előtt már feljajdult a halotti búcsúdal, Isten kegyelmét kérve a távozó léleknek.

A koporsót ravatalra tették, nem zárták le.
Másnap elindult megbeszélni a pappal, a kántorral a temetést. Felhívta a temetkezési vállalatot, szétküldte a táviratokat, telefonált.
Érzéketlenül intézte a dolgait, mint egy robot. Mikor hazaért, kirakott mindent a halott szobájából. Kifestette, fertőtlenítette. Minden ruháját, ágyneműjét kiselejtezte, csak amit emléknek meg akart tartani, azt hordta fel a padlásra. Tiszta ágyneműt húzott mindenhová. Nekilátott a tor előkészületének.
Nagy volt a család, sok embert várt, ott alvósra is. Átgondolta százszor a teendőit, el ne feledkezzen valamiről. 

A legelső érkező a bátyja volt a feleségével. Mikor meglátta szegényt, azonnal észrevette, hogy mennyit öregedett. Nem sejtette, hogy a gyilkos kór már belé költözött. Sírdogáltak, beszélgettek, végül megkérdezte – Ott lenne alvóhely, abban a szobában, ahol anyunk meghalt, féltek-e?
– Mitől félnénk? – nézett csodálkozva a testvére.
– Jó az nekünk hugi, legalább ott alszunk ahol ő nyugodott minden nap, úgyse jöttem haza halála előtt.
Éjfél előtt lefeküdtek, mert nehéz napnak néztek elébe másnap. Hajnalodott, már a kakas kukorékolt a baromfiólban, amikor felkelt. A konyhában a kanapén pokrócba burkolódzva, összebújva ült a házaspár. A sógornője szívta a cigarettát, rémült, kialvatlan szemmel néztek rá.
– Hát ti, mit csináltok? Nem tudtok aludni mégsem?
– Jaj, hugi, nem lehet a szobába aludni, zörgésre ébredtünk.Amikor felgyujtottam az éjjeli lámpát, láttam, hogy a földön van egy nagy fekete esernyő, az esett le.
Beszaladt a szobába, a szekrény előtt a földön tényleg ott feküdt az anyja kopott esernyője. Felemelte, elgondolkodva nézte.
– Ezt én tegnap feltettem az öreg szekrény tetejére, be a fal mellé. Sajnáltam kidobni. De hogy esett le magától? – hitetlenkedve tette vissza a szekrény tetejére a kopott esernyőt.
A bátyja pálinkát öntött a poharakba, mikor visszament hozzájuk.
– Gyertek, igyatok egy kupicával, úgyse fekszünk már le – révetegen nézte a pohárban csillogó italt –Hugi, anyánk itt van, nincs a temetőben.
– Ne igyál annyit, már megártott, azért mondasz ilyen butaságot – elvette az üveget előle – dehogy van itt szegény, bárcsak itt lenne, meghalt. Érted, testvér? Meghalt. Kint fekszik a hideg ravatalozóban.
Próbálta megnyugtatni őket, de ő is érezte az anyja jelenlétét.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése