Papírhulladék

 

Lassan kezdte a doboz fedelét széthajtani, felül egy borítékot talált, alatta egy papírmappát. A borítékot félre tolta, a mappát bontotta ki, rajzok voltak benne. Legalább tíz darab rajz, Mónikától, Zsuzskától. Megjelent az arcán egy halvány mosoly, végre megbizonyosodott, hogy Sára küldte a csomagot. Ezzel párhuzamosan a feszültsége egyre fokozódott, már reszketett, amit próbált titkolni nehogy a barátja észrevegye.

– Olvasd el az üzenetet – szólt rá a tanár –, a boríték! – közben elkezdte nézegetni a gyerekek rajzait.

Benjamin kinyitotta a borítékot, egy karácsonyi képeslap volt benne, a hátuljára írt üzenettel.

– Olvasd már, persze csak ha akarod, ha nem titok! – türelmetlenkedett az öreg barátja. Benjámin olvasni kezdte az üzenetet.

„Kedves Benjámin!

Tudom, hogy nehéz lehet magának karácsonykor távol lenni a családjától. Talán enyhíteni tud ezen a rossz érzésen az ajándék, amit itt küldök: a lányai őszinte szeretettel készítették a rajzokat, és üzenik, hogy visszavárják. Részemről is van egy kis ajándék. Csak egy meggondolásból választottam. A lányai szerint mikor a mindennapjai része volt ez a tevékenység, Ön jó ember volt, és nagyon szerethető apa. Talán még nem késő visszafordulni erről az útról amire rálépett, a gyermekei érdekében. Kérem, kezdjen el újra festeni, hogy visszataláljon az út elejére. Mivel megkaptam a jóváhagyását, amit remélem őszinte lélekkel írt alá, leviszem a két kislányt a vidéki otthonomba az ünnepek alatt.

Boldog karácsonyt!

Sára"

A tanár csendben figyelte a férfit, majd megszólalt.

– A boldogság kék madara, íme, itt csapkodja gyenge szárnyait. Erről beszéltem neked. Nem történt nagydolog, nincs tűzijáték, se csinnadratta, mégis ünneplőbe öltözött a lelked és jól érzed magad. Mert valaki elküldte feléd a szeretetét az odafigyelését. Ez az, drága barátom, amit értékelni kell! Ez az, amit nem lehet megvásárolni, kierőszakolni! Érted már? Egy kis csomag, papírhulladék, ha úgy nézzük... és te reszketsz a boldogságtól, a várakozástól!

– Nem tagadom, most ebben a pillanatban úgy érzem... lehet, hogy most igaza van... – válaszolt zavartan Benjámin.

– Nézd csak, a lányok rajzait. Ezt például. Mit látsz? Bizony mindent lerajzolt ez a csöppség, ami fontos most az életében. Ez itt, látod, a két gyereked, és ez a hölgy, akinek a kezét fogják...

– Ő Sára, csakis az ő kezét foghatják.

– Igen, csakis ő lehet. Esik a hó, látod? De őket valami kupola védi, nem éri őket a hóesés, védve vannak. Ez itt mögöttük ki lehet? Bizonyára te, kicsit távolabb, de ott vagy a rajzon. Fontos nekik a jelenléted. Van még egy alak a papírlap szélén, mint egy angyal. Talán a feleséged, aki már fent van az égben. Mit kaptál még? Hadd nézzem!

– Ceruzákat, rajzmappát, festékeket – nézett szét Benjamin a dobozban.

– Te ezek szerint tudsz festeni?

– Tudok. De már régen festettem. Nagyon rég.

– Jól van, erről írt a kishölgy! Tudod mit, segítek neked, hogy újra elkezd a festést. Ne nézz rám így, nem őrültem meg! Attól, hogy börtönben vagyunk, még nem lehetetlen minden. Van a folyosó végén a másodikon egy ilyen kreatív helyiség, most csak egy önjelölt szobrász dolgozgat benne. Biztos kijöttök egymással idővel, azt beszélik eléggé agyas a fickó.