Naplóm

Katerina Forest: Csodálatos lehetne minden...

No

Ma megállt a fali órán az idő

 

Katerina Forest: A magyarok Istene

Katerina Forest: Titkok

Katerina Forest: Kényszer

      

No

Katerina Forest: Elbocsájtás se

Katerina Forest: Jobb, ha csak tolod a biciklit öregem !

Katerina Forest: Szájtépés

Katerina Forest: Felismerés

Katerina Forest: Mint két idegen

Katerina Forest : Kártyavár

l

Katerina Forest: Hazugságaink

Katerina Forest: Még ráérek kicsit

Katerina Forest: Álmaink koporsója

Tolarencia

Katerina Forest: Elbocsájtás

SZÜRKÜL A VILÁG KÖRÜLÖTTEM

Minden zajos, a szél is odakinn, zörgeti az öreg diófa lehullott leveleit, nyikorgassa a kiskaput, hallom, hogy nekifeszül a házam tetejének. Néha bekapdos a tornác alá, megszólaltassa a szélharangot. Kísérteties az este, de lehet, hogy csak én érzem annak. Egész nap hőhullámok gyötörtek, néha úgy éreztem jártányi erőm sincs, csak vonszoltam magam, csak az akarat vitt előre egész nap.

Régen minden másként volt, a napjaim beragyogta mindig egy kis fény, egy mosoly egy érintés, egy virágsziromról legördülő esőcsepp, az eső illata, a szivárvány az égen. Természetes volt a lelki békém, ami megnyugtatott bármilyen konfliktus közepére csöppentem. Ez az érzés elmúlt. Kifaragta belőlem az idő kicsorbult kése, kitörölte a ragyogást, az illatokat, a szivárvány égre festett ívét.

Reggel fáradtan kelek és reménytelenül. Fakul és szürkül a világ körülöttem. A fákon a levelek rozsdásan lógnak, a gyümölcsei betegek. A hajnali ég opálos, szürke, nincs kék ragyogás, a repülők halk morajjal húzták egész éjjel felettem a halotti leplet. Ez a világ már nem tölti be a lelkem boldogsággal.

Visszamegyek a házba, elhúzom a függönyöket, áramtalanítom a laptopom. Nem akarok új híreket, amik bombázzák az agyam reggeltől estig. Nem akarok szemét reklámokat, amik diadalmasan rikoltják a műanyag világ himnuszát. Nem akarom tudni percről percre, hogyan pusztul el a föld. Hogyan pusztít és milyen kegyetlenül a civilizáció. Nem akarok szomjazó éhező gyereket látni, se dagadt új gazdagokat.

Nem akarom tudni hány faj pusztult ki a földön, milyen területet irtottak ki az esőerdőkben, azt se hogyan mérgezik a tengereket. Nem akarok semmiről tudni, az erkölcstelen lezüllött világról se, ahol lelki betegek tömik magukba a gyógyszernek nevezett mérgeket. Nem akarok megfejteni egy összeesküvés elméletet se, azt se, hogy ki robbantotta fel Amerikában az ikertornyokat, ki akarja gyarmatosítani az emberi fajt? BÉKÉT akarok, nyugalmat.

Olyan jó ülni a csendben. Egyedül vagyok. Kinn maradt a szél, a félelem, a bizonytalanság.

De kúszik hozzám a félhomályba a tudat, kúszik az önvád. Rikácsol rám, mint a halálmadár. Ráébreszt, hogy a valóság elől nem lehet elbújni.

Nem lehet elbújni, mert rám talál és felelősségre von.

Megkérdezi- Hol voltál, mikor szükség lett volna rád?!

Széthúzza a függönyöket, kitárja az ablakom. – Ez a zaj! Kérlek, csukd be! A szagok, nem bírom elviselni!

A fülemben géppuska ropogás, hangos, jaj szavak, dühös káromkodás. És érzem az égett emberi hússzagot, a bűzt, ami felett zöld színű döglegyek zsongnak.

- Íme, a valóság! A Te világod, ne búj el előle- szól rám az értelem.

Tudom, hogy nem lehet elbújni, nem méltó egy emberhez a nyálas vinnyogás, míg mások a halállal néznek farkasszemet. A Sors mindenkinek kiosztotta a feladatát, amit életében be kel teljesíteni. Máskülönben miért születtünk a földre?

Elindulok, megkeresem az ecsetet és a festékeim. Már tudom, hogy mi a dolgom , mit kell tennem. Szép nyugodtan, nem kapkodva, kezdem átfesteni a szürke ólmos fényű eget türkizkékre.  És már festem a szivárványt, ami átíveli az egész föld feletti eget. Széttárom a karom, mélyen beszívom a reggeli friss levegőt, mosolygok. És szétküldöm a világnak a bennem szunnyadó Szeretetet

 Üzenet

Mikor azt hiszed bántottalak, én megvédtelek. Mikor azt hiszed elárultalak, kimondtam más helyett az igazat. Megvédtelek a saját hibáiddal szemben. Azért, hogyha fáj is, szembenézz vele. Haladtál egy úton, ami nem visz sehova. Én megállítottalak remélem, hogy fordulj vissza az út elejére, haladj a másik irányba. Néha, aki fájdalmat okoz, az segít igazán. Csak annyival, hogy dühöngünk és haragszunk közben, ha akarjuk, ha nem, megfogalmazódik bennünk az ok, az indíték:
     - Miért okoztak fájdalmat nekünk?
     - Miért az, akiben megbíztunk, hittünk benne?
Ha szembenézünk a hibáinkkal, megbocsájtunk annak, aki kimerte mondani azokat. Jobb emberré válni, felnőni egy feladathoz, nem könnyű. Emberi sorsokat átlátni, megítélni, hatalmas felelősség. Egy kézlegyintéssel homokot lehet szórni a legcsillogóbb szempárba, örök sötétségre ítélve csak, mert nem egyenesedtünk ki, nem néztünk szét, merről fúj a szél. Remélem rátaláltál a helyes útra és nem térsz le róla soha. Az út végére érve, egy tartalmas kemény élet lesz mögötted és sok szerető ember. És én megnyugszom, hogy érdemes volt magam ellen fordítanom a haragod, mert elértem a célom.
      - Azt akartam, hogy tisztán láss!