Translate

2023. november 12., vasárnap

A kisbíró


Az elhelyezési tárgyaláson ígéretet tettek, hogy  ők viszik a két kislányt minden hónapban a nagymamához. Ezt a terhet is levették a válláról, később rájöttek milyen könnyelmű ígéretet tettek neki. A falu felé vezető út maga volt a pokol. Az utolsó falu végén csak cigányok laktak. A kerítéseken száradó ruhák jelezték, hogy lassabb tempóban kell haladniuk. Csendben ültek az autóban, a figyelmük az úton volt, mert egy pillanat alatt eléjük vágódott egy kóborló gyerek, vagy biciklin randalírozó társaság, életveszélyes mutatványokat végezve két keréken. Nem volt ritka, hogy nemcsak a bicikli csomagtartóján lógott egy gyerek, de a vázon is, még a kormányon is ült néha belőlük egy. Néha még irigyelte is őket Nóri, ahogy csoportosan nagy hanggal sétáltak, nem törődve semmivel, senkivel.
– Ezeknek sosincs dolguk? – kérdezte felháborodva a párját, akinek majd kiesett a szeme úgy figyelte az utat.
– Az még hagyján, hogy nincs, hogy tele van velük az utca, csak ne az autóúton keresztbe járnának – mérgelődött a párja. Mikor elhagyták a falut jött a következő idegesség. Ferenc  végig dühöngött a teknőre süllyedt aszfalt miatt, az autó a kátyúkban nagyokat döccent, súrlódott a gödör szélével az alváz.
– Mikor lesz már ebben az országban rendes út mindenfelé!  – morgolódott.
– Legalább harminc évig biztos nem – válaszolt Nóri nagy levegőt véve amikor beértek a nagymama utcájának elejére, biztonságosan maguk után hagyva egy csorda kóbor kutyát, akik üldözőbe vették őket az utolsó métereken. Az utcabeliek mintha előtte a kisbíró kidobolta volna a hírt, kíváncsian siettek a kiskapukhoz, majd csoportba verődve szemlélték a kocsiból kikászálódó családot. A nagyi már kint állt a háza előtt, izgatottan várta őket, törölgette a szemét, mint aki folyton sírt addig  valamiért. Végig mérte az utcát, van e kint elég közönség, majd nagy hangon elkezdte a sirámos köszöntést.
– Jaj, édes drága gyerekeim, aranyaim, de jó hogy itt vagytok, de sokat sírok utánatok, édes jó Istenem! – ölelte, szorongatta a két kislányt és már tényleg sírt.
Így volt ezután ez mindig. Bementek a parasztházba, leültek a konyhába a dikóra, a nagyi főzött kávét, bolti süteményt tett eléjük. Ezután egy végeláthatatlan litánia következett, megszervezett programokkal. Mert mire megérkeztek, a nagyi gondoskodott a hírverésről, mert ő volt az a kibíró, aki beharangozta a falut, hogy mennek az unokák. Az utcabeliek egymásnak adták a kilincset, leellenőrizték, jól vannak-e a gyerekek. Nem e soványak, nem e éhesek, van e rajtuk tisztességes gúnya. Összehordtak mindent. Vittek édességet, dinnyét, süteményt, kinek mije volt. Mikor elmentek, könnyebb lett a szívük, a lelkiismeretükön lévő teher kevesebb lett. Rájött Nóri, hogy egy ilyen kis falunak szégyen, ha gyermek került az államhoz gondozásra közülük.
Az egyik látogatásnál az útkanyarban előtűnt az anyjuk is, aki akkor is a presszóból ment hazafelé, már bizonytalan léptekkel. A poros szélen ment, előrehajtott fejjel, nem érdekelte a külvilág. Mikor elmentek mellette fel se nézett, nem érdekelte milyen autó szórja rá a kavicsot.
A két gyerek feje egyszerre bukott le az ülés alá, meg ne lássa őket az anyjuk. Nóriban kavarogtak az érzések, lelki fájdalmat érzett, mintha rászállt volna az anya végtelen magánya, kitaszítottsága. Először látott olyat, hogy saját anyjuk elől bújik el félve egy gyerek, hogy nem akarják látni se. Nem sejtették akkor még, hogy az lett volna az utolsó lehetőségük a találkozásra, az anya nemsokára meghalt. Ha volt is addig miért élnie, hát a gyerekei elvesztése után már nem maradt semmi. Mindennap az alkohol mámorában feküdt és kelt. Már nem tudott megállni a lejtőn, egy kéz se nyúlt utána. A falu is kiközösítette.
Nóri néha úgy érezte ezután, hogy magára maradt azzal a sok lelki teherrel, amit az öt gyermek okozott. Talán, ha mellette ült volna egy pszichológus minden este teázni, hogy átbeszélhették volna a családban zajló napi eseményeket, könnyebb lett volna az élete. Tomi provokációi, Pisti elvontsága miatt így is kevés ideje maradt a jól tanulgató Lilire. Most meg a tetejébe ott volt a félelmeibe elmerült Betti, a dacos, agresszív Ági. Hirtelen azt se tudta milyen fontossági sorrendet tartson be, hogy minden gyerekre elég figyelme maradjon.
A nagyobbik lány be is váltotta a hozzá fűzött reményeket, amit már megérzett az első találkozáskor. Egyszerűen lehetetlen volt érzelmi oldalról megközelíteni. Minden percben éreztette, hogy neki semmi sem jó, ha csak tehette, kárt okozott. Belerúgott a székbe, húzta a macska farkát, vagy a húgával ordítozott. Csak Pisti közelségét tűrte el egyre jobban.
Nóri ebben az időben kezdte el világ körüli útját a lélek rejtelmeiben. Olvasott mindent, ami a kezébe került, pszichológiát, esettanulmányokat, egyéb könyveket. Egyedül akart megbirkózni a lehetetlennel. Tudatosan készült előre, ne érje annyi meglepetés. Sok éjszakát átvirrasztott, gondolkodott saját életén is, hogyan lehet teljes életet élni még ilyen körülmények között is. Az álmairól nem akart lemondani, tervezte a jövőt immár öt nevelt gyermekével rendületlenül.
Sokat aggódott külföldön dolgozó fiáért, aki közben elvált fiatalkori kedvesétől és egyedül élt a Vörös-tenger mellett. Sűrűn beszéltek telefonon, de sokszor álmodott rémálmokat, mint az anyja régen, hogy bajban van a fia külföldön. Mindig megérezte ő is, ha valami történt a családjában. Ilyenkor magába fordult és szemrehányásokkal illette saját magát, mert ezernyi gondja elfeledtette vele napról napra, a legfontosabbat, a két fia életének szem előtt tartását. A fiai is úgy érezték, mintha az anyjuk átlépett volna egy másik családba, őket magukra hagyta. Az új családban meg egyre nehezebbé váltak a napok. A nyár elszaladt, kezdődött az iskola. A két kislány képességét akkor mérte fel igazán. Elkeseredett, mikor tapasztalta,hogy milyen rombolást tud végezni az alkohol egy kihordott magzatban. Mert tudomására hozták, hogy végig ivott az anya a terhességei alatt. 
Mind a két gyerek feje olyan volt, mint a szita, az egyszeregy is kipottyant belőle. Sokat kellett segíteni nekik, hogy felvegyék legalább a minimális tempót. Tomival is elszaladt a ló, kevesebb figyelem jutott rá, Pisti se foglalkozott vele eleget. Lili a kicsi Bettit szerencsére nagyon hamar a szívébe zárta, de Ágihoz nem került közel. Farkasszemet néztek egymással. Ági, hogy Lili bölcsességét, tudását lenyomja, lekezelő modort vett fel vele szemben. Ha összeakadt a tekintetük, már biggyesztette a száját. Lili csendesen tűrte egy darabig, aztán fellázadt ellene. Nóri ezután csak a veszekedést hallgatta, meg az azt követő ajtócsapkodást.  Majd kialakul a falkaszellem – gondolta feszülten, még akkor nem avatkozott bele a vitába.
Sokat beszélgetett a lányokkal, akik egy nap elmesélték a rémtörténetüket az anyjuk barátjával. Ez irányba kezdett olvasgatni, mindent, amit talált, mit hoz ki a gyermekből a szexuális zaklatás. Az előkészítő tanfolyamokon tanultakkal összerakta a lényeget, rájött, hogy Ági magatartászavara illik a leírtakhoz. Férfiasan durva a viselkedése, elhiteti a másikkal, hogy megközelíthetetlen. Érzelmileg labilis, egyszer fönt, egyszer lent. Hangos beszédéhez, vagány stílusához, fizikai erő is párosult, rúgott, ütött, ha úgy gondolta, hogy a problémát meg kell oldani. Csak ezt az alternatívát ismerte. Nem gondolt át semmit, csak mondta a magáét. Nem érdekelte a külseje, sem a ruha, sem a frizura.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése