Mónikán elhatalmasodott a szorongás, egyre biztosabban szembesült azzal a ténnyel, hogy ezentúl neki kell megvédenie a kishúgát.
Mióta megszületett, sokszor féltékeny volt rá, mert mindig őt ajnározták a szülei. Néha pont ezért bántotta, megcsípte, vagy megráncigálta alaposan, az se érdekelte olyankor, hogy Zsuzska ordított és mutogatott feléje.A büntetések soha nem maradtak el. Az anyja folyton magyarázta, hogy szeretnie kell a testvérét, mert ő az Isten ajándéka, persze vele együtt. Ezt meg végkép nem értette meg, akkor miért szeretik jobban Zsuzskát? De most már minden más. Majd meg fog lepődni az anyja, ha megtudja, hogy mégis szereti a tesóját. Vigyázni fog rá végig, míg nem jönnek el értünk.
Zita négyszemközt is folytatta a szekálást, nagy hangon dirigált és elmélkedett, mint aki élvezi hallgatni a saját hangját. Ha éppen nem őket ugráltatta, akkor a téma mindig a befogadó volt. Főként, hogy milyen rossz a kaja, aztán átváltott, mert nem értett sok mindennel egyet, például azzal se, miért csak közös városnézés lehet délutánonként.
– Úgy sétáltatnak bennünket, mint a dedósokat! – húzgálta a száját, ha szóba jött a délutáni városi program – Egyszer, ha kikerülök innen, az lesz a nagy nap, az lesz a szabadság. Nekem ne dirigáljanak reggeltől estig, mert azt nagyon rühellem!
Egy nap megérkezett hozzájuk Viki, egy magas, vörösre festett hajú lány. Ettől a perctől leszállt róluk Zita, minden figyelme a tizenhét éves lány felé fordult. Mónika is szájtátva nézte a fura szobatársat.
Viki feltűnő jelenségként robbant be közéjük, karika volt az orrában, a szemöldökében két piercing, a felső karján színes tetoválás rikított. Amikor lehajolt, kivillant a szürke tanga fölött is egy, de az csak betűkből állt. Hatalmas hisztivel indított, mivel mindenét elvették a gondozók mikor bekerült.
– A rohadtak lenyúlták a cigim, a telóm is! – magyarázta Zitának a sérelmeit. – Majd megjárják, feljelentem őket az ombudsmannál. Nekem is vannak jogaim! Naná, visszakapják még ezerszer tőlem!
Nagy lett Zita és Viki közt a barátság, sűrűn elvonultak együtt vihogni, beszélgetni.
Viki, Zsuzskára megjegyezte, hogy cuki falat, de Mónikával nem tárgyalt, csak hideg tekintettel megnézte tetőtől talpig.
Kölcsönös volt. Mónikánál se jött be Viki színes egyénisége. Az meg pláne nem, hogy egyfolytában nyavalygott, mint akinek tapossák a lábát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése