A szerelem az nem haverság

 

Eltaláltad. Ott állt az ajtóban, nyakig szabadidős luciban, és aggódva nézett befelé. Mutogattam a falra, ő meg kinevetett.

– Ja, bogaras lettél? Hogy lehet, hisz kéthete volt fertőtlenítés. Figyelj, nem mondta senki, hogy ne kajáljatok a szobában? Ezek nagyon bírják az elszórt morzsákat. Jól van, nyugodj meg.

Odalépett hozzám, leült mellém az ágyra és simogatta a hátam.

– Kapjál magadra valamit, gyere ki a társalgóba, én közben hozok nekik egy kis koktélt. Később aludj villanyfényben. Rühellik a világosságot.

Mint egy álomkóros úgy követtem. A társalgóban odaült velem szembe és olyan áthatóan nézett, mint aki olvasni akar a gondolataim között. Akkor már 

eljutottam a lényeghez: örülnöm kéne azoknak az átkozott bogaraknak. Soha nem gondoltam volna, hogy nekik fogom köszönni, hogy ott ül velem szemben a pasi, és velem van elfoglalva.

– Nagyon nyúzott vagy... de így is tetszel. Kvittek vagyunk – nevetett és átölelte a vállam.

Játszottam az ártatlant, hogy nem értem miről beszél.

– Én is láttalak pizsamában...– magyarázta meg.

Felvilágosítottam, hogy van barátom. Ő meg tovább mosolygott, azt mondta az nem jelent semmit.

Azt hiszem megint hülyén nézhettem rá, mert kimerítő magyarázatba kezdett. Nagyon élveztem minden pillanatát. Nyomta a szöveget, hogy vannak az életben törvényszerű élethelyzetek, amiket mi magunk állítunk fel magunknak, miheztartás végett, és vannak törvénytelenek, amire vágyunk. Mikor megkérdeztem mi szerinte a törvénytelen, azt válaszolta, hát az amire vágyik mióta először találkoztunk, hogy nincsen barátom. Minden bevezető nélkül rákérdezett, hogy szeretem e Zotyát. Én meg kábítottam tovább, hogy nem is tudom igazán, a kapcsolatunk egyetemi haverságból indult. Együtt buliztunk. Szép időszak volt... mármint az egyetemi évek. Kárörvendően figyeltem, mi esik le abból, amit hadováltam. Viktor idegesen elhúzódott mellőlem, ingerülten válaszolt.

– A szerelem az nem haverság!

Vártam, hogy megmagyarázza miért lett dühös, de hallgatásba burkolódzott, mint aki azt is elfelejtette, hogy nincs egyedül, csak bámult maga elé. Jól szemügyre vettem a pasit, felfedeztem rajta pár dolgot, például milyen sűrű a szempillája, a mély ráncokat a homlokán: arra a megállapításra jutottam, hogy bizonyára sokat agyal valamin a fickó. Nem olyan slamp, mint a többi, nem olyan, mint Zotya. Na, akkor dőlt el a sorsom. Megkérdeztem tőle, hogy volt e már igazán szerelmes.

Felnézett rám, nem válaszolt mindjárt, aztán olyat mondott, hogy elkezdett zakatolni tőle a szívem: azt mondta, hogy sokszor volt, de nem volt egyik sem igazi szerelem, per pillanat most is szerelmes, legalábbis úgy érzi...– újra elhallgatott, aztán folytatta – Tudod, a szerelem jön, mint a villámcsapás, nem lehet kitérni előle. Perzsel, éget... képes kiégetni a szíved.

Akkor már meg akartam tudni mindent róla, ezért előadtam a saját monológom, ismersz, kitudok dumálni mindenkiből mindent, ha kíváncsi vagyok valamire.

– Különös megközelítés, még sohasem hallottam így megfogalmazva ki mit érez, ha a szerelem definícióit boncolgatja. A szerelem tényleg csodás, megfoghatatlan érzés szerintem is. Azt hiszem, minden ember arra vágyik, hogy valaki őszintén megszeresse, de nagyon sok embernek csak vágyálom marad élete végéig. Aztán megalkuszik és belép egy középszerű kapcsolatba. Társas lények vagyunk, dönt a biológia. Irigylem a csajodat, tudja már, hogy ennyire szereted?

Viktor megint idegesnek tűnt, azt válaszolta, hogy még nem tudja, nem mondta el neki mert jár valakivel az a hölgy, akibe szerelmes. Gyorsan témát váltott és a bogaraimról kezdett beszélni, megkért, hogy nézzük meg a szobámat van e még élet a dögökben.

Elkísért a szobáig, biztatóan átölelt mikor kinyitotta előttem az ajtót.

Elbúcsúzott, de a kezem nem engedte el, szorosan magához húzott, megláttam a szemében, hogy végig rólam beszélt, lehajolt hozzám és finoman megcsókolta a szám. Nem tartott a csók tovább egy pillanatnál, olyan volt, mint egy filmszakadás, váratlanul lett vége, elfordult és otthagyott.