Sára dühös lett Benjáminra, úgy gondolta, hogy elrontotta az ünnepét. Pedig minden olyan jól alakult, a gyerekek boldogan bontogatták az ajándékokat, az anyja örült az áhított tésztakészítő kisgépnek, a keresztanyja is a városból kapott ajándéknak: kendőket kapott tőle ajándékba, hozzá egy aranyozott díszes keretben Jézust ábrázoló szent képet. Mindenki boldog volt, csak ő nem. Nézte, ahogy a két kislány osztogatta a rajzokat, amin minden olyan volt, mint a valóságban. Gondos kézzel mindkettő lerajzolta havas tájban a fekete füstöt pöfékelő házikót, egy nagy mező közepén. Bizonyára az utazás előtti beszélgetéseik nyomán sikerültek a rajzok ilyen jól. Flóri és Zita már elmélyülten társasjátékozott a nagyasztal végén. Néha hisztit csapva próbálták egymást az igazukról meggyőzni, teljesen elfelejtkeztek mindenről, bent ragadtak a pillanat izgalmában. Minden annyira meghitt és békés, mint a mesékben – gondolta –, nem hiányzott a szerető apa telefonja.
A szép gömbölyű harmóniába lyukat rágott a kívülről jött hívatlan betolakodó, mintha egy lufiba tűt szúrt volna valaki, hogy lapossá és értéktelenné tegye, úgy osont el tőle egy szemvillanás alatt a gondtalan idilli boldogság, vitte magával az ünnep varázsát.
– Nem kéne rágódnod rajta, nem tudod kikerülni, képben lesz mindig, hisz ő a gyermekek apja – érzett rá Sára gondolataira az anyja.
– Tudom. Nem felejtettem el sajnos. De könnyebb lenne az életem nélküle. Ellentmondásos alak. Az az érzésem, hogy csak saját magát bálványozza.
– Talán mégse, hisz nem hívta volna fel a gyerekeit, ha nem lenne fontos számára a család.
– Lehet, de köpönyegforgató. Mikor bent voltam nála, és kértem, hogy írja alá a nyilatkozatot, kidobott. Arrogáns bunkóként viselkedett velem. Most meg hízeleg. Na, erre varrjál gombot! Ki tud rajta eligazodni? Melyik arca az igazi, a bunkó vagy a megértő bocsánatkérő?
Az anya hangosan elnevette magát – Értem már miért lettél ilyen zaklatott, az utálatos férfi kezd megszelídülni, ez neked most zavaró. Egy pillanatra azt éreztem mintha nem lenne közömbös neked ez a fickó.
– Jaj, anya, kit érdekelhet egy ilyen fazon? Csak azok után furcsa ez a nyálas telefon dumája, hogy kidobott, most meg aggódik miattam, miket hordott össze, ne tudd meg: – „Köszönöm Sára, maga egy angyal!" – meg – „De jó hogy hallom a hangját!" – válaszolgatott Sára ingerülten az anyjának.
– Ha nem hatna rád érzelmileg, most nem ennéd itt a kefét. Jól belebonyolódtál ebbe a történetbe. Akarod, hogy őszinte legyek? De ne érts félre, most is azt mondom, hogy a te dolgod, nem az enyém, de az én számomra még most se tiszta az a kép, hogy mi miatt vállaltad magadra a gyerekeket. Lenne logikus magyarázat, de ahhoz az kéne, hogy bele szeress a börtönben lévő férfiba.
– Állj le anya! Nincs semmi érzelmi oldala! Megszerettem a két kislányt. Nem is tudom, hogy tudnék már lemondani róluk csak úgy egyik napról a másikra. Bíznak bennem. Látom, hogy milyen kiegyensúlyozottak mióta kapcsolatban vagyok velük. Nagyon jó érzés.
– Akkor meg tedd helyre az apjukhoz fűződő érzéseid minél előbb, azt tanácsolom.
– Nem nehéz. Nem érzek iránta semmit, nincs egymáshoz semmi közünk! – vont egyet a vállán dacosan Sára – Számomra a létezése, csak szükséges rossz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése