Valami arab nyelv

 

János elővette a mobiltelefonját és hazatelefonált az asszonyának.

– Julis, keresd ki a rendőrőrs telefonszámát. Sürgős eset! Füstöl túlan Sanyó tanyájában a kémény. Befészkelte valaki magát oda. Itt maradok, míg megjön a Vendel gyerek, meg azon túl is, ha szükség lesz rám.

Ezután ment mindenki a dolga után, sietősebbre véve, mert hideg is volt meg az elbeszélgetett időt be kellett hozniuk. Igyekeztek, hogy minél előbb be tudjanak menni a melegre. Egy óra se telt el, mikor befordult a ház elé a rendőrautó. Nem egy, hanem két rendőr szállt ki belőle. Az egyik fiatal huszonéves rendőr, fázósan topogott az autó mellett. A másik negyven év körüli, zömök testalkatú volt, mikor meglátta Jánost sietett feléje.

– Mi az a nagyon sürgős eset János bá'?

– Ott ni, nézzed! – mutatta János, miután lekezeltek – Odaát a meghótt Sanyó tanyájába valaki befészkelte magát. Pipál a kémény.

A rendőr nézett a kinyújtott kar irányába, ő is meglátta a füstöt.

– Mingyá befogok a szán elé, aztán mehetünk is! Autóval oda nem lehet eljutni, nincs takarított út – figyelmeztette meg őket és indult a lóistálló felé.

Flóri szívvel lélekkel segédkezett. Földöntúli boldogság volt számára, mikor a felhámozott Csillagot ő vezethette ki a kanca után, hogy János a szán elé fogja. Ment volna ő is, de lebeszélték.

– Ahova megyünk, oda gyerek nem való, ki tudja, kikkel hoz bennünket össze a sors – magyarázta meg neki a falubeli.

Négyen ültek fel a vastagtalpú paraszt szánra, János figyelmesen irányította a lovakat mert csak sejtették hol van a hó alatt az út. A lovak nagyokat prüszkölve taposták a kérgesedett tetejű havat.

A tanya előtt leszálltak a szánról, nézelődtek, azonnal felfedezték a sok lábnyomot a hóban. A rendőrök elindultak a ház bejárata felé, kezük végig a pisztolytáskájukon pihent.

A tanya még így hóval betakarva is kimutatta mennyire elhagyatott. A faláról félig lemállott a sártapasz, nagy repedések mutatták, közel az összerogyáshoz. A bejárati ajtót nem kellet kinyitniuk, mikor odaértek az ajtókeretben ott állt egy fáradt szemű fejkendős asszony, két oldalán egy- egy gyerekkel. Ijedt szemekkel nézett az érkezőkre, majd számukra ismeretlen nyelven beszélni kezdett.

–/ Nem lakott itt senki, csak megpihenünk, megyünk tovább, nem jó hely. Betegek a gyerekek. Víz is kéne. /

– Mi a franc ez, ki érti mit hablatyol szegény? – méltatlankodott János.

– Valami arab nyelv. Bevándorlók. Meg kéne tudni, merről jöttek, hányan vannak? – válaszolt Vendel.

– Who are you? – próbálkozott Sára.

Az asszony ingatta a fejét, hogy nem érti, tovább beszélt: /– Hideg van, fázik a család./

– Feleslegesen erőlködik hölgyem, úgyse érti meg, menjünk beljebb!

Az idősebb rendőr félretolta az ajtóból az asszonyt, belépett az épületbe. Odabent legalább tízen tartózkodtak, csak férfiak. Orrfacsaró bűz terjengett körülöttük. Egy rossz dobkályhában lobogva égett a tűz. Nem állt fel egyik sem, nem köszöntötték őket, mint ahogy illett volna. Barátságtalan, fürkésző szemmel figyelték a belépők minden mozdulatát.

– Can someone in English?-

Sára még nem adta fel, érdeklődött tud e valaki angolul? De nem kapott választ. A rendőr intett nekik, hogy ennyi elég volt, ki kell menniük onnan, láttak, amit láttak. Odakint az idősebb rendőr, míg mentek a szán felé, telefonált a járásra.

– Ki kell sürgősen küldeni terepjárókat, mert itt van ellátatlanul egy tucat bevándorló. Úgy tűnik kifogytak az élelemből. Vinni kell őket a befogadó központba.