Szerelmes suttogás

Sára megfázol, mindjárt éjfél! – nézett ki az ajtón az anyja.

– Egy pillanat máris megyek, nagyon szép az este... csak nézelődöm egy kicsit.

– Mi van Sárával? – kérdezte Terka mama mikor meglátta a visszatérő Mártikát.

– Hát... valami nagyon megzavarta szegényt, beszélget Lajkóval kint a hidegben.

– Észrevettem én, ha eljön az este mindig feszült... az ember a börtönből, az örökös telefonálgatásával, az zavarta meg.

– A lányok apja, muszáj vele beszélnie.

Sára végre visszament a házba, de nem törölte le az arcáról, amit az elmúlt félóra ráfestett, sápadt volt és gondterhelt.

Amikor közeledett az éjfél a telefonjára sorba jöttek az üzenetek, később a hívások. Kira hívta legelőször. Zeneszót hallott beszűrődni a telefonba.

– Boldog újévet Sára. Meglepődsz, ha megtudod, kivel bulizok! – nevetett önfeledten a barátnője.

– Neked is boldog újévet, mondjad, te buggyant mi van már megint körülötted?

– Nem mi, hanem ki! Képzeld kivel vagyok, nem fogod eltalálni, ha belegebedsz sem.

– Ne feszítsd az idegeim, kivel vagy?

– Viktorral, hazajött Londonból. Majd mesélek később, felhívlak pár nap múlva. Csak te hiányzol! – vihogott Kíra – És te hol vigadsz, kedves barátnőm?

– Én a családommal vagyok – válaszolt rezignáltan Sára. Féltékeny lett Kirára, micsoda mázlista a barátnője, ott van vele Viktor az álmai pasija. Ő meg totál egyedül, leszámítva az epekedő bonvivánt a börtönből. Mit ér el vele, ha egy ölelést egy simogatást sem tud kapni tőle.

Kemény kontraszt volt Róza hívása később, aki körül szinte sírt a csend. Sára meg is jegyezte.

– Túl nagy a csend abban a társaságban, ahol vagy.

Róza keserűen felnevetett.

– Egyedül vigadok kisanyám! Újra szingli lettem, de jobb így nekem, minden pasi patkány!

– Ne igyál sokat, jobb lenne, ha kimennél az emberek közé!

– Egyedül lődörögjek? Elvagyok magamban. Nekem semmi nem sikerül, ebben a büdös életbe. Még egy normális kapcsolat sem. Feltételezve, hogy van ilyen egyáltalán, mármint normális kapcsolat.

– Bocs, talán te is hibás lehetsz, nem gondolod? Jól mellé nyúltál mikor egy nős embert beengedtél az ágyadba. Ha visszamentem összejövünk, nekem is van egy kis gondom. Megbeszélhetnénk!

– Gyere csak. Ne ijedezz, nem csinálok hülyeséget, annál okosabb vagyok. Egy pasi se ér annyit!

Az óra a falon éjfélt mutatott, a tévében is felcsendült a Himnusz. A kis társaság minden tagjának a kezében ott volt a pohár a koccintásra. Sára jó érzéssel nézte a ragyogó szemeket, a kölyökpezsgőt töltögető anyját.

– Itt van az én családom, a többi nem számít... – gondolta, míg körbe koccintott a poharával, de ettől a gondolatától a feszültsége nem múlt el, sőt egyre fokozódott. Bármennyire próbálta elnyomni magában, kizárni a tudatából, minden erőlködése kudarccal végződött, mert folyamatosan Benjámin szerelmes suttogását hallotta mindenütt és mindenből. A kinti hideg szél zúgásából, a csapból folyó víz zenéjéből. Nem szűnt meg a remegés a testében sem, úgy érezte, az idegszálain ugyanaz a dallam fut újra és újra, mint egy hegedűhúron végigfutó ismétlődő akkord: „ azt hiszem, tudom, érzem, hogy szeretem"

-- Sára megfázol, mindjárt éjfél! – nézett ki az ajtón az anyja.

– Egy pillanat máris megyek, nagyon szép az este... csak nézelődöm egy kicsit.

– Mi van Sárával? – kérdezte Terka mama mikor meglátta a visszatérő Mártikát.

– Hát... valami nagyon megzavarta szegényt, beszélget Lajkóval kint a hidegben.

– Észrevettem én, ha eljön az este mindig feszült... az ember a börtönből, az örökös telefonálgatásával, az zavarta meg.

– A lányok apja, muszáj vele beszélnie.

Sára végre visszament a házba, de nem törölte le az arcáról, amit az elmúlt félóra ráfestett, sápadt volt és gondterhelt.

Amikor közeledett az éjfél a telefonjára sorba jöttek az üzenetek, később a hívások. Kira hívta legelőször. Zeneszót hallott beszűrődni a telefonba.

– Boldog újévet Sára. Meglepődsz, ha megtudod, kivel bulizok! – nevetett önfeledten a barátnője.

– Neked is boldog újévet, mondjad, te buggyant mi van már megint körülötted?

– Nem mi, hanem ki! Képzeld kivel vagyok, nem fogod eltalálni, ha belegebedsz sem.

– Ne feszítsd az idegeim, kivel vagy?

– Viktorral, hazajött Londonból. Majd mesélek később, felhívlak pár nap múlva. Csak te hiányzol! – vihogott Kíra – És te hol vigadsz, kedves barátnőm?

– Én a családommal vagyok – válaszolt rezignáltan Sára. Féltékeny lett Kirára, micsoda mázlista a barátnője, ott van vele Viktor az álmai pasija. Ő meg totál egyedül, leszámítva az epekedő bonvivánt a börtönből. Mit ér el vele, ha egy ölelést egy simogatást sem tud kapni tőle.

Kemény kontraszt volt Róza hívása később, aki körül szinte sírt a csend. Sára meg is jegyezte.

– Túl nagy a csend abban a társaságban, ahol vagy.

Róza keserűen felnevetett.

– Egyedül vigadok kisanyám! Újra szingli lettem, de jobb így nekem, minden pasi patkány!

– Ne igyál sokat, jobb lenne, ha kimennél az emberek közé!

– Egyedül lődörögjek? Elvagyok magamban. Nekem semmi nem sikerül, ebben a büdös életbe. Még egy normális kapcsolat sem. Feltételezve, hogy van ilyen egyáltalán, mármint normális kapcsolat.

– Bocs, talán te is hibás lehetsz, nem gondolod? Jól mellé nyúltál mikor egy nős embert beengedtél az ágyadba. Ha visszamentem összejövünk, nekem is van egy kis gondom. Megbeszélhetnénk!

– Gyere csak. Ne ijedezz, nem csinálok hülyeséget, annál okosabb vagyok. Egy pasi se ér annyit!

Az óra a falon éjfélt mutatott, a tévében is felcsendült a Himnusz. A kis társaság minden tagjának a kezében ott volt a pohár a koccintásra. Sára jó érzéssel nézte a ragyogó szemeket, a kölyökpezsgőt töltögető anyját.

– Itt van az én családom, a többi nem számít... – gondolta, míg körbe koccintott a poharával, de ettől a gondolatától a feszültsége nem múlt el, sőt egyre fokozódott. Bármennyire próbálta elnyomni magában, kizárni a tudatából, minden erőlködése kudarccal végződött, mert folyamatosan Benjámin szerelmes suttogását hallotta mindenütt és mindenből. A kinti hideg szél zúgásából, a csapból folyó víz zenéjéből. Nem szűnt meg a remegés a testében sem, úgy érezte, az idegszálain ugyanaz a dallam fut újra és újra, mint egy hegedűhúron végigfutó ismétlődő akkord: „ azt hiszem, tudom, érzem, hogy szeretem"