Sára leparkolt a panelház előtt. lezárta az autót, de nem ment fel a lakásba. Megnyugtató és szép volt a téli reggel. Friss csípős szél játszott a házak között, a szürke felhők mögül kisütött a Nap, végig simogatta a háztetőket, majd bebújt félősen a zúzmarás ágak közé. Lesétált a kis patak mellé, nézte a hamvas jégtükör tetejét, amin két feketerigó bohóckodott. Várta, hogy letisztuljanak a gondolatai. Nem lett okosabb, csak nyugodtabb valamivel. Ha nem szégyellte volna, hangosan kineveti saját magát, hogy mennyire naiv volt az utóbbi időben. Rájött mennyire felelőtlen mert ahogy történtek vele az események, ő mindegyikbe teljes mellszélességgel belesétált, meg se próbálta kikerülni egyiket sem. Zalánra gondolt, akinek reggel kiadta az útját. Biztos, hogy ésszerű volt, kidobni a dokit, aki szemlátomást kedveli őt, és ezzel egy biztos kapcsolatot felcserélni a bizonytalanra? Ki tudja, Benjáminból milyen ember válik a börtönben, mennyire lesz vonzó számára, ha kijön. De Zalán se kispályás, úgy csapong Róza szerint, mint a bagolypille a kivilágított ablak üvegén. Nem tud egy nő mellett sem megállapodni. Lehet, mindnyájan félreismerik dokit?
Kicsit ő már jobban megismerte, hisz mellőle kelt fel reggel az ágyból – vágott egy fintort az elmúlt éjszaka emlékeire mert rájött, hogy saját hülyeségén agyal, pedig olyan egyszerű a megoldás, el kell végeznie a tanfolyamot és húzni ezerrel lefelé vidékre. Lesz ott annyi elfoglaltsága, hogy nem lesz ideje szerelmi románcokon rágódni, se a Zalánén se Benjáminén. Mind kettő zsákbamacska. Csak Róza meg ne tudja, mi volt nála az éjszaka, megint rajta csemegéznek egy jó darabig a haverokkal
A telefonja zenélt a táskájában. Megnézte és látta, hogy üzenete érkezett Zalántól: „Elfelejtettem megköszönni a születésnapi ajándékot, névnapomra is ezt kérem" Idegesen nyitotta ki a lakásajtót – mi lesz, ha nem tud leállni ezek után. Gúnyolódik majd folyamatosan, amit igazából természetes reakcióként kellene kezelnie, hisz megsértette a férfi büszkeségét.
Odabent lecserélte az ágynemű huzatát és könnyeivel küszködve visszabújt az ágyba, már nem tudta letagadni önmaga előtt, hogy mennyire vágyik egy valós szerelemre, amiben nem ábrándkép a két erős férfikar. De nem Zalánra, hanem már biztosan tudta, csakis Benjáminra vágyik.
Az utóbbi napok intenzív érzelmi hatására vagy csak a kimerültség miatt hamar elaludt. Forgolódott, sóhajtozott, a felfokozott idegállapota, amiben az utóbbi napokban élt, nem engedte el a nyugalom szigetére a lelkét. Különböző helyeken kóborolt eleinte, utazott valahová, majd betért egy ismeretlen házba. Soha nem járt ott azelőtt, mégis tudta, mi hol van. Ösztönösen kereste a poharat a tálalóban, vizet öntött magának egy hímzett kis kendővel letakart kancsóból. Álmában is rátört a fáradság, lefeküdt egy díványra, magzatpózt vett fel, próbált elaludni. Meghallotta, hogy nyílt az ajtó, lépések zaja ért el hozzá. Mikor a zaj irányába nézett, felismerte Karola elmosódott alakját, ott ült, azon a helyen, ahol előbb itta a vizet. Karola szomorúan nézett feléje.
Nem szól egy árva szót sem, mégis úgy érezte egyfolytában súlyos megrovásban részesíti, mint a tékozló gyermekét a szülő. Sára szégyenérzete folyamatosan erősödött miatta.
– Miért haragszol rám, mondd? Miért te döntöd el az én életem? Ki jogosított fel arra, hogy ezután minden a te akaratod szerint legyen? – szól ingerülten az asszonyhoz.
A fejét a párnába nyomta és kétségbeesetten sírni kezdett. Karola mellé suhant, majd ott lebegett felette, mellette, szinte mindenütt a térben.
– Nem én döntöttem a sorsodról, én csak óvlak amennyire csak tudlak, mert látom a jövőd. Ne haragudj rám, soha nem bántanálak. De most szomorú vagyok, mert letértél az útról, ami ki van számodra jelölve. Szomorú vagyok, mert eltűnt a hited, elbizonytalanodtál. Nagyon nagy baj fenyeget, mert a hited nélkül összeomlik miden körülötted, mint egy kártyavár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése