Csak egy női arckép

 

Szombaton korábban érkezett az Otthonba, így tudott Zitával is beszélgetni. Örömmel tapasztalta, hogy nem húzódott el tőle a romakislány. Pont ellenkezőleg, alig tudta levakarni magáról, mindenáron menni akart velük a börtönbe.

- Nézd Zitácska, itt van egy hivatalos papír, oda csak az mehet be, akinek ráírták a nevét. De ígérem, utána beugrunk együtt a cukrászdába, szólj Flórinak is.

Tudta, hogy remek alkalom lesz majd a délutáni találkozó, hogy megdicsérje őket, ugyanis infót kapott, mindketten elkezdték rendesen az iskola látogatását.

Zsuzskát nem lehetett leállítani, mikor elhelyezkedtek az autóban, nyughatatlanul izgett-mozgott, se eleje se vége mondatokba bonyolódott. Mónikán inkább a szorongás jeleit látta, feltűnő komolysággal ült a hátsó ülésen.

- Örülsz, hogy végre láthatod apukádat? - próbált vele beszélgetésbe elegyedni.

- Ühüm - jött a szűkszavú válasz, helyette készségesen válaszolgatott Zsuzska.

- Én örülök, meg annak is, hogy látom, meg mindennek. Mesélek majd neki, mert semmiről se tud. Remélem, hamar kiengedik a fogságából. Igaz, Angyal? Te is nagyon örülsz, hogy láthatod. Igaz? De ha nem ismered az én apukámat, majd én bemutatlak neki. Most tanultuk az oviban a bemutatkozást. Már tudok bemutatkoztatni. Ne félj egy kicsit sem, segítek - ömlött belőle megállás nélkül a szóáradat.

Sára előre kezdett félni, mit fog ez a kislány produkálni apjának, ha végre találkoznak.

Ugyanúgy be kellett állniuk a sorba a látogatók közé, mint amikor először volt láthatáson, nem volt gond, már ismerte a börtön etikettet. Leadta az értékeit, kezében szorongatta a kapcsolattartásit. A börtönőr elvette tőle az iratot, ellenőrizte, majd intett, hogy ne az asztalokhoz üljenek le, hanem menjenek utána. Az őr kinyitott egy ajtót a folyosó elején. Sára meglepetten nézett szét mikor beléptek. Csak egy asztal volt bent a szobában, több székkel. A börtönőr mosolygott.

- Családi. Megyek szólni a művész úrnak. Foglaljanak helyet.

Sára nézett az őr után, de nem kérdezte meg tőle, hogy jön ő a családihoz. - Hát persze, miért is ne, hisz hoztam a két lányát - nyugtatta meg magát. De akkor meg eszébe jutott, hogy kint a közös fogadó helyiségben is ott vannak a családok, köztük sok a gyerek, azok is családok.

Levetették a kabátjukat, toporogtak a szoba közepén, figyelték a kintről beszűrődő zajokat. Zsuzska táncikált, szokásosan hozta a formáját, mivel nem volt mit mondania, valami gagyi dalt énekelt lépegetés közben. 

Sára arcán már meglátszott, hogy egyre nő a belső feszültsége. Pedig eldöntötte már napokkal a találkozó előtt, hogy semmi érzelmet nem fog közvetíteni a férfi felé, hisz nagyon haragudott rá, amiért nem telefonált. Ismerve önmagát tudta, hogy nem lesz könnyű az elhatározását betartania, talán ez a tudat is fokozta az idegességét. Örült, hogy ott vannak a lányok és nem ő lesz a férfi figyelmének a központjában. Végre kinyílt az ajtó, mögüle hallották az őr hangját.

- Negyven perc!

Benjámin ugyanúgy meg volt lepve, hogy nem a közös helyiségben kell találkoznia a lányaival. Nem sejthette, hogy a tanár eljárt a nevelőtisztnél az érdekében és megkérte, hogy adjon rá esélyt, hogy a barátja rendezni tudja a kinti kapcsolatát, ami jelenleg zátonyra futott. A nevelőtiszt szívesen segített, mert egyre szimpatikusabb lett számára Benjámin visszafogott viselkedése, arról nem is beszélve, hogy büszke is lett rá mióta megtudta, hogy milyen tehetséges a műtermi munkában. Hisz példamutatásként szolgált a kiemelkedő tevékenysége a többi rab számára. A belső szorongása már az ebédnél elkezdődött, alig tudott pár falatot lenyelni. Nagyon várta a találkozást a lányaival, és nagyon várta Sárával is, akiről annyit képzelgett az utóbbi időben. Attól a naptól mióta tudtak egymással telefonon beszélni minden megváltozott, kialakított a lányról először egy fantáziaképet aztán egyik nap lefestette csak úgy emlékei és a beszélgetéseik alapján. Megkönnyebbülten felsóhajtott mikor készen lett a képpel, hisz elérhető közelségbe került hozzá. Attól kezdve sokat időzött a kép előtt, nézte és fantáziált róla. Szobrász meg is jegyezte nevetve mikor rajta kapta ahogy nézegeti a női arcképet:

- Látom te is lefestetted a barátnődet.

- Nem a barátnőm, tévedsz. Egy ideig azt hittem talán több mint ismeretség, de van neki kint kapcsolata.

- Honnan veszed? 

- Elmondta szerencsére. Így hát, akit itt látsz, szimplán csak egy női arckép. Semmi több.