Nyelv kiválasztása

2026. november 19., csütörtök

Mindent tudsz?



 De az úton szótlan volt és feszült. Csak néha nyúlt át Rózához, hogy megérintse. Talán nem akarta elhinni, hogy valóság, hogy ott ül mellette. Kifordult az autóval a bekötőútról a falu főutcájára. Körülbelül kétszáz méter után letért egy mellékutcába. Megálltak egy hosszú újépítésű ház előtt. A vaskapu mögött egy hatalmas dobermann ugrált örömében, amikor meglátta, hogy hazaért a gazdája. Róza is kiszállt az autóból.

– Várj, míg beterelem Cézárt a kennelbe. Az idegenekhez nem kedves, így van tanítva.

– Szerbusz tesó! – kiáltott a túloldalról át egy férfi – Elkészült e már a kerítés? – közben próbálta kifürkészni Róza alakját, kit is vitt haza Zoli.

– Holnap lerakjuk az összes oszlopot! – szólt hátra Zoli.

– Na, estére már viszi a szomszédom a hírt a kocsmába – súgta oda Rózának, és belépett a kapun, hogy bezárja a kutyát.

– Nézzél meg akkor jól szomszéd, mert nem először látsz itt – gondolta Róza és hátrafordult a férfi felé, még intett is neki egy köszönés félét.

oli tudta, hogy nem lesz könnyű az előtte lévő este, már csak azért sem, mert konkrétan egy beszélgetés ürügyén vitte magával Rózát. Beszélgetnek persze, hisz mindketten tudták, hogy valami elkezdődött köztük, amit ideje tisztába tenni mielőtt Róza visszamegy a városba. De hogy állja meg, hogy az érzékeny Róza ne hagyja faképnél, ha megint azt tapasztalja, hogy rámenős és csak a helyzetet akarja kihasználni – ahogy eddig is állította róla – a maga javára. Megfogadta, hogy önmérsékletet tart, nem csap a lovak közé, megpróbálja magát visszafogni, egyelőre az is boldogság számára, hogy elfogadta Róza a meghívását.

Kitárta a nagykaput, hogy be tudjon az udvarba állni az autóval. De előbb odalépett Rózához, és megfogta a kezét.

– Gyere, kinyitom a ház ajtaját, menjél be nyugodtan, kezd hűvös lenni idekint. Nemsoká jövök én is.

Róza belépett a ház folyosójára, nézelődött. Kíváncsian beleskelődött minden helyiségbe. Megállapította, hogy nem egy legénylakás benyomását kelti, amit lát. Ízlésesen berendezett szobákat, ebédlőt látott, amikben asszonykéz nyomait vélte felfedezni. Túl nagy volt mindenütt a rend. –Talán az anyukája eljár takarítani hozzá – suhant át rajta egy felismerés. Hallotta, hogy záródik a bejárati ajtó, gyorsan leült az ebédlőben az asztalhoz.

Zoli az ajtóban állt, onnan figyelte Rózát.

– Így élem öreg napjaim, ez a saját lakásom. Persze a szüleim segítségével. Nős voltam. De már jó ideje vége. Túl vagyok a válóperen.

– Tudom – mondta Róza.

– Mindent tudsz

– Biztos, hogy nem. Azért vagyok itt, hogy többet megtudjak. Te mit tudsz rólam?

– Nem voltál még férjnél. De voltak kapcsolataid. Úgy tudom, most nincs.

– Kitől tudod?

– Nekem is Sára mondta. – mosolygott a férfi – Gondolom téged is ő világosított fel nem a rétisas. Adok tiszta pólót, indulhatsz fürödni! – azzal elindult összeszedni a szükséges holmikat Rózának.

Róza, mint egy kisgyerek szót fogadott, hisz olyan koszos volt a munkától, hogy még ülni is kényelmetlen volt a tiszta ebédlőben.

– Köszönöm! – vette el hálásan a törölközőt és a ruhákat Zolitól

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése