Menj vissza a lepra telepre!

Lilike és Nóri élték az összeszokás az együttélés időszakát. Lili rendszeretete a nullával volt egyenlő. Szerencsére nem az a típus volt Nóri, aki epilepsziás görcsrohamot kapott, ha a csipketerítő egy centiméterrel arrébb volt leterítve. Sőt, kimondottan szerette, ha látszott a lakásban, hogy élnek benne. A józan ész határain belül voltak elvárásai, soha nem hagyta másnapra amit aznap meg tudott csinálni. Az este mindig úgy érte, hogy rend volt a konyhában, fürdőszobában. Ismerte Lili múltját, nem volt felkészületlen, mégis a szívbajt kerülgette eleinte. Lili boldog volt, folyton rohant ki az udvarra, aztán be a házban, dübörgött utána a becsapódó ajtó, amit mindig nyitva hagyott. Nóri türelmesen tanította az élet fontos dolgaira. Hogyan kell fogat mosni, miért kell mindennap fürödni, illő a sötét hajzuhatagot megfésülni. Lili boldogan rendezgette kicsi szobáját, amiben egyre több kincset gyűjtött össze. Játszott, de mindent széthagyott maga után, Nóri meg kénytelen volt pakolt utána, amikor már az ajtón se tudott bemenni hozzá.
Lilinek nem voltak nagy igényei, egyszerű dolgok tették napról napra boldoggá. Amikor a papa kenyérért ment a pékségbe, neki külön vett egy illatozó friss cipót. Ilyenkor elvonult, senkivel se tárgyalt, míg mind meg nem ette az egészet. Ha megkérdezték tőle, mi legyen az ebéd, sokáig mondta csillogó szemmel:
– Csirkeláb pörkölt.
Nóri ezért sokáig még szülinapra is megfőzte a sok finomság mellé, míg egy nap Lilike figyelmeztette – Jól van már anyu, elég a kirántott husi magában, ne főzz csirkelábat!
Ferenc örült a legjobban a hírnek, nem kellett a továbbiakban a húsboltban magyarázkodni.
– Sok a cica, kezét csókolom, van csirkeláb?
Az otthoni élet nagyon megváltozott Lili érkezésével, sokszor volt különleges nap ami színessé tette a hétköznapjaikat. Nóri és Ferenc órákat duruzsoltak, hogyan segítsenek a kis kelekótyán úgy, hogy ne érezze tehernek a sok útmutatást.
Egyben rájöttek arra is, hogy a figyelem középpontjába kerültek: a falu felfigyelt rájuk, ki az a kislány, akit mindennap kísérgetnek az iskolába?
Figyelniük kellett minden részletre, jobban mint az édes családoknál. Sok segítséget kaptak az Intézettől, kiváltkép Lili kijelölt hivatásos gyámjától, ő volt számukra a biztos pont, akire mindenben lehetett számítani. Eljött az a nap is, hogy Lili bejelentette, nem kell kísérgetni az iskolába.

Lilinek az anyák napi őszintesége, nem várt hatást váltott ki.
Szegény kislány akkor még naivan azt hitte, bízhat a frissen szerzett barátokban. De nem így történt. Lilitől elfordultak az osztálytársai, akiket eddig barátoknak hitt, összesúgtak a háta mögött.
Megérezte, hogy baj van, megpróbálta visszahódítani őket. Sok cukorkát vett a zsebpénzén, osztogatta. Somfordált utánuk, mint egy kiskutya. Rájött idővel, hogy ki az aki ellene hangolja a többit. Bezzeg gyerek volt az osztályban és természetesen osztályelső, a rajz tanár lánya.
Az anyák napja után egyik napról a másik napra lett Liliből célpont. Szövetkeztek ellene Bezzegke hívei, mindennap borsot törtek az orra alá. Lilike jegyei romlottak, már nem volt olyan lelkes. Otthon sokat panaszkodott.
– Fáj a gyomrom anyu, nem akarok iskolába menni!
Nóri elvitte orvoshoz. Egy hétig otthon pihent. Újra elindult iskolába, újra beteg lett. Nóri felhívta az osztályfőnököt, hogy nézzen utána, valami nincs rendben Lilike körül, nem tudja mire vélni ezt a nagy változást.
Lili segített megoldani a gordiuszi csomót. Egyik nap sírva ment haza.
– Engem már nem szeretnek, mert megmondtam az igazat! Ma azt kiabálták utánam, hogy leprás vagyok, menjek vissza a lepratelepre! – kiabálta, közben hullottak a könnyei – Minden gyerek gonosz, nem akarok ebbe az iskolába járni!
Vigasztalni se lehetett, elhárított minden közeledést. Nóri felhívta az egyik szülői munkaközösségi tagot, akit jól ismert, hogy tud-e valamit a gyerekekről, mi zajlik most az iskolában? Az értetlenül hallgatta Nóri kétségbeesését. Végül megígérte, hogy megpróbál utána járni a dolognak.
Másnap hívta is telefonon.
– Holnap este rendkívüli szülőértekezlet lesz Nórikám, szülőkkel, gyerekekkel. Megbeszéljük közösen, mi a baj, mi történt köztük, ez így lesz tisztességes. Már leszerveztük a tanító nénivel.
Lili félve indult a szülői értekezletre. Nóri meggyőzte, hogy fontos ott lennie, nem alázhatják olyanért, amit nem ő követett el. Ő nem hibás a sorsáért, ő még gyerek.
Mindenki ott volt, szülők, gyerekek. A tanító néni megkérte őket, hogy üljenek le körbe, hogy lássák egymást. Elmondta, hogy miért hívta össze a rendhagyó szülői értekezletet, azután a gyerekek felé fordult.
– Addig nem megyünk innen haza, amig nem látunk tisztán. Addig amíg nem mondjátok el, hogy hírtelen mi bajotok lett Lilikével? A nevelőanyukája jelezte, hogy kiközösítettétek.
Bezzegke talpnyalói sorra elkezdték a vádakat.
– Hazudott nekünk! – szólt be az egyik cigány kislány.
– Affekta! – kiabált a másik.
– Mindenkinél okosabbnak tartja magát! – hallatszott hátulról.
– Tudálékos majom, pedig részeges az anyja – röhögött fel egy másik hang mellette.
– Játssza a fejét, pedig csak egy állami gondozott! – szólt be egy fiú, nem akart kimaradni a brancsból.
Ez már sok volt Nórinak, már szólni akart, de Lili megelőzte. Felállt a székéről és körbenézett a vádlóin, mindent egy lapra tett fel. Már nem érdekelte, hogy örökre elveszíti mindnek a barátságát.
– Lehet, hogy játszom a fejem, de ez csak azóta baj, mióta tudjátok az igazat! Én nem tehetek róla, hogy állami gondozott vagyok. Az anyám tehet róla! Ti nem vagytok igazi barátok, már sohase lesztek! El akartam menni ebből az iskolából, de nem megyek, azért se, csak hagyjatok békén! – a hangja a végén már sírásba csuklott.
A szülők szomorúan hallgatták, volt aki lehajtotta a fejét, volt aki szúrós szemmel nézte a saját gyerekét, hitetlenkedve, képtelen volt elhinni hogy  gyermeki gonoszság uralkodik benne.

A teremben végül kivétel nélkül minden szülő elítélte ahogy Lilivel bántak. A tanítónő felkérte az osztályt, hogy aki benne volt a kiközösítésben egyenként kérjen bocsánatot.
– Szégyelljétek magatokat, hogy a bizalomra ilyen reakcióval válaszoltatok. Megértelek Lili, hogy el vagy keseredve, én is el lettem volna a helyedben. A barátság nem csak a jó helyzetekben erős, hanem a rosszban is, sőt akkor mutatkozik meg igazán, ki is az igaz barát. Na, rajta, ki lesz az első?
Kényszeredett bocsánatkérés után vége lett a találkozónak. De ez már Lili lelkét nem tette helyre, eltört, kettétört a kapocs köztük kijavíthatatlanul.
Lili elhúzódott tőlük, egyedül maradt. Még ha közeledtek felé, akkor se bízott meg egyikben sem, mosolyogva hárított és nem avatkozott az osztály mindennapi életébe. Minden erejét a tanulásra összpontosította, eldöntötte, hogy sokra viszi az életben. El akart jutni az egyetemig.

Temetés

A temető kint volt a falu szélén, kicsi, mint maga a falu, de rendezett és tiszta. Lassan gyűltek az emberek, kevesen mentek el a temetésre. Aki ott volt azt is csak kíváncsiság hajtotta, meg akarták nézni a két árvát, meg azt, aki neveli őket. A két kislányt Nóri gondosan felöltözette az alkalomhoz illően, fehér blúzba, fekete szoknyába. Polgári temetést rendezett a falu vezetése, ők állták a költségét, az elhunyt után semmi nem maradt csak adóság. Nem is volt semmi extra, pár mondat a halottról, egy ének, egy elhadart vers, amit itt is elmondtak, és vitték a koporsót a végső helyére. Betti lassan elkezdte a szipogást, a tudatáig eljutott valamiféle kétségbeesett fájdalom. A koporsó le volt zárva, senki nem nézhette meg a halott anyát. Amikor hullott a föld a sírgödörbe és kopogott a koporsó olcsó deszkáján, valaki hátul mégis elsírta magát. Mintha jeladásként érzékelte volna Betti, hangosan elsírta magát. Az ő ártatlan lelkében befészkelte magát az elhagyottság sötéttollú madara. Ági nem sírt, összevonta a szemöldökét, arca, mint a márvány, hideg volt és fehér. Furcsán felszegett fejjel állt, nézett a távolba üres szemekkel. Ki tudja mire gondolt, talán legbelül megérintette a koporsón kongó göröngyök zaja, talán gyűlöletben sírt odabent a lelke.
Mikor mentek kifelé a temetőből, szétnyílott a sor előttük, engedték, had menjenek. Még megköszönték a Polgármesternőnek, hogy olyan nagy toleranciát mutatott feléjük, hogy vártak a temetéssel. Az elérzékenyülve vett búcsút a két kislánytól.
– Jók legyetek, jó helyen vagytok, majd meglátogatlak benneteket.
Ígérni mindenki tud, ő is tudott, soha nem látogatta meg őket.
Nóri nem örült, hogy Ági nem ejtett könnyet, megérezte, hogy a nagyobb lány fájdalma már nem csak az elhagyásról szólt, maradandóbb sérülést nyitott a lelkében a két szülő halála.
Hazafelé a Gyám megjegyezte.
– Gondolom észrevetted Ági, hogy nem volt senki a nagymamád családjából?
– Hogy lettek volna, ők örültek, hogy meghalt – mondta kimérten a lány, és közömbösen nézelődött az autóból kifelé.
Nóri is csendben ült, nem volt miről beszélni. Az egész szertartás színpadias felhajtás volt, legalábbis akkor annak érezte. A két gyerek lelkébe csak beletaposott a sors, sártól, mocsoktól csurgó bakancsával. Nem tudták ők eldönteni még akkor, mi is jó nekik, az, hogy meghalt az anyjuk, vagy jobb lenne, ha élne. Sokkal később érzett rá ezekre a lelki gyötrelmekre, hogy milyen ürességet hagy egy gyermekben a szülő halála. Hiába volt alkoholista, hiába hanyagolta el őket életében, a vádak ellene lassan elhalványultak. Helyébe lépett a hiánya, a soha be nem teljesedett szeretet iránti vágy, egy szépséges hologram kép egy ideáról. Az emlékek ereklyékké váltak, egy gyűrött levél, egy fénykép, amit titokban nézegettek, sóvárogtak a jóságos anya után.
Nem volt miről beszélni, halottról meg csak jót, vagy semmit, szótlanul ültek hazáig.
Mikor a gyerekek bementek a házba, Nóri kérdőn nézett a Gyámra.
– Most mi lesz? Nincs már alkoholista anya, a család mit tesz ezek után?
– Még semmit nem mondtak, de felteszem a kérdést nekik, hisz az ok megszűnt, ami miatt Nevelőintézetbe kerültek a lányok. Majd felhívom, ha lesz róla érdemi válasz. Míg el nem felejtem, megtalálták a Pisti gyereket, holnap már a befogadóba lesz, hozzák haza a rendőrök Pestről.