A levél pisti

Pisti élte a hajléktalanok életét és közben teljesen leépült az egészsége. Azoknak nem okozott gondot egy pillanatra sem, hogy közéjük keveredett, kaméleon volt, tudott alkalmazkodni. Becsületesen részt vett a munkában, járta a kijelölt terepet gyűjtögette az üvegeket, persze csak amiket pénzért be lehetett váltani. Igénytelen volt születése óta, nem zavarta, hogy megint a régi életét éli, ami újra beszürkült, egyik nap csak telt a másik után. Úgy élt, mint a többiek, mint a véglények, ettek meg vécére jártak, a köztes időben meg nem történt semmi, csak örökös szemétben turkálás. Estére a monotonságba mindig elfáradt, örült ha álomba zuhant, akkor megszűnt a szürkeség, a nagy semmi. Sokszor visszakalandozott az álom jótékony világába oda, ahonnan elszökött. Néha megérezte ilyenkor azt is, amit annyira szeretett, a frissen mosott ágyneműből áradó öblítő illatát, fejére húzta a rongyokat, mint aki bezárja maga köré az álom csodás képeit, el ne szökjenek tőle. A többiek itták az olcsó bort hajnalig, szívták a sodrott cigarettát. Hangoskodtak, sokszor összevesztek, össze is verekedtek semmiségeken. Nekik így volt kerek a világ, nem vágytak többre. Értelmetlen, logikátlan mondatok, vihogások kísérték minden este az álom kapujáig.
Rendőrök igazoltatták egy hajnalon a csapatot, még eszükhöz se tértek az alvásból a többiek, úgy meglepték őket. A hajléktalanok még az első nap szóltak a fiúnak, ha razzia lesz, bújjon el mert nem tudnak vele elszámolni, mivel nincsenek iratai. Pisti el is akart szaladni, de az egyik fürgén megfogta a kezét.
– Várj csak, de ismerős vagy nekem öcsi – már vette is elő a képeket a körözés alatt állókról.
– Megvagy kisöreg, na, pakolj, velünk jössz, országos körözés alatt vagy – világosította fel a rendőr.
Pisti nem ellenkezett, nem volt értelme, az élet számára előre megírt forgatókönyv volt, ami ellen meg se próbált lázadni.
Nórinak mintha egy mázsás kő gurult volna le a lelkéről, mikor megtudta, hogy életben van a fiú, csak a tudattól, hogy nincs különösebb baja, szinte könnyebben vette a levegőt, mintha az a gonosz lidérc elosont volna róla, ami addig a mellkasán ült. Nem titkolták el előle, hogy nagyon leépülve találták meg, de meglett, és ez mindennél többet jelentett számára.
A család minden tagja ujjongott Pisti megkerülésén csak Ági nem. Akkorra már nyíltan dohányzott, ami miatt örökös feszültség volt a nemdohányzó családban. Mindenütt szétdobált csikkek kísérték a nyomát, elkezdett folyamatosan köhögni, ami aggasztotta Nórit.
A harmónia bomlott, mint a kínai felső, bomlott a férc, sok volt a konfliktus, amit legtöbbször Ági indított be, mint a lavinát, hogy átdübörögjön az egész családon. Nóri is kezdett megváltozni, nem volt olyan nagy lendület már benne. Kezdett egy autóútra hasonlítani, amin egyre nagyobb súllyal gurultak az autók, tűzte a Nap, fagyasztotta a tél. Először hajszál repedések keletkeznek rajta, később ezek kátyúkká, gödrökké mélyültek. A hajszál repedések már ott voltak a lelkén, kijavíthatatlanul. Állandó gyötrődésben élt. Mikor elkezdte ezt a munkát, világmegváltó tervei voltak, amiben csak pozitív gondolatok kaptak helyet… hogy megment minden gyermeket, aki hozzá kerül… megtanítja őket az egymás mellett élésre, a becsületre… az ő házában a szeretet és biztonság lesz mindörökké. Nem számolt a berögzült rossz szokásokkal, a káromkodással, a dühkitörésekkel, hazugságokkal, lopásokkal. Most megint válaszút előtt volt, kivel folytassa az életét, mentse meg Ágit, vagy vessen véget Pisti világjáró útjának, mondja meg neki, hogy már hazaért, otthon van?
Ezernyi teendőjétől alig hallotta meg a postást, pedig erőszakosan nyomta a csengőt.
– Levele van, Nóri néni, úgy látom, a Pisti gyerektől – világosította fel az odasiető asszonyt a falu mindentudója.
Beszélgettek egy kicsit a kapuban, fontos alkalmak voltak ezek, hisz tőle tudta meg legelőbb, mi a hír a faluban, ki van halva, ki született.
Mikor bement a házba, felbontotta a levelet. Pisti kusza, összefolyt írását elkezdte elolvasni. A levél csak neki szólt.
"Szia, mama!
Bocsánat, hogy sorozatosan elszöktem.
Mama, azzal a kéréssel fordulok hozzád, hogy visszafogadsz-e, mert én vissza akarok menni hozzátok sürgősen!
Soha többet nem szökök el, nem csinálok semmi idegességet, nem borítalak ki. Ugye visszamehetek?
Nem akarok máshová menni, csak hozzátok, mert ott olyan jó volt, köszönök mindent nektek, hogy mindenre tanítottatok. Ha ti nem lettetek volna, nem tudom, mi lett volna velem.
Légy szíves, vegyetek vissza magatokhoz!
Bármit kérsz, szívesen megteszem neked, amíg csak élek, de rossz távol lenni tőled mama. Több bajt nem csinálok, csak engedj vissza a házadba, mert ott jó nekem. Nem annyira jó itt lenni. Azt is mondhatnám, hogy tök szar itt az élet. Mama, el tudsz jönni, meglátogatni vasárnap? Ha nem fogadsz vissza, legalább látogass meg mindig. Tomit ne add oda senkinek, legalább neki legyen jó helye. Pisti
Majd írok még! Szia, Mama!"
Nórika olvasta a levelet, egyszer, kétszer, sokszor. Akaratlanul sírta el magát.
– Persze, hogy meglátogatunk, hisz hozzánk tartozol – hajtotta végül össze a papírt és gondosan eltette.
Később elmondta a családjának, mit írt a levélben Pisti. Mindenki várakozóan nézett rá, hogy most mi fog történni. De ő nem adott választ.
– Aludjunk rá egyet – mindig ezt mondta, ha nagy volt a tét, amiben dönteni kellett.

Hajléktalanokkal balhék

Egész este beszélgettek Ferenccel, Nóri meggyőzte, hogy rossz döntést hozott. Ha valaki elmegy tőlük, az nem Pisti lesz, hanem Ági. Végiggondolta a történéseket, a lány szenvtelenségét, ahogy még egy kis sajnálat se látszott rajta. Rájött, hogy Pisti a szeretetért indult világgá, amit elveszített, de nem tudta, hogyan szerezze vissza. Ferenc figyelmesen hallgatta, végül kérdőn nézett a párjára.
- Hol lehet most a gyerek, merre ment? Lehet az anyjához indult el.
– Nem hiszem, soha nem oda indult, tudod, hogy már nem is érdeklődött a gyerekek felől. Ha megtalálják… visszafogadom.
– Ágival mi lesz, meg Bettivel? Te mondtad, hogy nem választanak szét testvéreket – kérdezte Ferenc Nórit.
– Nem tudom, de Ágit se érdekli, mi lesz Tomival, meg Pistivel. Holnap átbeszélem a főnökeimmel. Aludjunk, ha tudunk.
Reggel felhívta az Intézetet, elmondta hogyan döntött, kérte, hogy segítsék a megoldásban.
– Jól van Nórika, ha előkerül a fiú, leülünk megbeszélni – hagyták jóvá a kérését.
Ebben az időben Pisti már árkon-bokron túljárt, óvatos volt, mint az erdei vad, aki vadász elől búvik. Ferenc tévedett mégis, a fiú Pest felé ment, de csak nappal stoppolt, éjszaka elbújt kapualjakba, bozótosban. Nagyon legyengült mire elérte a fővárost. Ott már könnyebb volt a létezés, a tömegben elvegyülhetett, a kukákban talált élelmet.
Ahogy bolyongott észre se vette, hogy hangosan beszél, társalgott önmagával.
– Jó ez a mama, sír és mégse vitt haza, akkor se szeretett, csak sírt. Majd sír még. Jó itt Pesten, van itt minden… úgyse kapnak el.
Ráesteledett, bekuckózott egy kapualjba a konténerek mögé. Hangokra ébredt.
– Nézd már a kölyköt, itt alszik, mint a kóbor kutya. Ki vagy öcsém?
Pisti mondta, hogy megy onnan azonnal, csak elfáradt. Tudta a törvényt, nem kutathat csak úgy, minden kukának gazdája van a guberálók közt.
– Na, ne ijedezz, gyerek! Ha akarsz, kereshetsz pízt, csak dógozz nekem. Üvegezni kell csak – nevetett az ijedt arcú gyereket látva, a büdös leheletű, elhanyagolt külsejű ember.
– Éhes vagy, na, egyél – nyújtott felé egy nejlonszatyrot.
Pisti kényszeredetten elvigyorogta magát, eszegetni kezdett, ettől a naptól csicska lett a hajléktalan csapatban.
Egész nap kereste a kidobott üvegeket, ezért kapott pénzt a beváltáskor. Igaz, nem látott belőle semmit, le kellett számolni egy fillérig a bevétellel a csapat vezetőjének. De volt meleg étel, főztek szabad tűznél, még borral is kínálták.
– Nem is olyan rossz az életem – döntötte el pár nap múlva, tetszett neki a törvények nélküli szabad élet.
A mosdatlanság, a lomokban alvás meghozta az eredményét, először a tetűk lepték el, majd megjelent rajta az ótvar. A ruhája teljesen lerongyolódott. 
– Kukázz mán ujjat te gyerek, unom mán a vakaródzásodat– förmedt rá a büdös szájú egyik este –egész ruhatárat dobálnak ki a módosak. Adjál magadra.
Pisti ráemelte nagy égszínkék szemeit az elhanyagolt emberre, furcsállta, hogy pont ő oktatja ki higiéniáról. De bólintott a férfinak, hogy értette mire kéri.
– Holnap átöltözök, nyugodjon meg.
Akkor éjjel álmában a szép szobájában aludt, amit otthagyott, álmodott az öccséről, a kakaskukorékolós falusi portáról, és álmodott az igaz szerelemről, mert tudta, hogy létezik olyan is. De az aki megjelent álmában az a lány nem Ági volt, annak göndör szőke haja volt és örökké mosolygós szája.
A gyerekek ebben az időben sokat veszekedtek otthon, folyamatos feszültség uralkodott a házban. Nóri is ingerültebb lett, egyben elkezdett gyanakvóvá válni. Elmúlt az a nagy bizalom, ami a szívében ott volt addig. De nem csak ő változott meg, a család is. Egyre élesebb és keményebb mondatok röpködtek el- vissza. Lili és a kis Tomi, de még Betti is, Ági ellen fordult. Őt hibáztatták egyhangúan Pisti elkeseredett vándorútjai miatt.
- Mmiért nnem te mmentél el! – kiabált Tomi idegesen Ágira.
Ági keze meglódult, hogy elégtételt vegyen, de Lili és Betti Tomi védelmére kelt.
– Meg ne üsd, szégyelld magad, kicsináltad a tesóját, most boldog vagy, de nagy az arcod? Mi lenne, ha te húznád el innen a csíkot! Azért, mert erős vagy, nem jogosít fel verekedésre!
Lili hisztérikusan kiabált, ami tőle szokatlanul hangzott, ebben az időben neki is sok problémája volt az iskolában, talán az miatt is tudott annyira kiakadni pillanatok alatt. Ági felhúzta a szemöldökét az ajkait megvető, lenéző mosolyra húzta, míg végig mérte a vékonyka kislányt. Soha nem tartotta ellenfélnek Lilit, csak az útjába volt, mint egy eldobott kavics.
– Húzz innen te a kúraanyádba, affekta hólyag!
Nóri meghallotta a csúnya veszekedést és teljesen ledöbbent. Soha nem volt addig a házban káromkodás.
– Ha még egyszer meghallom, hogy ilyen ordenárén beszélsz, következménye lesz! Nagyon gyorsan fejezzétek be a veszekedést– szólt rájuk erélyesen.
Ági vont egyet a vállán, biggyesztett is hozzá egyet.
– Cö-cö – cuppogott és kiment a szobából.
Az asszony arra gondolt, hogy Áginak senki nem ellenfél, azt közvetíti mindenki felé, hogy felsőbbrendű a többiekhez képest.
– Ha a butaság ordítani tudna ebben a házban, most a szomszédok kiszaladnának az utcára, hogy mi van nálunk, lagzi vagy temetés– mondta mérgesen a távozó lány után.