Műbalhé

 

Nem a legjobb ötlet volt, így utólag beismerem. Zotya felajánlotta, hogy segít, de nem akartam, hogy csórón ott maradjon. Mást kellett kitalálnom. Napokig agyaltam, mire rájöttem a megoldásra. Az előbb mondtad ki, csináltam egy kis műbalhét a munkahelyemen. Volt egy agyonstrapált porszívónk, az egyik nap elszakadt a zsinórja. A karbantartó a supervisornak szólt, hogy szerviz, vagy új, de az ráförmedt, hogy nincs rá keret, javítani kell. Meg lett javítva, szigetelőszalag került rá, és kész. Erre építettem a tervem, munkahelyi balesetet szenvedek, és megspékelem egy kis zsarolással, elvégre diplomás vagyok, össze tudok tán hozni valami rendes színjátékot, ami után úgy léphetek le, hogy még pénzt is kapok.

Megállás nélkül szótlanul dolgoztam egész nap. Mikor elindultam a porszívóért, hangosan odaszóltam a másik takarítónak, hogy megyek a felső emeleti szobába, kezdem a porszívózást.

Vittem a sérült porszívót, amin a szigetelőszalag már meglazult, lógott az egyik vége a ragasztásnál. A fenti szobában gondosan beállítottam a porszívót egy olyan helyre, ahol egy vaslámpatartó állt, megbontottam a szigetelőszalagot, aztán visszatekertem lazán a javítás alá. A csupasz drótot odahelyeztem a vas mellé szorosan. Mikor bedugtam a zsinórt a konnektorba, azonnal szikrázott a drót, a lámpák kialudtak.

– Nem vagy normális! – ingatta a fejét Sára.

– Sose voltam teljesen. De minden klappolt. Ledobtam magam a földre és már halott is voltam. Feküdtem, de ne jött senki halottnézőbe. Éppen fel akartam támadni, mikor meghallottam a lépteket.

Szerencsémre a román takarítónő dekkolt le az ajtóban. Ha valaki, hát ő segíteni a legtöbbet rajtam. Mikor eljutott az agyáig, hogy a magyar lányt agyonütötte az áram, kegyetlenül hozta a formáját. Éktelen rikácsolásba kezdett, amire aki élt és mozgott azonnal odasietett.

Én közben kitartóan játszottam a halottat, hadd ajvékoljanak... kellett a drámához.

Később, mikor a szoba tele lett a Hotel dolgozóival, hagytam magam újraéleszteni. Nehezen, de magamhoz tértem, figyeltem a formaságokra.

Mikor feleszméltem azonnal a lényegre tértem.

– Egy percig sem dolgozok ebben a kuplerájban, ahol majdnem meghaltam. De mielőtt elhúzok innen, feljelentem a Hotelt, hogy életveszélyesek a takarítógépek! – kiabáltam a supervisor felé.

Ezer fonttal a zsebemben támolygott ki egy óra múlva a munkahelyről, előtte persze megígértem a tulajnak, hogy hallgatok az esetről.

Visszamentem a szállóra, ahol abban az időben alig lézengett egy két lakó, kint voltak dolgozni a városban, aki meg ott tartózkodott az épp szunyált. Összecsomagoltam, megrendeltem interneten a repülőjegyem. Este átbeszélgettük Zotyával miért húzok haza. Őszintén beszéltem akkor már Viktorról is. Értetlenül hallgatott eleinte. Megpróbált lebeszélni a hazautazásról.

– Mi van, ha megmondhatnád az igazat, hogy nincs köztünk szex. Megértené. Okos a csávó.

Arra kértem soha ne mondja meg neki, hogy nem volt köztünk kapcsolat. Nem akarom, hogy megtudja, hogy végig becsaptam, bár semmi jelentősége nincs már, mégsem akarom.

Zotya ráérzett a lényegre, mert azonnal leesett nála a tantusz.

– Szereted, igaz?

Nem tagadtam le, megmondtam, hogy úgy érzem megszerettem. Ez miatt is lépek le úgy, hogy el sem köszönök tőle. Tervei vannak, nem szeretném, ha miattam bármit is feladna. Nagyon fog hiányozni, de így lesz a tisztességes.

Diplomás takarító

 

Aznap már egyedül dolgoztam. Megkaptam a szoba beosztást. Mikor az elsőbe bementem azt hittem elájulok, úgy nézett ki, mint egy csatatér. Kínai család lakott pár napig benne. Még a vécé is tele volt papírgalacsinokkal, minden helyiség dugig szeméttel. Lassan haladtam, pedig tudtam, hogy lemaradtam, gyorsítanom kéne. Felesküdött ellenem minden, mire felszitáltam a paplan huzatot, akkor láttam meg, hogy fordítva húztam fel, vagy épp egy folt van rajta. Kezdhettem előröl az egészet. A felhevültem, mint egy százas égő. A légkondik ugyan működtek, de hamar rájöttem, hogy ettől a jótékony hatástól állandó megfázást kapok ajándékba. Mire a munka végén felporszívóztam, totál ki voltam bukva.

Eltelt egy hónap, kezdtem belerázódni a munkába. A napjaim egyhangúan teltek, dolgoztam kimerülésig, mint egy robot. Próbáltam mindent tökéletesen elvégezni, de az idegösszeomlás kerülgetett mikor ettől függetlenül mégis hibát találtak nálam. Összeszorított fogakkal mentem kijavítani, bármennyire hihetetlen, nem feleseltem, nem csapdostam. Szükségem volt a melóra, a pénzre, ezzel az eggyel száz százalékig tisztában voltam.

– Eltelt egy hónap azt mondtad, de egy szót sem ejtettél arról mi történt közben Viktor és te közötted?

– Hosszú. Bármennyire hihetetlen először ő hanyagolt el engem, aztán én őt. Egy este összefutottam vele a társalgóban, zavartan szabadkozott, hogy nem tud rám időt szakítani, elmondta, hogy nagyon sok munkája összetorlódott. Azt előtte is tudtam, hogy menedzsel egy menő cégnél, azt is, hogy egyetemet végzett és több nyelven beszél. Elhittem neki, de nagyon rosszul esett.

Leesett, hogy egy karrieristába zúgtam bele, akinél a fontossági sorrendben az legutolsó helyen állok, nem érdekli semmi, hajt ezerrel, hogy megkapja az igazgatói állást. Én attól a beszélgetéstől kezdve, senkinek éreztem magam, egy szürke kis szobalánynak, diplomás takarítónak. Vágod? Később úgy is kezdtem viselkedni, mint egy kis senki.

Már az első nap le akartam lépni

 A román nőhöz osztott be a supervisor tanulni a szállodai feladatokat. Nem értettem mit kell ezen tanulni, ki kell takarítani a szobákat és kész, otthon is megcsináltam, ha az anyám nem hagyott békén a rumli miatt. Takarítás? Nevetséges.

– Végül is nem volt nehéz meló, mégis többet kerestél gondolom, mint itthon egy orvos – állapította meg Sára.

– Nagy tévedésbe vagy. Nem kívánom az ellenségemnek sem azt a melót. Egy szobalány munkája igenis, nehéz kimerítő munka.

Kezdjük a legelején. Említettem, hogy egy románcsaj mellé osztottak be. Kibírhatatlan nőszemély volt, állandóan kerepelt, még az sem zavarta, hogy alig értettem mit mond. Olyan akcentussal beszélt, mintha egy másig bolygóról keveredett volna oda, pedig közel hat éve nyomta már az ipart. Sajnos lassan megértettem miről karattyolt: arról, hogy aznap húsz szobát kell kitakarítani, amiben minden benne van, ágynemű csere, portörlés, feltörlés, porszívózás, fürdőszoba – vécétisztítás, mindennek ragyognia kell, egy hajszál se maradhat sehol.

Odavágta elém a saját felszerelésem, indulhatott a móka. Akkor még lazán és magabiztosan gondolkodtam: – Mi ez nekem? Félvállról megcsinálom, mit majrézik itt ez a nő?

A második szobánál tartottunk mikor rám szólt a román asszony, hogy siessek jobban, mert szobára fizet az ügynökség, nem órabérre. Aztán megállás nélkül nyomta a kritikát.

– Ezt nem így kell, ez nem jól van! Figyelj jobban. Siess!

Később megjelent a supervisor, egy fiatal huszonéves lány, kezében portörlő ruhával és elkezdte ellenőrizni a szobákat. Majd szétrobbantam az idegességtől, mikor visszarendelt az első szobához. Méltatlankodva mutatott szét a helyiségben.

– Figyelj jobban oda. Sok a hiányosságod!

Hogy teljes legyen a napom, mikor vége lett a melónak, nem találtam meg azt a buszmegállót, amiről indulnom kellett volna vissza a szállóra.

Próbáltam koncentrálni, ismételgettem magamban, hogy nem eshetek pánikba. Ott topogtam az épület sarkánál egy darabig, nézelődtem, merre is induljon el? Megijedtem, mégis rámtört a pánik. Eltudsz képzelni engem, ahogy ott állok és bőgök mint egy taknyos kölyök? Nem tudtam hol vagyok, olyan kiszolgáltatott voltam, mint még soha. Haza akartam jönni, oda akartam bújni anyámhoz, mint mindig, ha féltem. Értesz engem? Már az első nap le akartam lépni.

Valahol arra van Magyarország

 

Zotya kapott először állásajánlatot, sikerült egy kórházhoz bejutnia kertésznek, vagy lehetne bárminek nevezni, talán mindenesnek. A hülye panelgyerek azt se tudta melyik végén fogja meg a lombfúvót, vagy hogyan működik a fűnyíró. De elfogadta, mert ezt a munkát sikerült leghamarabb elkapnia. Aztán az ügynökség engem is felhívott, hogy van hely egy Hotelban. Majd kiugrottam a bőrömből örömömben, már nagyon fogytán volt a pénzem. Mikor száz százalékig tudtuk, hogy mindketten dolgozni fogunk, csak akkor szántuk rá magukat, hogy szétnézünk a városban. Ez a tízmillió lakosú város egy igazi Bábel. Nagyon sok ember van az utcán, de a legtöbbjük színes bőrű. Néztük az utca forgatagát és megállapítottuk, hogy igazi angol nincs is köztük. Bármerre néztünk, fotózó turistákat láttunk, kínaiakat a Westminster Apátság előtt, koreai csoportot a Big Bennél, a szállodáknál, képet készítettek a járdáról, a fákról, a lámpaoszlopokról, mindenről, tán még a lepottyantott galambszarról is. Felültünk egy városnéző buszra, arról néztük végig a nevezetességeket. A nap végén ott álltuk a Temze partján. A Temze szürke hullámai nyaldosták a parti köveket, néztem a folyón túl lebukó Napot, és kész röhej, rám tört a honvágy.

– Valahol arra van Magyarország! – mutattam egy irányba, de Zotya lelombozott.

– Nem pont arra, kicsit fordulj balra – vígasztalt, mert látta rajtam, hogy nincs rendben minden. – Majd meglátod, minden rendbe jön, tele leszünk pénzel, lazulunk, élünk.