Sodródás

Amikor egy ember elkezdi a felnőttkori robotot, és reggeltől estig be van fogva a nyomorúság szekere elé, se pihenő, se nyaralás, csak harc a talpon maradásért, egy idő múlva koravénné és fásulttá válik. Nóri is elkezdte a harcot az idővel, örökké a nyomában lihegett a sok el nem végzett munka, ami miatt keserűvé és kiábrándulttá változott. Reggel már öt órakor kelt, otthon még a gyerekek javában aludtak mikor zárta az utcai kiskaput.

Öt kilométert motorozott a munkahelyére, onnan munkaelosztás után haza, ébreszteni a gyerekeit, öltöztetni, reggeliztetni. Minden perc előre meg volt tervezve, nem fért bele semmi rendkívüli esemény, néha borított csak rajta valamelyik fia, ha pont az utcára kilépve jutott eszébe
– Anyu pisilni kell.
Mikor leadta őket az óvodában, iskolában, újra visszafordult a faluból kivezető útra, végig száguldott a kiserdő mellett, négy kilométer után fordult rá a bekötő útra. Bekötött szemmel is meg tudta volna már az utat tenni, minden bukkanót ismert. Takarmányszárító- keverő üzemben dolgozott mint műszakvezető.
Ő is lépkedett a szamárlétrán felfelé, de lassan, bukdácsolva, nem nagy esélyt látott az út végén. Falubeli volt, a családja szegény, körülötte, aki vitte valamire, mind a módosabb családból bukott felfelé.
A legnagyobb keserve az volt, hogy a gyerekei úgy nőttek fel, mint az országút mellett az ökörfarkkóró, nem volt rájuk ideje. Egész nap a rohanás, reggel, este a házimunka, meg:
– Hagyjál már kisfiam, dolgom van.
Szezonálisan csúcsot döntött az üzem, sohasem volt leállás, aratás idején még szombat vasárnap sem. A férje közben elvégzett egy iskolát, még keresettebb szakember lett. Így ő is elfoglalt lett, sose volt ideje a családra.
Nóri már az első perctől szidta a kommunizmust, ami hirdette a „segíts mindenkin, menj és dolgozz ingyen, mert így leszel igaz ember" szlogent, mert saját magán nem tapasztalta a felemelő változást.
Igazából egy szabad vasárnap reggel ébredt rá istenigazán, hogy valami nincs rendben az életükben, amikor végre aludhatott volna kicsit tovább, kintről monoton kopogást hallott.

Kinézett az ablakon, meglátta az apósát, aki meglepetésnek szánta a látogatást, de érkezésekor szétnézett először az udvaron, eldőlt a kezéből a kiskapu. Azt javította, közben megállás nélkül morgott.
– Hogy tűritek a rendetlenséget, a gyerekre is ráeshet!– vonta felelősségre Nórit, mikor kiment hozzá.
Nóri akkor rajta töltötte ki a mérgét, fennhangon vissza válaszolt, hogy nem kellett volna a nagy hitet beleadni a fiába, akkor nem a más házánál javítana, hanem otthon. De még rosszabb lett a helyzet, mert egy nap boldogan ment haza Laci, kis párttitkár lett a nagy mellett. Hatalmas sikerként könyvelte el, elvárta, hogy Nóri is osztozzon az örömében. Hogy még érdekesebb legyen minden, mivel jó szakember volt, kiemelték középszintű vezetőnek.
Az életük kettévált, lassan távolodtak egymástól érzelmileg is fizikailag is. Nórit megőrjítette a tehetetlenség, bármit javasolt, hogy változtassanak, mert érzi, hogy rossz vége lesz a közös életüknek. Laci csak kimosolyogta.
Ő jól érezte magát, gyűlésekre járt, elvégezte a Marxista Egyetemet, otthon csak háló vendég lett.
Egy nap arra ment haza a szüleihez, hogy az apja elszólta magát, éhezne egy kis levesre, mert beteg az anyja, egy hete nem főz neki meleg ételt.
Attól a naptól a szüleinek is főzött, vitte nekik mindennap motorkerékpárral végig a falun, ezzel még leterheltebbé vált. Szétaprózta magát, örökké időzavarban volt. Néha életveszélyes manővereket hajtott végre mikor a segédmotorkerékpárral vitte a fiát az iskolába. Az lett a vége, hogy egy ilyen rohanós reggelen beleszaladtak a rendőri igazoltatásba.
A járdán lemaradva sétáló kisebb fia, mikor meglátta hogy a rendőr megállítja az anyját, éktelen sírásba kezdett.
– A rendőr bácsi elviszi anyut.
– Dehogy visz el, nézd csak! –  berúgta a motort újra, odaszólt a rendőrnek, hogy mindjárt jön, de becsengetnek az iskolában, megkérné ha lehet, addig se ijesztgesse a kisfiát!
Mikor letette a gyereket az iskola előtt és visszafordult, látta, hogy a rendőr sétált a gyerekkel, fogta a kezét. Nóri tudta, hogy meg fogja büntetni, de mikor odaért, intett a kezével a férfi és sarkon fordult, visszasétált az autójához. Talán ráérzett Nóri lelki terhére. Emlékszik, egész nap nem tudott a munkára figyelni, ha szóltak hozzá is robbant, mint a dinamit.
Hogy lehet így gyereket nevelni? Átgondolta százszor, ha rajta múlna, legalább a gyermek tízéves koráig nem engedné a nőket dolgozni. Nem élet ez így, se gyereknek, se anyának.
De az élet csak fokozta önmagát, a mókuskerék meg nem lassult, sőt egyre nagyobb sebességre kapcsolt.
A forgásban lemaradtak a családi kapcsolatok, színét hagyták az ünnepek. Az anyja betegsége egyre rosszabbodott, minden látogatáskor rárakta a vállára az összes fájdalmát.
Egy nap szép csendesen meghalt az apja. Nóri nem várta a halálát, nem panaszkodott neki egy szóval se, hogy beteg.
Laci elment a papért a szomszéd faluba, sokat beszélgetett a tiszteletessel az autóban. Később elmesélte a feleségének, hogy mikor elárulta neki, hogy ő párttitkár, az csak mosolygott rajta.– Mindkettőnknek van nyája a földön fiam.
Lacit ezért a papszállításért fegyelmi tárgyalásra idézték be, nem ülhetett volna egy autóba egyházi emberrel.
Az apja temetésén sokan voltak, szerette sok ember az életében mindig mókázó embert, aki sose mutatta ki senkinek a ránehezedő terhet amit cipelt.
Egy fiatal akácfa mellé ásták ki a sírját, mert az akác volt a kedvenc fája.
A világ lassan kezdett Nóri körül felbomlani, a nagy lelkesedés rózsabokra mögött már bogáncs nőtt, már látta a korrupciót, a jogtalan haszonszerzés kifinomult labirintusát, és kezdte egyre jobban sajnálni a férjét, aki még bízott a rendszer tisztaságában.
Egy nap, mikor elgondolkodva vezette a motorkerékpárt, hatalmasat esett, elütött egy kutyát. A kutya elszaladt, de ő súlyosan megsérült, gerincsérve lett.
A hosszú táppénzes állománya közben döntött úgy, hogy változtat. Kilenc évig ment egy nyomsávban, és nem haladt előre semmit. Laci a jó szakember akkor már presszókba beszélte meg a kollégákkal a napi feladatokat, lassan, de biztosan vált kemény ivóvá, Nóri elől titkolva, aztán már nyíltan is vállalva.
Nóri magához vette az anyját, aki már nem tudott önállóan élni. Leszázalékolták, így tudott gondoskodni róla.
Az anyja betegágya mellől nézte, ahogy bedől a rendszer, megszűnik a termelőszövetkezet, ahogy osztják szét a javakat a haszonlesők.
Az apósa halálhírét hozták hamar, az ő szíve se bírta a nagy veszteséget. Kint állt a háza előtt, belebukott a rózsabokorba, szívinfarktusa lett.
Megszűntek a párttitkári funkciók, oda lett a férje munkahelye is. Laci értetlenül topogott egy helyben, nem értette mi történik. Amiben hitt addig, ami úgy állt előtte, mint egy kőszikla, leolvadt egyik napról a másikra, elmerült a pocsolyába. Semmilyen kiutat nem látott maga előtt. A haverok elmaradtak mellőle, csak az olcsó bor maradt meg, az aztán hűséges barátként mellé szegődött élete végéig.

Szerelem

Nóri hozzásimult Lacihoz, igen van barátnője, én vagyok az, suhant át rajta a boldog felismerés.
Nem volt benne ellenállás, minden érintése kedvére való volt. Hazafelé már átölelték egymást, nem sokat beszéltek, az érzelmeik kommunikáltak, mint a hegedűn két húr, egyszerre rezdült a lelkük, muzsikált körülöttük a világ. Ott, a Hortobágy csillagos ege alatt, ami olyan tisztán sziporkázott a puszta zavartalan síksága felett, ott kezdődött el Nóri mérhetetlen szerelme, ami halálig tartott.
Mintha régen ismerték volna egymást, olyan természetes volt a szerelmük. Laci se félt már, hogy Nóri pökhendi vagy beképzelt lány, rájött, hogy tiszta szívű, szegény, de nagyon kedves teremtés.

Pár hét múlva felkérte, hadd mutassa be a szüleinek. Nóri boldogan ment ismerkedni. Az ismerkedés nem sikerült a legfényesebbre, Laci anyja semmivel nem készült a fogadására. Még, hogy jobban érzékeltesse ellenszenvét Nóri iránt, pont akkor teregette tele az egész házat száradó ruhákkal. A cserépkályha melege és a ruhák gőze miatt áporodott levegőben folyt az ismerkedés. Az első perctől ellenszenvesnek találta az asszony átható, kutakodó vizenyős szemét. Nem kérdezett tőle semmit, csak ült a kályha mellett lebiggyesztett szájjal. Egy csepp erőlködést sem kényszerített magára, hogy leplezze, nem tetszik neki a fia választottja.
Szerencsére az apja más volt, kedves mosolyú, barátságos, mindent elkövetett, hogy oldja a párjából sugárzó kedvtelenséget. Kérdezgette, honnan való, mik a tervei? Mesélt az életükről, kérdezés nélkül. Nóra az elbeszélése alapján tudta meg, hogy milyen elkötelezett híve a kommunizmusnak és hogy középvezető és egyben párttitkár a gazdaságban. Nem vitatkozott vele, akkor sem és később sem. Mit mondhatott volna, talán azt, hogy nem ért vele egyet? Ő nem volt hibás az életükért, a kis gazdaságukat nem ő vitte be a kényszerintézkedéssel a téeszbe, sem a kedvenc tehenüket, amibe az anyja bele betegedett.

Mikor sétáltak hazafelé, nem bírta szó nélkül hagyni milyen érzésekkel jött el tőlük.
– Anyád nem örült nekem. Azt is mondhatnám, hogy nem tetszettem neki.
Laci mosolygott.
– Ne törődj vele, ő csak a mostohám, az igazi anyám belehalt a húgom születésébe. Majd elfogad. Azt hiszi, mert nem idevaló vagy, rossz vérű vagy. Meg kinézett valakit már nekem, itteni lányt – nevetett – Nem tudom, hol él, milyen világban? Nem bírja elviselni, hogy nem az ő akarata teljesül.

Nóri minden napját a boldogság ragyogta be, csak az estét várta, hogy láthassa kedvesét. Nagyon gyorsan rájöttek, hogy egymás nélkül nem tudnak élni. Három hónap telt el, mikor elmerte otthon mondani a hírt a szüleinek, hogy komoly udvarlója van. Félve magyarázta az apjának, emlékezve az első hasonló bejelentése utáni pofonra, hogy ez a fiú más, mint az előző, nem gazdag, de nagyon jó szakmunkás. Apja csillogó szemét látva megnyugodott.
– Eljöhet apám hozzánk, fogadja e? – tette fel a legfontosabb kérdést.
– Ha olyan, akkor el -- mondta az apja –, ideje is már, hogy bekössék a fejed, nagyon gyorsan megy az idő felettünk.