FARKAS GÁBOR: Se itt, se ott

 

Nem fut a program, a reset sem segít.

Hiába a négy fal közé feszített mennyezet.
Köztes állapot. Úton. Se ott, se itt,
elfoszlik a finom szövésű emlékezet.

Nagymamánál a konyha sarkában ládapad,
jancsiszöggel rögzített vászon házi áldás a falon.
Már ezt a semmit elhordozzák a versbe rángatott mindenek,
ahogy az elmúlás malaszttal teljes közönyében ébredek.

Mindennapi kenyér a rutin, mint egy imákba foglalt rítus.
A korlapon az erény és a bűn is csak relatív önáltatás:
egyik végén a fogantatás, másikon a csendes exitus,
az üdvözülés rothadó hús, idegek, csont – a remény a váz.

A megbocsátás illúziója vastag réteget alkot rajta.
Fizetni kéne, de csak gyűlik a sok fizetetlen számla.
A Joliot Curie téri, ötödik emeleti, kétszobás cserélhetetlen.
Mi az, hogy vége, mi az, hogy újra?

A forradalomtól pünkösdig osztjuk szét a testet.
Akár az elvégzett műszak foltozott pihenőperceit,
úgy várni minden vacsora után a maszkos holdakat.

A végét százalékra sem tudjuk, de azért sejteni:
mi már nem leszünk nyertesek. Ránk omlik a távol,
és akkor múlik minden, kezdődik minden magától…

[reset]

…és akkor múlik minden, kezdődik minden magától.
Mi már nem leszünk nyertesek. Ránk omlik a távol,
a végét százalékra sem tudjuk, de azért sejteni.
Úgy várni minden vacsora után a maszkos holdakat,

akár az elvégzett műszak foltozott pihenőperceit.
A forradalomtól pünkösdig osztjuk szét a testet,
mi az, hogy vége, mi az, hogy újra?
A Joliot Curie téri, ötödik emeleti, kétszobás cserélhetetlen.

Fizetni kéne, de csak gyűlik a fizetetlen számla,
a megbocsátás illúziója vastag réteget alkot rajta.
Az üdvözülés rothadó hús, idegek, csont – a remény a váz,
egyik végén a fogantatás, másikon a csendes exitus.