az ég szürke és kopott kardigán
volt akkor, szemlátomást feszengtünk.
ahogy egymás mellett lépdeltünk a járdaszélen,
már nem emlékszem, hogy hová is mentünk,
hány éjszakát töltöttem is azóta ébren,
hány percet várakoztam arra, lehet-e idővel mérni,
hogy egyszer felismerem majd a lépteidet a lépcsőházban,
ki számolja a másodperceket,
néha azt hiszem csak elkerültük egymást,
te vársz ott ahonnan mindig elmegyek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése