Nem sok ideje maradt a hétvégi utazást kipihenni, másnap hajnalban kelt és gyorsan visszazökkent a tanyasi gazdászélet ezer bajába. Felhívta délelőtt Zolit, hogy tanácsot kérjen, mielőtt megrendeli a kerítéshez szükséges elemeket. Zoli délután ki is ment a tanyaházhoz.
– Ki kell számolni pontosan Sára a kerítés hosszát. Minimum két méterenként oszlop kell, hogy erősen tartson. Csakis betonoszlopok, vagy vasoszlopok. Nem a legtermészetesebb anyagok, de a fa idővel elkorhad a földben, hiába kezelik le bármivel – kapta sorba a tanácsokat. Egy óra tervezés után összeállították a megrendelést.
– Kell egy pár ember hozzá. Gépeket majd én szervezek. Nehogy már kézzel ássunk annyi gödröt a földbe.
– Jönnek a barátaim a városból, megígérték.
– Bírják a munkát? – nézett kételkedve Zoli Sárára.
– Majd elválik. Nem éppen ehhez vannak szokva – bizonytalanodott el Sára.
– Mit dolgoznak, mi a szakterületük?
– Orvos, tanár, bankár... – vallotta be Sára.
– Hát nem éppen kerítésépítő brigád. De majd kialakul valami belőle, ha másra nem, jók lesznek megmondó-embereknek. Ahhoz ez a fajta városi nép nagyon tud érteni, mármint ahhoz, hogyan kéne csinálni, de egy lapát még nem volt egyik kezébe sem. Ráéreztem, igaz?
– Nem mondhattam nekik, hogy ne jöjjenek... a barátaim voltak... maradtak. Rózának se, a barátnőmnek. Amúgy rá fér szegényre egy kis kikapcsolódás.
– Pont itt fog kikapcsolódni? – nevette el magát Zoli – Itt dolgozni kell!
– Tud dolgozni mind! – nyugtatta meg Zolit Sára, és elégedetten másról kezdett beszélni. Amit akart, azt elhintette a férfi előtt. Nem is kell többet beszélnie róla, mert úgy gondolta, száz százalék bevéste a férfi fejébe a lényeget, hogy találkozni fog a szingli barátnőjével.
Szerencséjük volt az időjárással, több hétre száraz idő mutatkozott, haladt minden munka a földeken. A kerítés elemeket is leszállították az ígért napra. Sára minden barátjával külön- külön beszélt telefonon. Úgy nézett ki mind beváltja az ígéretét, és ott lesznek nála hosszú hétvégén. A két idős asszony lázasan készült a konyhán, hogy ők se maradjanak szégyenbe a sok városi káka bélű előtt, ahogy Terka mama nevezte Sára barátait. Valami igazi falusias íz-világot álmodtak meg végül Mártika nénivel. A hosszú tornácra terített meg két hosszú asztalt az öregasszony, még a lócákat is befedte plédekkel. Igazgatta a takarókat, közben végig motyogott magában.
– Mennyi baj van ezekkel a városi ficsúrokkal. Fel ne fázzon a gyenge népségnek a feneke a kinti hidegen.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése