Húzzunk ki külföldre

– Miről maradtam le?

– Arról dumcsizunk, hogy kimegyünk külföldre. Kaland, buli, szerelem, lóvé! Igaz Zotya?

– Miért kell azért külföldre menni, itthon is szét lehet nézni meló után.

– Nézelődjél aranyom, míg el nem fárad a szemed, mi addig utazunk! – vihogott Kíra.

– Melót keresel itt, Magyarországon? – nevetett Zotya

– Mi nem is erőlködünk, vár a nagyvilág! Ki külföldre, ha van eszed, vagy robotoljál a nagy semmiért, diplomával a zsebedben. De tudod mit, kimész külföldre bárminek, dől a lóvé.

A pincér állt meg Sára mellett.

– Parancsol?

– Egy vodkát! – adta le Sára a rendelését kacér szemvillanás kíséretével a jóképű férfinak. A pincéren fekete rövid ujjú ing volt, ami alól egy kígyótetoválás tekeredett a könyökétől a csuklójáig. Sára az italt egy hajtásra kiitta, a szeme különös fényt kapott az erős italtól, már érdekelte a három barát véleménye.

– Ki akartok húzni külföldre? Kell egy milla hozzá. Gondolkozz... csak az út, a kéró, míg találsz munkát. Addig miből élsz?

– Mit kell majrézni folyton, lehet fordítva is! Van olyan span, akinek csak később kell visszafizetni az indulóköltségeket, addig is mindent rendez. Figyelj, itt meg lehet dögleni még vagy húsz évig, nincs min gondolkodni! – legyintett Zotya.

– Ebben igazad van, nincs itt semmi perspektíva. Mikor akartok indulni?

– Talán egy hónap múlva. Már szervezzük az utat, de előtte leugrunk a Balcsira mi is feltöltődni. Na, jössz velünk, Sára?

– Nem tudom, valami nincs rendben az őseimmel. Anyám mindig balhézik az utóbbi időben, nem tudok kiigazodni rajta.

– Vagy nem is akarsz! Az ősök boldogulnak nélkülünk is, örülnek, hogy nem esszük őket. Ezen ne törd a fejed! – nyugtatta Kíra. – Az én anyám is jajgat állandóan, hogy beteg, de itthon marad vele az öcsém. Majd segítek nekik kintről. Még jól is járnak, ha lelépek!

– Mi baja van az anyádnak? – lepődött meg Sára – Nem említetted soha, hogy beteg.

– Mit tudom én, panaszkodik reggeltől estig, már halálra unom – hárította Kíra a kellemetlen témát.

– Mi lenne, ha megkérdeznéd? Fájna? – szólt rá erélyesen Sára.

– Jó, megkérdezem, ha ennyire akarod! – kiáltott fel idegesen a barátnője. – De odavagy hirtelen! Te sem vagy a helyzet magaslatán, pont az előbb nyögted ki, hogy nem érted mi van az őseiddel. Beszéljünk már értelmesebb dolgokról! Na, velünk jössz? A pincér a harmadik kört szolgálta fel, mikor a telefonja megszólalt. Az anyja hívta. Nem vette fel, nem akarta a vádaskodást hallani: – „Hol vagy már, mit csinálsz? Ideje volna..." – Hanyagul visszacsúsztatta a mobilját a táskájába. Jóleső bódulattal nevetgélt tovább, tervezgette már ő is, mennyi csoda várhat rájuk a nagyvilágban. Aztán megtárgyalták a záró bulit. Dőltek a röhögéstől, míg egytől egyig kitárgyalták az éjszakát és kikotortak egy – egy gyöngyszemet a hajnalig tartó kábulatból. Sára úgy gondolta ideje megtudnia, hogy az emlékeiből kiesett időszakban mi történt vele.

– Figyeljetek, kiesett nálam egy kis idő az éjszakából, nem emlékszem ha beledöglök sem, kivel kavartam a végén.           A társaság hangos röhögésbe kezdett.

– Nem emlékszel? Aludtál közben, vagy mi van? – visongott Kíra.

– Nem, csak tökrészegre ittam magam. Gondolom ti sem józanul üldögéltetek egész éjszaka.

– Jó lesz, ha sürgősen felkeresed a nőgyógyászod! Mert nem csak Ronival léptél le. Ő kiütötte magát még éjfél előtt, amíg pihent, te ugyancsak ráhajtottál Fecóra.

– Vagy Fecó rád, mindegy... – húzta el a száját Nelli.

– Fecó?! Meg vagytok őrülve, sose bírtam a szövegét annak az alaknak. Felfújt hólyag. Még hogy én hajtottam rá? Nem veszem be, kár etetni vele! – háborodott fel Sára.

– Pedig igaz. Az egészhez nem sok köze lehetett a srác szókincsének. Nem irodalmi estet tartott neked, mikor leléptetek az már tuti biztos.

Sára elvörösödött, kiitta a vodkát utolsócseppig a poharából.

– Akkor jó. Már megijedtem, hogy csak beszélgettünk – válaszolt kényszeredett vigyorral.

Lassan kiürült a kávézó, a pincér udvarias mosollyal figyelmeztette őket.

– Sajnálom, záróra! Holnap is nap lesz... pár perc múlva – nézett az órájára.

Egyszerre álltak fel, jókedvűen, hangosan indultak kifelé. Sára intett a pincérnek, nem tudta megállni, hogy ne tegyen egy utolsó megjegyzést a jóképű férfinak.

– Jó kígyója van! – súgta oda nevetve.

A férfi vette a lapot, udvariasan válaszolt.

– Momentán ez a kígyó nem egyidős velem, két éve varrattam fel – teliszájjal mosolygott, közben a szeme huncutul rávillant a lányra.

– Értem én... jó éjt! – nevetett hangosan Sára.

– Nem vagy normális, ki ne kezdj vele! Mióta izgat egy pasin lévő tetkó, tudtommal én vagyok oda érte – szólt Kira kifelé menet. – A fenébe, megint berúgtam.

Egymásba karoltak, imbolyogva, hangosan beszélve haladtak a pesti éjszakában.

– Idióták – szólt rájuk Nelli –, halkabban!