Mikor azt hiszed bántottalak, én megvédtelek. Mikor azt
hiszed elárultalak, kimondtam más helyett az igazat. Megvédtelek a saját
hibáiddal szemben. Azért, hogyha fáj is, szembenézz vele. Haladtál egy
úton, ami nem visz sehova. Én megállítottalak, hogy fordulj vissza az út
elejére, haladj a másik irányba. Néha, aki fájdalmat okoz, az segít
igazán. Csak annyival, hogy dühöngünk és haragszunk közben, ha akarjuk, ha
nem, megfogalmazódik bennünk az ok, az indíték:
– Miért okoztak fájdalmat nekünk?
– Miért pont az, akiben megbíztunk, akiben hittünk?
Ha szembenézünk a hibáinkkal, megbocsájtunk annak, aki
kimerte mondani azokat. Jobb emberré válni, felnőni egy feladathoz, nem
könnyű. Emberi sorsokat átlátni, megítélni, hatalmas felelősség. Egy
kézlegyintéssel homokot lehet szórni a legcsillogóbb szempárba, és örök
sötétségre ítéljük csak azért, mert nem egyenesedünk ki, nem nézünk szét,
merről fúj a szél.
Remélem rátalálsz a helyes útra és nem térsz le róla
soha. Az út végére érve, egy tartalmas kemény élet lesz mögötted,
körülötted sok szerető emberrel. És én megnyugszom akkor, hogy érdemes
volt magam ellen fordítani a haragod, mert elértem vele a célom. Csupán csak
annyit akartam, hogy tisztán láss!
