Már fáradok, sokáig nem hittem
el,
hogy ilyen nehéz lesz az élet. Ha
tehetem, elbúvok csendes árnyú
fák
alá, nézem, hallgatom a
mikrovilágot
kívül-belül. A levelet cipelő
hangya erejét
Nem csak az öregség, nem csak a világ
elől
menekülök, hanem önmagam elől is.
Talán belülről szóló hangtól választ
kapok, a belső káoszból rendet
teremtve újra erős leszek.
A belső önmagamnak ezernyi kérdést
felteszek: – Hol rontottam el?
Ki vagyok én, miért születtem, és
egyáltalán, miért ilyen
tébolyult a lelkem?
Nem látom tisztán az ösvényeket,
újra elkerül a megoldás, a felismerés,
mert az EGÓ uralkodik felettem:
–Te osztod a kártyát, dobd a lapokat,
kihívás az élet, nem csak hangulat,
tiéd a világ, birtokoljad!
Csak bent szól a lelkemben
legbelül egy halk hegedű.
Miért nem élem az életem
tisztán, egyszerűn?
