A program több napon keresztül csak a tengerről szólt.
Gábor többször elnézést kért, amiért nem tudott velük tartani. Munkára hivatkozott, videokonferenciákra," -- Az élet nem állt meg, azért, hogy nyaralok"-- tárta szét a karját. A tenger kárpótolta mindenért, nem tudott vele betelni, lenyűgözte, élvezett minden percet, amit a hűs habok között töltött. Levente és közte egyre szorosabb kapocs alakult ki. Egyik ilyen nap mielőtt elindultak, Gábor figyelmeztette őket, hogy óvatosak legyenek. Éjszaka erős szél korbácsolta a tenger vizét, fel kell készülni meglepetésekre. Ne menjenek mezítláb a vízbe, azt sem bánná, ha hanyagolnák a fürdést. De ők elengedték a fülük mellett a bölcs tanácsokat, alig várták, hogy csobbanjanak. Mikor kiértek, látták hogy még erősek a hullámok. Nem törődött vele, nem mérte fel a veszélyt kellőképpen. A bátrabb turisták beúsztak mélyen a tengerbe, a megfontoltabbak a parton heverésztek, élvezték a simogató szelet, az egyre erősödő nap melegét. Levente portyázni hívta Elizát a tengerpartra, ahová a hullámok kisodortak sok tengeri kagylót. Lelkesen gyűjtögette a hátizsákjába a szerzeményeket. Felfedezett egy óriás kagylót, a füléhez tartotta, hogy hallja a tenger zúgását.
-- Ugye azt gondolod, hogy a tenger zúgását hallod benne vissza? -- Eliza jóízűn felnevetett, amikor látta hogy mennyire örül a kincsnek a fiú. -- Kiábrándítalak, nem kimondottan a tenger zúgása van benne, ha hazavisszük ott nem lesz tenger, mégis fogod hallani a zajt benne. A kagyló olyan felépítésű, hogy magába rejti a hangokat a környezetéből, azt hallod. De hagy nézzem miket gyűjtöttél össze.
Eliza kiborította a hátizsákot, aprólékosan átnézte a tartalmát.
-- Figyelj, ezek élnek, mindben van lakó, lehet csak egy kis rák, de az is él. Vissza kell vinnünk az élőhelyükre.
Mikor látta Levente szomorú arcát, feléje mutatta az óriás kagylót -- Ez üres, ez a tiéd. Otthon majd szépen megtakarítjuk. Rendben?
Úgy döntöttek, hogy ők is bemerészkednek a vízbe. Tempóztak legalább ötven métert amikor Leventét egy víz felszínén lebegő portugálgálya csalánozó megcsípte. A medúza már nem élt, mégis képes volt csípni. Karjai hosszan nyúltak a lebegő test mögött. Levente nem vette észre, csak mikor érezte a karjában a szúró fájdalmat, akkor ijedt meg. Egy fiatal férfi kapta el a kapálódzó rémült fiút, közben tiszta erőből kiabált a fürdőzők felé:
-- Vigyázzanak medúzák a vízben!
Eliza a fiatal férfi segítségével hamar a partra vitte Leventét. Akkorra már nagy foltban bepirosodott a karján a csípés helye. Nem volt ideges, tudta mit kell tennie. A táskájából elővette az ecetet. Közömbösítenie kellett minél hamarabb a mérget. Levente sírt és öklendezett.
-- Ne ijedj meg, mindjárt jobban leszel. Türelem. Ha velem vagy nem lehet bajod. Mindenre fel vagyok készülve, van a táskámban minden, ha szükséges hogyha bajba kerülünk. Mikor apukád beszélt az éjszakai viharos szélről, eltettem egy kis üveg ecetet. Ez a legjobb ugyanis csípésre.
Levente megnyugodott, már feltétel nélkül megbízott Elizában. Megismerte, hogy milyen erős és kitartó, hogy mindig feltalálja magát. Olyan volt mint egy testőr, aki vigyáz mindenkire. Nem csak rá, hisz nemrég szemtanúja volt hogyan mentett meg egy fuldoklót. Azon a napon már indulásnál tudták, hogy csak csavargás és napozás lesz egész nap a programjuk. A tengerben fürdés az apály miatt veszélyessé vált. Kevesen voltak a vízben, a többség a partról nézte a tenger hullámzó vizét. Ami kék volt, mint az ég, eggyé olvadva a horizonttal. A vízi mentők folyamatosan bemondták a hangszórókba, hogy el kell hagyniuk a vizet -- Rip áramlat veszélye áll fent, nem lehet a vízben tartózkodni senkinek.
-- Mi a csudáról beszélnek? -- kérdezte önkéntelenül hangosan.
Hát ott ni, látja? A tenger ott abban a csíkban nem kék, hanem fehéren tajtékzik. -- Válaszolt mellette egy középkorú nő.
-- Köszönöm -- fordult Eliza a választ adó felé -- és megtudja mondani miért veszélyes?
-- A hullám alatti hullám. A dagály nagy tömegű vizet hoz a partra, majd nagy erővel visszatér a tengerbe. Képes alárántani a legjobb úszót is, ha nincs technikája.
A fürdőzők meghallották a figyelmeztetést, úsztak kifelé. Csak egy nő maradt bent. Mint aki nem hall semmit, önfeledten úszkált a hullámokban. A partról többen felé fordultak, szólították, hívták kifelé. De semmi. -- Bizonyára nem jó a hallása -- hallotta Eliza a megjegyzéseket. -- Valaki ússzon már be hozzá!
Egy darabig senki nem mozdult. Mindnyájan látták a három méter széles fehér szörnyet, ahogy közeledik a kék víz alatt a part felé. Látták ahogy a nő alá kúszik, aki önkéntelenül a part felé sodródott a hátán.
-- Szólni kell a vízimentőknek! A hullám nem fogja kihozni, visszarántja a tengerbe! -- kiáltott fel egy férfi közvetlen Eliza mellett.
Igaza volt. A víz maga alá rántotta a szerencsétlent. A partról belegázolva a vízbe egy idősebb férfi angol nyelven artikulálatlan hangon kiabált feléje: -- Szofi, ne pánikolj! Jól tudsz úszni! Csak nyugodtan! Szofi!
Eliza tudta, hogy nagy a baj. A nő árral szemben próbált kiúsznia partra. Ha teljesen elfogy az ereje, legyőzi a tenger. Odahajolt Leventéhez.
-- Ne félj, de muszáj segítenem. Ne menjél sehová. Itt várj!
Addig futott a parton, míg eltűnt a fehér tajtékos víz. Beugrott a vízbe, gyorsan tempózott, oda kellett érnie minél hamarabb, ahol a nőt sejtette. Ezután jött a legnehezebb rész, végig kellett úsznia a sodró hullámokon. A parttal vízszintesen úszott. Néha megpihent, hogy szétnézzen. Látta a parton lévő embereket, aztán meglátta a felbukkanó asszony felsőtestét. Már nem csapkodott kétségbeesve, engedte, hogy a hullám sodorja egyre jobban befelé a tengerbe. Eliza végre elérte. Az egyik karjával mögé nyúlt.
-- Nincs semmi baj Szofi! Csak nyugodtan. A férjed szerint kitűnő úszó vagy. Most nem a part felé fogunk úszni, hanem vízszintesen a parttal. Ki kell jutnunk az áramlatból! Érted? Szofi!! Indulás!
Lassan haladtak, Szofi mintha szót fogadott volna a megmentőjének, olyanná vált, mint aki alszik a karjaiban. Eliza rájött, hogy elájult a sokktól, vagy még rosszabb, sok vizet nyelt. Eliza rájött, hogy meggondolatlan feladatra vállalkozott. Erős volt és szívós, amit az utóbbi időben végzett kitartó edzéseknek köszönhetett, mégis úgy érezte nem tudja kivonszolni Szofit a partra. A tehetetlen test húzta lefelé a mélybe. Meglátta a vízimentők hajóját. Minden erejét összeszedte. Még egy méter, még kettő, hogy kiérjenk az áramlatból, vagy vége. A hajó nem ment be az áramlatba, csak egy mentős ugrott értük a vízbe, Eliza végre megtudott kapaszkodni a feléje dobott mentő övben. Szorosan átölelte Szofit és engedte, hogy oda húzzák őket a hajóhoz.
A parton Eliza azonnal megvizsgálta az asszonyt. Kétségbeesve tapasztalta, hogy nem érzékeli a pulzusát. Hozzáfogott az újraélesztéshez. Alkalmazta a Heimlich fogást, a rekeszizom alá nyúlt és a hasüreg felől préselte ki a maradék levegőt, hogy a folyadék távozni tudjon a légutakból. Tizenötször nyomta a szívtájékát majd kétszer szájon át befújta a levegőt. Nem reagál a nő a sokadik szívkompresszióra sem. Eliza arcán végig folyt a kimerültségtől az izzadság, de nem adta fel. Egy pillanatra felnézett és a legközelebb állónak odakiáltott:
-- Hívjanak mentőt azonnal!
Szofi kezdett életjeleket adni, nyöszörgött, öklendezett.
-- Na végre! Már azt hittem feladtad!
Eliza Megkönnyebbülten megtörölte az arcát.
Egy kéz nehezedett a vállára, mikor felnézett egy sírástól kivörösödött szempárba nézett.
-- John vagyok, Szofi férje. Nem tudom hogyan háláljam meg, megmentette a biztos haláltól Szofit.
-- Kórházba kell vinni, még utólag komoly szövődmények jelentkezhetnek. Ne hálálkodjon Uram. Orvos vagyok. Ez a kötelességem.
Mikor a mentő elvitte Szofit a fürdőzők mosolyogtak és tapssal jutalmazták Elizát.
-- Nagyszerű munka volt, gratulálunk! -- hallotta mindenfelől ahogy haladtak hazafelé Leventével.
Levente fogta Eliza kezét, kék szemeiben csillagok ragyogtak. Tiszta fényű csillagok. Akkor érezte meg először, hogy aki mellette sétál, az egy védelmező, mint a videófilmekben. Olyan, aki nem fél semmitől és senkitől, ha valakit meg kel védenie. Hallotta mit beszéltek mellette az emberek mikor Eliza elindult, hogy kimentse a fuldoklót a tengerből. Sóhajtoztak, hogy most már két embert fog megölni a szörnyeteg. Onnan nem jutnak ki élve. De Eliza más. Nem ismerik, csak egyedül ő ismeri. Mellette nem szabad félni semmitől, és senkitől, mert Eliza egy igazi védelmező. Eliza akkor arra kérte, hogy ne mondja meg apukájának, hogy mi történt a strandon, mert a végén ki sem engedi őket kettesben a tengerhez. Megértette de nagyon sajnálta, hogy nem tud beszámolni róla, pedig lélekben már felkészült rá, hogy mindent leír a noteszában, és majd csak nézi az apukája csodálkozó arcát, míg olvassa.
