Translate

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pestis. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pestis. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. február 10., péntek

Káromkodás


Később rájött, hogy semmi sem történik ok nélkül az életében. Már nem akart lovagolni, önmagának merte csak bevallani, hogy fél tőle. Másnak bedobta a félrevezető szöveget – Ez a ló nem nekem való, majd másikat kérek... ugyanis kiszámíthatatlan a természete.
Rákényszerült a motorozásra, jó időben az volt a leggyorsabb. Csak ha eset az eső, akkor ült Jóska kocsis mellé a konflis szekérre. Sürgős dolga akadt aznap is, mikor a motorkerékpárja különleges pufogással lefulladt.
Biztos a gyertya lazult ki a hepe-hupás utakon – gondolta, és leállt az út mellé. Már nyakig olajos volt, de nem tudta megjavítani, az agyonhajszolt szolgálati motorkerékpár beadta a kulcsot. Nem látott más választást, betolta a gépműhelybe. Folyt róla a víz mire az egy kilométert megtette. Beengedték szó nélkül a portán. Az öreg portás amikor odaért azonnal tudta, hogy mi miatt akar bejutni.

-- Bedöglött? -- nézegette a portól ellepett gépjárművet.-- Menjen csak kislány, az udvar végibe van a szerelő műhely, majd a gondjaikba veszik ezt az ócskavasat. Csoda, hogy gurul még.

Tolta hát tovább a megadott irányba. A szerelő műhely kétszárnyú vasajtaja nyitva volt, odabent két traktort javítottak a szerelők. Kint az ajtó előtt is állt egy nagy Dutra, olyan mélykék volt a színe mint az égboltnak.
– Mi van kislány, csak nem ledobta ez a moci is, mint a lova? – nevetett rá bentről egy idős szerelő.
– Na, de könnyen megy a hír! Nem dobott le, csak nem akar beindulni az istennek se – válaszolt Nóri ingerülten – Milyen kicsi a világ, már itt is rajta szórakoznak.
Kicsi volt, de a kis létszámú település hamar szétdobta a hírt az új gyakornokról, aki kóstolgatja az anyaföldjüket, ha kimegy lovagolni a pusztára.
– Jól van... odaadom Lacinak, majd ő megcsinálja, lehet úgy öt nap múlva érdeklődni – közölte most már komolyabb hangnemben a férfi, hogy mire számíthat.
– Ki az a Laci? – érdeklődött Nórika.
– Ott van, ni! – mutatott az udvar vége felé a szerelő, de Nóri csak egy görnyedt alakot látott, nem ment oda, hogy megismerje. Semmi kedve nem volt nyakig olajosan grasszálni a műhely udvarán, ahol mintha ebédszünet jött volna el, a férfiak abbahagyták a munkát, és azzal töltötték az idejüket, hogy őt mustrálták.

-- Mondja meg neki, hogy siessen vele, nehezen végzem nélküle a munkám.-- Maga tudja. Nem szereti, ha csak üzengetnek neki.
Ezután mindennap igazodnia kellett Józsihoz. Aznap is, amikor megkapták a hírt, Szettyénesen hullnak a libák, mint a legyek. Éjfélig ott voltak. Az állatorvos oltotta lefelé a libákat, a betegeket karanténba rakták. Embertelen munka volt, versenyfutás az idővel. Nagyon kimerült estére, de hogy a baj még több legyen az eső is eleredt mikor hazafelé indultak. A viharlámpa annyi volt a síkságon, mintha csak egy szentjánosbogár lett volna a tenyerében, pislákolt, még jobban elvezette őket a földes útról. A debreceni nagy-árok mellett haladtak kifelé az aszfaltos útig. Úgy egy kilométerre jutottak, amikor a lovak túlságosan megközelítették az árkot. Csúszott a szekér, borult az árokba, magával rántva a két lovat is. Azok rémülten kapálóztak a csapdában az árok iszapjában fetrengve. A kocsis éktelen káromkodásba kezdett, lovak mentésére sietett, akasztotta kifelé az istrángot. Nóri is kúszott kifelé minden erejét összeszedve a csapdából, de a lába alászorult a kopózó üstnek, meg se tudott mozdulni. Úgy érezte vége az életének, ott hal meg a hortobágyi iszapos pocsolyában. Végül a kapálódzó lovaknak köszönhette, hogy elcsúszott róla a hatalmas üst és ki tudott kúszni a sárból. Az árokparton összegörnyedve hányingerrel küszködött, sáros kezével törölgette magát. Aztán ő is káromkodott, életében először.
– Hogy az Isten verje meg ezt a rohadt világot! Azt a nyomorult szentséges ...
A kocsis először meglepődött, aztán a csendes szavú ember olyan durván ráordított, hogy mindjárt észhez tért.
– Ne káromolja Istent, inkább segítsen kiakasztani a lovat! – de már akkor az egyik ló ki tudott ugrani.
– Fogja meg, fogja meg! – kiabált a kocsis – világgá megy a ló! – Nóri elkapta a hevedert, a ló remegett, a sár habarékja folyt az oldalán.
A másikkal több baj volt, már belegabalyodott az istrángba, Józsi is feljajdult, őt is megrúgta. Végre kint voltak az árokból, a szekér egyre mélyebbre került a sáros vízben. Nem érdekelte őket, csak az, hogy végre érjenek haza. Gyalog vezették a két kimerült állatot, csendben, szótlanul hazafelé. Otthon még lecsutakolták a lovakat, nagyjából lemosakodtak ők is a sártól. A kocsis utána szólt.
– Azé' jó, hogy ott volt velem... de, ne káromkodjon máskor, azt felejtse el.
Nóri oldódott a dicsérő szó hallatán, aztán jót nevetett rajta.
– Miért, maga is káromkodott!
– Az más, de asszony ne káromkodjon – mondta meggyőzően Józsi, mintha törvényt tanítana.
– Nem vagyok még asszony, rám nem vonatkozik! – búcsúzott Nóri tettetett nyugalommal, de még belül remegett a félelemtől a gyomra. Kellett nekem szabad-levegős munka – gondolta magában, míg baktatott a sötét sáros úton a szállása felé, mérgében jó nagyokat rúgott az útszéli kavicsokba. Attól meg a lába fájdult meg.