A lánya szigorú tekintetére mégis abbahagyta a siránkozást, de látszott rajta a reménytelenség. Sára sok hirdetésre beadta az önéletrajzát, de sehonnan nem jött visszajelzés, ezért nyakába vette a várost. Ment szállodákba, munkaközvetítőkhöz, míg egy nap jó hírrel ért haza.
-- Mégis sikerült a végzettségemhez kötődő munkahelyet találnom, van melóm anyu, felvesznek egy kereskedelmi bankba alkalmazottnak. Csak az a baj, hogy nem itt Pesten, hanem vidéken. Talán jó lenne itt hagyni mindent neked is. Gyere velem!
-- Nem megyek sehová, ez az én lakásom. Te csak nyugodtan menj el, legyen értelme a sok tanulásnak! -- hárította el a kérést az anyja.
-- Nagyon egyedül leszel... féltelek -- mondta halkan Sára. Az anyja meglepődve nézett rá.
-- Nem is tudom... mikor mondtad ki utoljára, hogy féltesz? De ne félts engem, elboldogulok. Menjél dolgozni, jobb, ha elmész innen. -- nézett újra maga elé szomorúan.
-- Hogy-hogy jobb?
-- Ha itt maradsz, soha nem hagy el a bűntudatod. Látom én, emészted magad, hogy te vagy az oka a halálának. Nem te vagy, jobb, ha tőlem tudod.
Sára átölelte az anyját. -- Fizetem a hitelt, neked az lesz a nyugalom, tudom.
-- Jó lány vagy, mégis felnősz lassan. Látod, jó lenne dicsérni téged szegény apádnak, hogy változol.
-- Igyekszem - mosolygott Sára. -- De nem megy az egyik napról a másikra.
Hamar eljött az a nap, hogy kezdhetett az új munkahelyén. Elpakolta a legszükségesebb dolgokat, melyekről úgy gondolta, kellenek majd az albérletében. Még egy nap, és a háta mögött marad a gondtalan diákélet korszaka. Jöjjön, aminek jönnie kell, jöjjön a nagybetűs élet, sóhajtott fel szomorúan. Eszébe jutott az öregasszony. De igaza volt az öreg nyanyának, minden a feje tetejére állt pár hét alatt az életében. Hol lehet most? Talán felhívja egyszer. Mégiscsak rátrafált szegény valamire... vén boszorkány. Igazából a háta közepére kívánta a nagybetűs életet, pláne ha arra gondolt, hogy Kíra nemsokára Londonban sétál Zotyával a Temze partján, vagy a Westminster Apátság előtt, vagy a Big Bent fényképezi épp, míg ő elkezdi aktakukac életét egy vidéki bankfiókban. Estére kimerült az egész napi készülődéstől. Nem a fizikai teher miatt, a lelki súlyosabban érintette. Folyton feszültségben teltek az órái, ami megmagyarázhatatlanul növekedett benne, mire eljött az este. Életében először fog egyedül élni. Kilép ebből a panellakásból, ahol felnőtt, aminek minden zugát ismeri, megszűnik az otthon illata. Mintha egy erős kéz markolta volna meg, hogy kilökje az álomvilágból a valóságba. Összetört, szétfolyt benne minden felépített álomkép.
Kíra hívta fel este telefonon.
-- Szia! Itt vagyunk a repülőtéren, hú, hogy esz a frász! Remélem, nem hányom össze magam, most ülök először repülőn. Azért hívlak, hogy ezen a számon később nem tudsz hívni, majd kintről én jelentkezem.
-- Hova mentek, a címet legalább tudod?
-- Zotya, hova megyünk? -- kérdezte nevetve Kíra a barátját.
-- Londonba te kelekótya.
-- Hallottad, Londonba!
-- Azt tudom, hogy Londonba mentek, de hova, kihez, mit dolgoztok?
-- Ne izgulj, minden rendben, várnak a repülőtéren, rendben a kéró is. Majd hívlak, most nem tudok dumcsizni!
-- Idióták! -- tette le Sára a telefont -- Ezek csak elindultak a vakvilágba.
Haragudott a felelőtlenségük miatt, de belül magának se merte bevallani, mennyire irigy rájuk.
