Nem kérették magukat, nagyon kimerültek az egész napos gyaloglástól.
– Nem jó felé mentünk, az a baj, másként kell elindulni, hogy hazataláljunk – gondolta át Mónika mikor a paplan alá bújt, miért nem sikerült a terve. – Innen el fogunk menni, az biztos. Lehet, apu mégis keres, csak nem tudja kitalálni, hol vagyunk.
Már majdnem beért álomország kapujáig, amikor érezte, hogy Zsuzska mellé bújik az ágyban. Odanyomta a száját a nővére füléhez, úgy suttogott.
– Mónika, az angyalok szőkék ugye?
– Igen, mind szőke úgy tudom. Miért?
– Mert a mi angyalunk barna volt, láttad?
– Igen. Barna.
– Akkor nem is igazi angyal?
– Lehetséges, hogy félig angyal, félig ember. Talán azért nem volt szárnya.
– Lehetséges – bújt hozzá Zsuzska, és azonnal mély szuszogásba kezdett.
Álommezőn lépkedett, és újra látta a színes pillangókat, ott repkedtek körülötte. Aztán hátranézett, mert különös ismeretlen illatot érzett. Mögötte, egy hintaszéken, pont olyanon, mint a barátnője mamájának volt, ott ült a barna hajú angyal, aki megtalálta őket. Nem volt szárnya, olyan igazi embernek nézett ki. Ült és mosolygott feléje, a pillangó meg a vállára szállt.
– Ez az én pillangóm! – ment közelebb az angyalhoz. – Anyukámtól kaptam.
– Tudom – szólalt meg az angyal, és csak mosolygott továbbra is –, ha nem haragszol vigyázok a pillangódra is.
– Áh, nem haragszom, vigyázzál csak a pillangómra! Megengedem – mondta nagyvonalúan Zsuzska – különben, mindig elcsavarog – tette hozzá elgondolkodva.
– Mint ti, ő is szeret csavarogni, igaz? – beszélt tovább az angyal.
– Tévedsz. Mi nem csavarogtunk el. Minket elraboltak otthonról és csak haza akartunk menni. De azt hiszem eltévedtünk...
– Jó, hogy megtaláltalak benneteket! – sóhajtott fel az angyal.
– Nagyon jó, hogy megtaláltál. Te egy angyal vagy, igaz?
– Igen, az vagyok. Azért vagyok itt, hogy vigyázzak rátok.
– De nincsen szárnyad.
– Nekem nem kellenek a szárnyak, mert itt élek a Földön. Meg, nem kell mindenkinek tudni, hogy angyal vagyok. Elég, ha ti ketten tudjátok – mosolyogta el magát az angyal újra.
Lassan oszlott a kép, az angyal eltűnt, e jólvitte a pillangót magával. Zsuzska hüppögve elkezdte a sírást megint.
– Kussoljál mán! Meddig rinyálsz? – mordult fel Zita mérgesen az ágyában – Itt sose lehet aludni mán ezután?
