Még azon a héten találkozott a börtön papjával. Oda is úgy ment, azzal a felfogással, mint a pszichológushoz, legalább telik az idő. Egyre jobban érezte, hogy megállt körülötte az élet, nyomasztóvá vált számára a tétlenség, a bezártság. Igaz tudta, hazugsággal teli lélekkel fog a pap színe előtt megjelenni, hisz nem hisz Istenben, sem Jézusban, sem a feltámadásban. Ateista lett, egyszerűen így nőtt fel. Soha nem járt templomba. Karolával is csak két tanúval mentek megesküdni az anyakönyvvezető elé. De ha addig hívő keresztényként hitt volna a Megváltóban, az is csak a múlté lenne már. Miért higgyen, ha elvett az élet tőle mindent, ha neki csak a szenvedés és a kirekesztés jutott? Néha csodálta azokat, akik rendületlenül hittek még akkor is, ha minden romokban volt körülöttük. Ő már tudta, hogy mindez csak a lélek önámítása. Hisz valamibe kapaszkodniuk kellett, hogy az őrület ne kerítse hatalmába az esendő lelküket. Hinniük kellett, hogy jön a megváltás, a túlvilági boldogság. A becsapott lélek még a halál kapujában is vágyakozik. Vágyakozik, hogy eljut a mennyek országába, ahol majd lehullik róla az összes földön szerzett fájdalom. Már nem hitt semmiben, mégsem utasította vissza a gyülekezeten való részvételt. Ott ült a többiekkel két nap múlva, várták a papot. Kíváncsiság is vezérelte, ugyan mit tud halandzsázni a több évre családjuktól, a külvilágtól megfosztott raboknak egy ember, aki csak abban különbözik tőlük, hogy magára öltött egy reverendát? Mi az, amivel port tud szórni az elfásult szemekbe, hogy másként lássák az őket körülvevő világot?
– Ez is olyan – úgy gondolta –, mint a kinti életben a média, a reklámok, amik átmossák az óvatlan emberi agyat. – Vegyél, vegyél! – Itt is csak agymosás várható, csak más lesz a szlogen. – Higgyél, higgyél!
A pap nem viselt reverendát, szürke öltönyben jelent meg, csak a nyakkendőt helyettesítő fehér gallér utalt a hivatására. Az egyenes járású, vékony férfi, már jóval ötvenen túl járt, a rövidre nyírt barna haja őszült kétoldalt. A kis teremben elcsitult a zaj. Aki ott ült, egy sem volt veszélyes bűnöző. Egy közös szál kötötte őket össze, valami oknál fogva az ott ülő emberek élete a pénz miatt siklott vakvágányra.
Péter atya helyet foglalt és a kezében tartott Bibliát kinyitotta a lapjelzőnél. Végignézett az előtte ülő rabok arcán, majd halk hanghordozással megszólalt.
– Kedves Testvéreim! Ma Zákeusról olvasok nektek... Jerikóban lakott Zákeus, a fővámszedő. A többi vámszedő főnökeként igen gazdag embernek számított. Zákeus látni akarta Jézust. De mivel nagyon kis termettel áldotta meg a sors, felmászott egy vad fügefára. A lombok közt elrejtőzve remélte, hogy megnézheti magának a híres mestert. Amikor Jézus a fügefához ért, fölnézett és meglátta. Megszólította. – Szállj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom! – Ismerte őt, pedig még nem is találkozott vele. Ő mindenkit ismert: A te házadban kell megszállnom. – jól mutatja ez, hogy nem véletlenül találkoztak, hanem az Úrnak határozott terve volt vele. Sietve leszállt a vámszedő a fáról, és örömmel fogadta Jézust. Amikor az emberek ezt látták, zúgolódtak, azt hangoztatták, hogy: bűnös embernél száll meg. Lenézték azokat, akik nyilvános bűnökben éltek, és nem tudtak örülni annak, hogy Krisztus egy bűnöst kegyelmébe fogadott. A vámszedő házába vezette Jézust, és megvendégelte tanítványaival együtt. Sőt, így szólt Jézushoz: „Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit kizsaroltam, a négyszeresét adom vissza neki." A pénzéhes vámszedő élete gyökeres fordulatot vett. Jó sok munkájába került, hogy kiderítse, kitől mennyi pénzt vett el jogtalanul, és vagyona javát szétosztogatta.
A pap összecsukta a Bibliát és végignézett a rabokon. – Mit gondoltok, Testvéreim, mit idéz a Biblia számunkra, milyen igét hordoz?
– Hát ez az ember, ez a Zákeus, gazdag ember volt, egyértelmű. Nem? – válaszolta vállvonogatva egy alacsony férfi.
– Még hogy alacsony? Törpe, mint te! – vigyorodott el a sor szélen ülő köpcös elítélt. A többiek halkan felnevettek.
– Vámszedő volt az ürge? Akkor tele volt arannyal, meg lóvéval! – nyugtázta egy cigányarcú.
– Kedves Testvéreim! – folytatta a pap – Mit üzen nekünk, mai embereknek ez az ige, milyen tanulságokat vonhatunk le a történetéből? Azt üzeni, hogy lehetsz akármilyen rossz, istentelen, embertársaidat félrevezető, erőszakos, hazug, becstelen, tolvaj, iszákos vagy parázna, Krisztus azért jött, hogy megkeresse és megtartsa azt, mi elveszett!
Péter atya magához vette az imakönyvet, befejezte az igehirdetést. Megkérte a jelenlévőket, a következő találkozásig értelmezzék az elhangzott igét.
