Míg a határon folyamatossá vált a feszültség az állandó készültség miatt, addig a faluban lázasan készülődött a Fónagy család a lakodalomra. Kevés falubeli ismerte még Zoli menyasszonyát, akiről a szálldosó hírek már minden házba megfordultak. Beszélték, hogy Sára városi barátnőjébe lett Fónagy Zoli szerelmes, annyira, hogy nagyon gyorsan meg is ejtik a lakodalmat. Volt téma megvitatni, kibeszélni, kifordítani, befordítani mindent, ami kettőjükhöz kapcsolódott. Hisz jóformán még feledés gödrébe se került a hetedhét országra szóló esemény, amikor Marival, a volt feleséggel tartotta a lakodalmát Zoli.
– Minek ez a nagy felhajtás, lehet, megint pórul jár szegény. Ez meg egy flancos városi lány. Ki érti, miért keres magának a falusi ember ilyenfajtákat? – tépelődtek az öregasszonyok a kapukban álldogálva.
De a kíváncsiság napról napra nőtt az emberekben, hisz a rosszmájú megjegyzések mellett, akadt azért jó is.
Róza meghívta Sára családját, hisz a legjobb barátnőnek kötelessége végig ott lenni ezen a szép napon. A kislányok lettek Róza koszorús lányai, ami miatt bőven lett dolga Sárának. Eleinte nem nagyon akarta, hogy kirakatban legyenek a gyerekek, de végül meggondolta magát. Hadd ismerje meg mindenki az öt gyermeket, akiknek a sorsát felvállalta. Legyen még több látnivalója a leselkedőknek.
A templom előtt megállt a feldíszített hintó, hozták a menyasszonyt. Róza az édesapjába karolva vonult végig a kíváncsiskodó falusiak között, mögötte a négy koszorúslány sétált, elől a két szőke kislány Zsuzska és Mónika, Benjámin lányai, hátul Zita és Amira, akik barna hajukkal, bőrükkel, teljesen ellentétei voltak a másik kettőnek. Eddigi életük legszebb napjává vált ez a nap. Nem csak a csoda szép ruha miatt, vagy a lokniba formázott frizuráik miatt, hanem azért is mert fontos feladatot láttak el, hisz ott lehettek mindig a menyasszony körül. Zsuzska karján kis kosarat vitt, amit színes szalag díszített. A kosárkában ott lapult a ház körül akkorra kinyílt összes rózsa szirma. Az ő dolga volt, a kifelé jövő pár lába elé szórni a sok illatos rózsaszirmot. Sára megilletődve nézte a nevelt gyermekeit, a barátnőjét, aki nagyon szép volt a hófehér tüllruhájában. Arra gondolt közben, hogy ő sohase fogja ezt az érzést átélni, amit most Róza.
– Szia, azt hittem lemaradunk a lényegről! – lépett hozzá váratlanul Zalán – Itt van mindenki, csak torlódás volt az utakon, lassan haladtunk.
– Jókor ideértetek – nyugtatta meg Sára, és integetett hátra mikor meglátta a többieket.
– Kísérhetlek? Ne izgulj csak a szertartás alatt. Karolj belém, ne lógj egyedül.
– Később beszélni akarok veled! – figyelmeztette Sára, szófogadóan belekarolt Zalánba.
– Tudom miről. Ne haragudj. Róza egy kotnyeles, nem áll meg semmi benne.
– Jó, hogy megmondta. Nem haragszom rá – nyugtatta meg Sára.
– Akkor én is mondok valamit. Nem jöttem üres kézzel. Lassan minden kép összeáll.
– Mit tudtál meg?
– A barátod hosszabb időre megint külszolgálatra ment. Nem is olyan messzire vannak innen. Harminc kilométerre. De ez nem minden.
– Siess már, mindjárt indulunk befelé! – sürgette türelmetlenül Sára.
– Azt mondta az ismerősöm, hogy előtte nagy húzása volt a börtönben. Még a televízió is adott róla híreket. Kiállítást rendeztek a festményeiből. Mondhatnám, hogy híres lett a barátod... lehet ez ment az agyára.
– Festmények? Nem említette, hogy eladásra fest – ámult el Sára. De szerintem nem volt oka, hogy eltitkolja előttem. Nem értem, miért tette mégis.
– Lehet már nincs rád szorulva, már lesz pénze mikor kiszabadul. Nagy játékos az ürge.
Sára próbált elfelejtkezni Benjáminról, próbált azonosulni a lélekben az őt körülvevő vidám hangulattal, a szertartás meghitt pillanataival. De nem sikerült, legfeljebb csak rövidebb időre. Mindig visszatért hozzá a gyomorszorító érzés, hogy Benjámin nem volt őszinte hozzá. Talán soha nem is volt őszinte hozzá. Eddig azt hitte, csak a szégyen miatt hallgatott el, mert emberölésért meghurcolták. Annyi kérdés volt körülötte, amire csak Benjámin tudott volna válaszolni, senki más. Haragudnia kellett volna rá, dühöngeni, megcsalni bárkivel, de azt sem értette, hogy miért nincs iránta harag benne. Talán mert minden rossz gondolatra volt egy jó gondolata. – Híres festő lett. De hisz ő kérte meg, hogy kezdjen újra festeni. Soha nem gondolta róla, hogy csak a pénz motiválja, semmi más. Bízott benne, hogy meg fogja kapni idővel mindenre a választ.
Zoli és Róza az esküvő után nem utazott külföldre. Bekuckózták magukat Magyarországon egy wellness szállodában. Józan megfontolásból, mert a napról- napra erősödő politikai feszültség miatt nem volt biztonságos sok ország közkedvelt turista helye.
A lakodalom utáni hétköznapokkal berobbant a júniusi forróság, kiégette a határban a legelőket, tétlenségre ítélte napközben a vidéki embereket. Hajnaltól délelőttig és a kora-esti órákban tudtak csak kint lenni a földjeiken. Dél körül már megállt a levegő körülöttük és úgy érezték mintha egy befűtött kemencében ücsörögnének.
– Nincs ez jól, elromlott az időjárás! – sopánkodott Terka mama – Az én fiatalságomban csak a július hozott ilyen forróságot, de még az is visszafogta magát. Ez már a purgatórium, az ördög égető tüze. Meglátjátok nagyon rossz vége lesz, ha így folytatódik az időjárás.
Az öregasszony hitt a Biblia minden sorában, az abban leírt világra váró veszedelmekben. Ezért mikor az elviselhetetlen forróságra kitört egy féktelen vihar, összekulcsolta a kezeit és egész napját imával töltötte el. Diónyi jég ömlött egy órán keresztül az égből, mindent letarolt. Az öregasszony arca sápadt volt és rezzenéstelen, mikor vége lett az ítéletidőnek rezignáltan Sára felé fordult – Hiába harcolsz ellene, mindig ő fog győzni. Eljött a végítélet órája lányom.
Kétségbeejtően sok kár keletkezett az épületekben és a földeken, az aratás előtt lévő kalászosok a földön hevertek, a kukoricáról lefosztotta a jég az összes levelet. A tanyán is megbontotta az épületek tetejét az orkánerejű szél. A felbecsülhetetlen kárra nevetséges összeget állapított meg a biztosító.
Sára nem hitt az öregasszonynak, habókos úgy gondolta, a Bibliát is emberek írták, minden sora manipuláció. Nem rendítette meg az ijesztgetése sem, tovább tervezte a meglévő gazdaság fejlesztését. A Bibliában leírt jóslatoktól jobban aggasztotta, ami a nagyvilágban zajlott. Néha olyan érzése volt, mikor végig bogarászta a rosszabbnál rosszabb híreket, hogy nem a fejlesztéssel kéne foglalkoznia. Egyszerűen összpontosítania kellene a túlélésre. A hírekből a gazdasági összeomlás jeleit vélte felfedezni. Az elégedetlenség a rendszer politikai vezetése felé napról napra nőtt, és megállíthatatlannak bizonyult. Az országokban egyre nőtt a változás iránti igény, amit nemcsak a bevándorlók okoztak, akik az adott ország szociális keretét padlóra vágták, hanem a kialakult bizonytalanság miatt. A biztonságérzet hiánya mellett a jogrendszer lengő hidja is kritikus állapotba került, aminek a kilengése már addig is veszélyes volt, amíg a belső korrupció lavírozott rajta. Magyarországon egyre keményebb napok követték egymást, mindenki tudta, hogy ez csak a kezdet. Egyre jobban kirajzolódott, hogy nem íróasztal mellett fog eldőlni a társadalmi változás.
Sára ennek ellenére bízott a jövőben, úgy gondolta kiforrja magát ez a korszak is, mint az új bor.
Terka mama sandán oda- oda figyelt mikor a laptopján írogatott. Nem tudta legyőzni a kíváncsiságát, min töri a fejét, mikor más már javában pihen. Sára elmondta a kíváncsi öregasszonynak min dolgozik, az csak csóválta a fejét.
– Szegény keresztapád, sose irkált, mindent a fejébe tervezett meg. Mégse csapódott be.
– Én hosszútávú fejlesztésben gondolkodom. Azért kell leírnom mami, mert nem csak erről az évről szól.
– Csak annyit, amennyit elbírsz. Egyedül vagy! – szurkálta meg a lelkét újra az öregasszony és kárörvendően kicsoszogott a konyhából.
– Csak annyit! – sóhajtott fel Sára. Eszébe jutott a lakodalom éjszakája. Sokat táncolt újra Ivánnal, olyan látszatot kelthettek másokban, mint akik rég összetartoznak. Lehet, csak azért volt figyelmes hozzá, mert társtalan volt. Hisz ilyenkor minden fiatal vihette a lakodalomba, akivel együtt járt.
Eszébe jutott az az éjszaka is, mikor Iván segített megtalálni Amirát. Megpróbálta neki szavakba önteni mennyire hálás érte. De ő nem várt hálát. „Amit tettem az egy természetes dolog." – hárította el a hála szavait a férfi. Mégis furcsa kapcsolat kezdődött köztük attól a naptól, de inkább baráti, majdnem testvéri kapcsolat.
Benjámin felől semmilyen hír nem ért el hozzá. Egyáltalán miben bízhat még? Igaza van keresztanyjának, itt az ideje komolyan elgondolkodni azon, hogy kivel húzza azt a szekeret, amit jócskán túlterhelt. Be kell látnia lassan, hogy egyedül nem fog sikerülni semmi.
Sokszor átsegítette, ha megoldatlan problémája akadt, egy hirtelen megérzés, ami csak bevillant kérés nélkül. Az utóbbi időben semmit nem érzett meg előre. Mintha Benjámint egy láthatatlan erő venné körbe, nem üzent a lelke semmit feléje, még az álmaiban sem.
Hallott a határon lévő folyamatos feszültségekről és mindennap a saját szemével is látta, hogy mennek a főúton a katonai járművek, és felettük az égen szállnak a határ felé a helikopterek. Szerencsére nem kaptak riadóhírt arról, hogy áttörték a határt, és idegenek felbukkanására számíthatnak.
Egyszer vége lehetne már ennek a rémálomnak – gondolta, mikor késő este a tornácról figyelt egy tanya felett átzúgó helikoptert. Látta, hogy mentőhelikopter propellerje forgatta fent a levegőt. A közeli város felé tartott. Sebesültet, vagy nagy beteget szállíthatott. Elsuhant mellette egy hideg légáramlat, rosszérzéssel ment be a házba.
