Translate

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hit. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hit. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. február 25., vasárnap

Földöntúli közvetítés


A temető két részre volt osztva, az egyik felében reformátusok, másik felében katolikus hitűek nyugodtak.
Az elhunyt katolikus vallású volt, de nem járt templomba. Egyszerű oknál fogva, nem volt rá ideje. Később megszokta , nem is vágyott Isten házába, azzal indokolta az is csak egy épület , mint a többi. Szerinte aki annyira buzgólkodik, hogy egy misét sem hagy ki, lehet az a legistentagadóbb. A hit velünk van, bennünk, bármerre járunk, nem hagy el soha. Megkérdezte Nóritól, hogy szerinte bírta volna e azt a sok megpróbáltatást, ha hitetlen. Nóri egyetértett vele, az anyja erején felül dolgozott míg felnevelte a kilenc gyereket. Legbelül ő mindig Isten tagadó volt, de nem vitatkozott az anyjával. Mikor ezen az istenhiten filózott, mindig dührohamot kapott, minek imádkozzon, kihez? Ha létezne Isten, nem lenne ez a földi pokol, minden csodálatos lenne, az emberek nem gyűlölnék egymást, hisz Isten a szeretet szimbóluma. Volt benne hit, de csak önmagával szemben, hogy erős és minden bajon túl tud lépni.
Mikor az apja elhunyt, visszamenőleg kérte a tiszteletes az egyházdíjat, csak akkor temetett, most egyedül rendezte a papot, meg a temetés körüli felhajtást. Lacit nem érdekelte különösképpen, még a mama halála sem rendítette meg. A temetés napjára összegyűlt a család, jöttek az ország minden részéből. Az apja sírja felett már szép sihederré nőtt az akácfa. Bent a halottasházban körbe állták az elhunyt koporsóját. Tömjénfüst keveredett a síró szomorúságba.
Megjelentek a temetést végző emberek és elkezdték a koporsót lezárni. A kántor versbe szedte a halott búcsúztatót, szívhez szóló volt minden szava. Búcsúzott a halott helyett személyenként mindenkitől, a gyerekeitől, unokáitól, rokonoktól, barátoktól, szomszédoktól.
Neki is megköszönte a gondos ápolást, amit utolsó napjáig lelkiismeretesen szeretettel megtett. A pap latinul mondta halott búcsúztatását. A beszéde alatt egy kellemes férfihang szólalt meg, mintha valahonnan rádió szólna, de furcsamód nem az anyanyelvükön beszélt, talán angolul. A pap tétova lett, majd elhallgatott. Hirtelen döbbent csend lett. Kérdőn nézett körül a pap, majd újra neki fogott a búcsúztatásnak. A hang újra megszólalt, még erősebben.
– Kérem, csukják le a rádiót! – szólt a kántor a jelenlévőkhöz.
A rokonok összenéztek, nem volt senkinél rádió. A pap újra próbálta a latin igéket, de a hang újra kísérte. A pap ideges lett, abbahagyta az igehirdetést.
– Talán a mikrofon, az erősítők, lehoznak egy repülőből hangot, olyan, mintha valami közvetítés lenne – okoskodtak most már a körben állók.
– Kérem, iktassák ki a mikrofont – rendelkezett a pap látható ingerültséggel.
Kiiktatták a mikrofont, a pap hangja gyengén hallatszott erősítő nélkül, a másik ugyanolyan hangosan hallatszott mint előtte. A tiszteletes most már végleg abbahagyta az igehirdetést. A kántor zavarodottan vette át a pap szerepét, imát énekelt, vele a kórus is rázendített. A hang már nem hallatszott, nem hallották többet. Mikor a sírhoz értek, a rokonok megszeppenve álltak körülötte, de a pap nem tett eleget a kötelességének, nem szólalt meg, csak a kántor énekelt.
– Tebenned bíztunk eleitől fogva...
A pap körbejárta a közvetlen hozzátartozókat, részvétét nyilvánította, majd sietve távozott. Mikor a család hazaért, leültek az asztal köré, egymásra néztek.
– Valaki mondja meg, mi történt? – kérdezte egyikőjük. Senki nem tudta a választ.
– Erre inni kell húgom, mert megbolondulok – nyúlt a bátyja a pálinkásüvegért –, mi a csuda volt anyánk temetésén? Nem volt autó, nem volt rádió, telefon, repülő. Honnan jött ez az erős férfihang, erőszakosan csak a tiszteletes igehirdetése alatt?
– A mami beszélgetett az ufókkal, te mondtad hugi, ő csinálta ezt is – mondta a sógornője, maga elé bámulva.
– Dehogy beszélt, ne mondj butaságot, csak előre tudta, mi történik, azt meg megálmodta… vagy nem? – mondta tétován Nóri.
Örökre rejtély maradt számukra ez a nap. Később beszélt a temetésen részt vevő falubeliekkel, akik messzebb álltak a ravatalozótól, ők nem hallották a különös, rejtélyes hangot.

2023. február 20., hétfő

Megtérés


A halál pillanata a tisztánlátás pillanata. Laci megérezte azt a pillanatot amikor számára véget ért a földi élet. Oda hívta maga mellé Nórit. Átölelte a vállát, halkan nyugodtan beszélt hozzá.
– Most hallgass végig engem, ne ellenkezz, ne akarj félbeszakítani. Már tudom, hogy meg fogok halni, de lenne pár kérésem előtte.
Nóri komoly arccal hallgatta, nem hisztériázott, nem sírt, talán azért mert már könnye se volt, elapadt kiszáradt kút volt belül a lelke.
– Azt kérem tőled, hogy tisztességes temetésem legyen – folytatta Laci. – Menj el a Szentatyához, ő temessen el. A temetésem napján csendüljön fel a harangszó
– De nem temet el a Szentatya, mert nem vagy hívő református, párttitkár voltál, tudja jól az egész falu a Szentatya is. Sajnálom hidd el.
– De eltemet, tudom, csak menj el hozzá és kérd meg – nyugtatta meg Laci. – Te meg ne sirass életed végéig, tudni fogod, hogyan állj talpra... én már nem tudok segíteni. Ne haragudj rám, ha néha nem voltam jó apa és jó férj. Volt időm rá, hogy átgondoljam az életem. Már tudom, hogy gyenge voltam a változásra. Pedig kértél sokat. Nem jöttem rá, hogy ez a világ nem értünk van, megváltoztatni sem tudjuk. Porszemek vagyunk. Az akaratunk a létezésünk egy gyenge sóhaj, az üvöltésben. Pártitkár voltam, most Istenhez indulok. Hinni akarok valamiben, talán mégis van túlvilág, ahová beengednek.
Nóri vállára hajtotta a fejét, a tekintete a messzeséget kutatta. Valakitől megkérdezte halkan – Ennyi az élet?
Nóri ott ült vele még kis ideig, aztán óvatosan végig fektette az ágyon. Tudta, hogy meghalt.A szomszédasszonya ment át segíteni, ketten készítették fel a hosszú útra.
Másnap felkereste a reformátuspapot, aki végig hallgatta a kérését, de nem adott választ azonnal. Kérdezte Nórit, hogy mit gondol, mi az a nagy változás, ami miatt ilyen nagy fordulat következett be az elhunyt lelkében.
Nóri nem beszélt mellé mert szentűl meg volt győződve, hogy a csalódása gyengítette le az erős, kiegyensúlyozott embert, akivel élt. Arról, hogy elvesztette a hitét, nem látott kiutat, jövő képet maga előtt.
Mesélt a kisebbik fiáról, aki kint van Izraelben, hogy onnan segítsen nekik. A Szentatya végül beleegyezett a temetésbe, ahogy a férje előre megmondta. Kitűzte a napot, mikor lesz a ceremónia.
A temetésen nagyon sokan voltak, hívők, volt párttagok, vegyesen. Ott érzékelte Nóri a falu figyelmét, azt, hogy milyen sok embert megérintett Laci halála.
A pap búcsúbeszédében megmagyarázta a hívőknek, miért tért meg Istenhez az elkóborolt bárány.
– Hiszem, hogy a kisebbik fiától jött a sugallat, hogy visszatérjen Istenhez, és tiszta lélekkel hagyja el a földi létet. Attól a fiútól aki Izraelben Jézus nyomában lépked, pont ott, azokon az évezredes köveken, ahol Jézus elkínzott testtel cipelte a keresztet. A Szentatya meggyőző beszéde hosszú volt, mint reformátuspap mindenben kereste az okot, az okozatot. Nórit is mélyen megérintette a beszéde. A koporsó mellett állt és nézte az aranyozott betűket :"Élt ötven évet", hallani vélte a párja az utolsó sóhaját – „Ennyi az élet?"
Igen ennyi – gondolatai átléptek a temetőn túlra, vissza az elmúlt közös éveikre. – Talán sokat hibáztunk, nem figyeltünk egymásra eléggé, nem hittünk és nem bíztunk egymásban úgy, ahogy kellett volna. Nem voltál elég jó harcos, mikor az élet földre kényszerített, feladtad könnyen, nem álltál fel, nem mondtad ki, hogy téged nem győzhet le senki!
A temetés után minden hajnal ébren találta, mert nem látta az ösvényt maga előtt, amire rátérjen. A temetőbe se járt ki, nem tudott a sír mellé állni, ahol lent a mélyben ott volt a párja.
Lassan azért rájött, ha nem vesz tudomást valamiről, az még létezik. Tudta, hogy a múlt árnyékából ki kell lépnie, valamilyen hasznos célt kell találnia, hogy az élete értelmet nyerjen.
Egy éjszaka kellős közepén elkezdte összetologatni a bútorokat, már tudta, mit akar. Lassan, nyugodtan kezdte lebontani a belső vakolatot a falakról.
– Mindennek meg kell változni – ismételgette, mint egy buddhista szerzetes a mantrát.
Csak azt nem tudta, miből. Ettől a ténytől függetlenül, folyamatosan és rendületlenül dolgozott. Az első ötlete az volt, hogy kialakít maga körül egy kis gazdaságot, belevág a falusi turizmusba, amiről már beszélt Lacinak is, mikor törte a fejét azon, hogyan lehet a privatizáció, a rendszer összeomlása utáni pokolból kitörni.
Egyik gondolat szülte a másikat, abból nem volt hiány. Egyedül akart talpra állni, a fiai életét nem akarta befolyásolni. Sokszor gondolt az anyja lelki zsarolásaira, amivel mindig elterelte a saját útjáról. Ő nem akarta ugyanezt a hibát elkövetni.
Lassan mégis rájött, hogy nem tud egyedül boldogulni. Eszébe jutott egy beszélgetés a nővérével, a temetés előtti napon. A postás csengetett, de nem a megszokott gyász táviratot vitte. Amikor visszafelé ment a kapuból, a nővére megkérdezte.
– Pénzt kaptál hugi? – mert látta, hogy harmincezer forintot szorongat Nóri a kezében – Kitől? – érdeklődött tovább kíváncsian a testvére.
Nóri nézte az utalványon a nevet, ő is akkor jött rá, ki küldte.
– Egy ismerős, tudod, mikor három évig küzdöttünk a betegséggel, kitaláltam, hogy jövőképet adjak a páromnak, belevágunk a falusi turizmusba. Hirdetéseket adtam fel. De nem kezdtem el, a betegség egyre nagyobb úr lett a házban, ide már idegenek nem jöhettek be. Akkor jött egy idős férfi, nyaralási lehetőséget keresett. El akartam küldeni, de a férjem behívta. Összebarátkoztak. Látta, hogy nagy a baj nálunk, úgy ment el, ha úgy érzem, beszélni akarok valakivel, hívjam csak fel nyugodtan. Szívesen beszélget velem.
– Felhívtad? – kérdezte a nővére. Érdekelte a történet.
– Igen... egy éjszaka... két órakor, mikor teljesen ki voltam idegileg, akkor már csak két órákat aludtam. Egy napra elromlott a tévé, kilyukadt a bojler, a kazán. Pénzem mind az orvosokra ment el, még a tyúkok is az udvarról, lepucolva vittem nekik. Akkor felhívtam... magam sem értem miért, azt sem, hogy miért őt, elmondtam neki, hogy most felmegyek a padlásra és...,hogy felkötöm magam egy kötélre. Nem bírom tovább, meg akarok halni... de ő nyugodt volt, végighallgatott, és azt mondta, ne tegyem, szükség van rám, minden megoldódik, higgyek neki, nem hazudik. Megért, az ő felesége is a karjaiban halt meg. Túlélte. Kötelességem élni... szüksége van a családnak rám, a gyengék menekülnek a halálba. Igaza lett, valahogy úrrá lettem a helyzeten. Akkor tudtam meg, hogy özvegy – mesélte el a történetet Nóri.
A nővére arra kérte akkor, ha megbékél a lelke, keresse meg ezt az embert, mert bajban mutatkozik az igazi barát, és ez a férfi bárki is, lélekben végig vele volt a bajban.
Nóri leült a telefon mellé. Sokáig ült mellette, gondolkodott, majd elkezdte beütögetni a számokat a telefonba. A vonal másik végén megszólalt az ismerős hang. Kedves volt, örült, hogy Nóri felhívta.
– Csak meg akartam köszönni a segítségét – magyarázta a férfinak az okát, amiért hívja.
– Örülök, hogy segíthettem egy keveset, féltem, hogy nem fogadja el – hallotta a választ. Sokáig beszélgettek, mintha nagyon régről ismerték volna egymást.


2017. december 31., vasárnap

Katerina Forest: Gender Jézus!


Kint szürke köd mocska ragad az utca kövén,
fekete varjak károgását szórja a szél.
Harang kondul, halottnak zenél,
érces ritmusa belsőnkben remeg.

Ma Jézus megszületett.

Vitát nyit róla a sok agyhalott  Senki,
ki is volt Ő, férfi vagy nő? Íme, itt az új gender lobbi!
Összegörnyedt pénzeszsákok tologatják a zsetont,
zsebünkből most forgatják ki a Holnapot.
Minek nekünk Szabadság, Fény, és Öntudat?
Az életünk a legvidámabb barakk, ahol 
a Közöny ágyán a lelkünk térdepelve sír. 

Ma Jézus megszületett!

A Félelem púpos, torzszülött gyermeke,
benéz az ablakunkon, ajtónkhoz oson.
Csendben időz, majd ököllel rácsap, ordítva
követel, engedjük be, hozzánk tartozik!
S mi lehajtott fejjel, ajtót nyitunk neki.

Már Jézus megszületett!

Kint szürke köd mocska ragad az utca kövén,
fekete varjak károgását szórja a szél.
Harang kondul, halottnak zenél,
érces ritmusa belsőnkben remeg.

Várjuk Jézust! Valahol már megszületett!

2017.Karácsony



2017. szeptember 22., péntek

Katerina Forest: HIT



Nagyra törő álmaimat
altatgatom.
Talán érdemes vigyáznom,
hogy megmaradjon
a hitem.
Csendes léptem
senkit nem zavar.
Észrevétlen
közelítem

múló életem.

2017. május 7., vasárnap

Katerina Forest: Mire vársz



Még most is erőlködsz a semmin,
pedig a ma minden reményt elvitt,
vitte az álmaid, a mindig változót,
sosem volt akaratod, lebénított.
Mire vársz?
Mikor meséltem neked esténként,
melléd ülve egy végtelen sorsmesét,
mindig kinevettél, rémeket látsz,
azt mondtad nekem... és lazán
és fölényesen rágyújtottál.
Most mire vársz?
A lendület megtört, a kedved halott,
a lelked soha senkire nem hallgatott.
Nehezen veszed a levegőt, de még
nevetsz, gurul a tablettára a sör...
- Még kéne egy rövid, vodka talán,
felejtőnek, menj, hagyj engem, anyám!
Mire vársz?
Belül, magamban megértelek, mert
az élet, mint a hordalékot partra vetett.
Próbáltál menni, társakat lelni,
gyenge hiteddel kapaszkodni valakibe.
De mindig feladtad.
Most mire vársz?

2017. április 4., kedd

Katerina Forest: JÉZUS






A szürke templomi homályban
hűvös lelki borzongásban
kezem imára kulcsolom én,
és csak nézem Jézust a feszületén
amulett kezemben a rózsafüzér

Tömjén illattal jön az alkonyati fény
áldozó asztalon, a kehely oldalán
csillanva időzik, csúszik át hozzám
bennem eltűnik, kialszik.
Miért vagyok itt?

Nézlek Jézus, Téged, hogy szólj,
öleld át lelkem, ringass egy kicsit,
mert szükségem van rád.
Látod, vámpírok sikolya széttépik agyam,
szememből vérpatak folyik.

Elveszek nélküled, adjál hitet,
hogy legyőzzem önmagam démonjait.
Szemed szomorúan lesütöd,
nem üzensz, de megérint az időtlenséged

Nyílik egy ajtó és belépsz rajta,
fényárban állsz, és szólsz hozzám
- Ne tévesszen meg a keresztre feszítésem,
én benned vagyok, és most is benned vérzek.

2017. március 27., hétfő

Katerina Forest: Volt idő




Volt idő, mikor reménykedtem,
álmokat szőttem csendben.
Lelkemben egymás mellé raktam
mindent, mi kedves volt nekem.

De már nem álmodok, csak megy
az idő, néha utazok vele,
távoli, messzi csillagok közé,
ahol lila ködben úszik a végtelen.

Ott nincs múlt, jelen, se jövő.
Mit mondjak neked fiam,
ha kérdesz egy reggelen,
hogy itt az idő, most már tied,

járni akarod az ösvényemet?
Választ ne várj, mert nem tudom.
Már régen nem megyek az úton,
amiben bíztam, hogy célba visz,

eltűnt előlem, semmivé lett.
Ott úszik fenn, ott a végtelenben.
Kijózanodtam az élet mámorából,
már semmi nem olyan, mint rég volt.

Én már látom a jövőt, a romokon a
véres lábnyomokat, mik előttem járnak.
Mégis csendben hallgatok. Higgyél
fiam, a jövő küldi feléd az égi zenét.

2017. március 25., szombat

Katerina Forest:Kvantum szint



Hát daloljon a költő, addig, míg lehet, 
csukott szemekbe nézzen, süket fülekbe
 énekeljen, hátha résnyire nyílik a tudat. 
Lelkembe kutatom a választ, mi ezer éve
 bennem van, de válaszok helyett kérdések 
kígyóznak felém, néz vissza rám egy tükörkép,
 mi nem én vagyok, farkasszemet nézek egy
 idegennel, aki szenvtelen mosollyal igéz,
 integet, de én hátat fordítok. 
A lélek bennem sírni kezd, testem fürdik hideg 
verítékben, szememen ólom nehezékek.
 A tér eloszlik, az idő nem létezik,
a hegyről legördült hitem csak illúzió. 
A kvantumelmélet rajzszögeken lóg tépett papírlapon,
 önmagam teremtményeként gondolataim szerteküldöm 
a világ minden irányába…és elborzadok. 
Látom a modern embert, a csökevényt, 
aki tudatát ráterítette a Föld pusztítására,
 próbálom manipulálni a sivár agyakat, 
jeleníteni, hogy van boldog, kiteljesedett lét, 
de falakba ütközöm, ők csak menetelnek, 
ajkukon harci induló zeng, ölni készülnek.
 A dimenzió kapukat nyit, mögötte feneketlen
 szakadékba zuhan a felsőbb síkra lépett világ.
A boldogság, a hit, a kiteljesedés még keresik egymást.

2017. március 16., csütörtök

HIT



"Hinni annyit tesz, mint a semmit feladni a mindenért."/Bibliai kincsestár/