Megszégyenítés és furcsa álmok

Laci a szomszédos falu keverő üzemében kapott gépszerelői munkát. Nagyon megváltozott. A kudarcot, hogy eltűnt előle a hologramként kivetített eszménykép, nem tudta feldolgozni,. Depressziós lett, amit újra és újra alkohollal próbált oldani. Nóri próbált, de nem tudott rajta segíteni. Laci gúnyos lett, lekezelő, ami ismeretlen volt az addigi életükben. Sokszor kérte, hogy beszéljék át az eseményeket, de csak egy kézlegyintést kapott.

-- Ne törd magad, ez a világ a süllyesztőbe került, nem érzem magam jól benne. Ne hidd, hogy tudunk változtatni, új szelek fújnak. Mocsár, meg dögvész jön ránk. 

Nóri is hasonlóan érzett, azzal a különbséggel, hogy őt a nap huszonnégy órájában lefoglalták a szürke hétköznapok idegölő cselekedetei. Néha titokban megpróbált felülkerekedni önmagán, tervezett és álmodott egy szebb boldogabb jövőt, amiben újra harmónia fog majd uralkodni. Nem tudta sokáig az illúzióit felszínen tartani, mindig hamar kizökkent belőle, vagy az anyja örökös halni készülése, értelmetlen beszéde miatt, vagy attól a félelemtől, milyen alkoholos bódulatba kerül elő estére a párja. A fiúk felnőttek közben, középiskolába kerültek, csak hárman nézték otthon a szürke horizontot. Laci látta az új munkahelyén, hogy milyen nyugalommal megy nagy tételben a szajrézás. Egy meggondolatlan napján eldöntötte, meglepi Nórit, bedobott a Trabantba egy zsák ocsút. Arra nem is mert gondolni, hogy minden lépését figyelik a lecsúszott párttitkárnak. Rendőrök várták az útkereszteződésben. Visszakísérték, a többiek előtt kellett visszaadnia az értéktelen szemetes búzát. Megszégyenítették. Utána lelkileg teljesen a padlóra került. Később ugyanez a rendőr nagy fejjel elmesélte, hogy kinek az utasítására kapták el. Amikor visszavitte a szemetes búzát az az ember sajnálkozott a legjobban rajta.
-- Miért nem szóltál, adtunk volna papírt róla – tárogatta a kezét a műszak vezető, de a szemében ott volt a kaján gúny a megelégedettség, sikerült megalázni mindenki előtt. Ez volt a célja.
Nóri látta hogy egyre rosszabbodik a férje állapota. Sokszor órákig sétálgatott éjszaka a folyosón. Ingerült és agresszív lett, nem kötötte le semmi.
Benne is felszínre tört a lelkiismeret-furdalás, ha nem hozza ide a faluba, ha elmennek a másik gazdaságba dolgozni, nem történik mindez meg velük. Élhetnének kiegyensúlyozott boldog életet a gyerekeikkel együtt. Maradt volna megbecsült szakmunkás, és semmi pártfeladat, meg haverizmus a sok léhűtő iszákossal. Okolta saját magát, hogy gyenge volt, nem tudott nemet mondani az anyjának, engedte, hogy a sors által kijelölt útról letérjenek.
Az összeomlás végig söpört az országon, nem kímélte se gazdaságokat, se téeszeket. Beindult az ország szétrablása. A privatizáció selyem leple alatt munkanélküliség, szegényedés ütötte fel a fejét. Falun megszűnt a munkalehetőség, a tehetetlen emberek elindultak ingázni a több kilométerekkel arrébb a semmiből kinőtt összeszerelő üzemekbe. A szabad levegőhöz szokott vidéki ember bekerült a festékgőzös, egészségtelen gyártó sorok mellé. Elhanyagolták a kerteket, lassan a beléjük ivódott önfenntartást is feladták. Az anyja közben egyre habókosabb lett, örökké figyelnie kellett rá, néha döntést hozott, hogy levelet ír a tévének, a miniszternek, mert ellopták a földjét. Nórinak a kiskaput is zárni kellett, el ne bolyongjon otthonról.
Az anyja nem értette meg, mi történik körülötte, de érzékelte, hogy az új világ nem lesz mindenkinek jó, neki se, féltette az öt hold földjét, de azt nagyon. 

Igaza volt.
Virágzott a spekuláció, a drága magyar földeket leértékelt aranykorona áron fillérekért vették meg a rászoruló családoktól, holdanként tízezer forintokért.
Nóri két fia középiskola után a városba maradt dolgozni, ott alakítottak ki párkapcsolatot később. Az anyja mivel második gyermekkorát élte, egyre több figyelmet igényelt, furcsán kezdett viselkedni, megmagyarázhatatlan dolgok történtek körülötte. Néha arról suttogott sejtelmesen, hogy beszél hozzá minden tárgy... vizionált.
Ezek a vizionált dolgok egyre csak fokozódtak, meg akarta győzni Nórit arról is, hogy mindent megálmodik, de sok mindent elmond neki a kis táskarádiója, meg néha a villanykörtéből is hangok jönnek elő.
Nóri mosolygott rajta, nem hitt a misztikumban, csak a valóságban, de amire nem tudott magyarázatot adni, őt is bizonytalanná tette.
Ilyenek voltak az anyja haláláig tartó különös látomások, amik mind hitelesek voltak, majd halála utáni jelenései, amik rémületben tartották az egész családot. Ezek a történetekre soha nem találtak magyarázatot. Ilyen volt az az éjszaka is, mikor percre pontosan megálmodta kisebbik fia elhatározását, hogy elmegy az országból.
"Az anyja mély álomban volt, gyorsabban vert a szíve, tudta, hogy ébredni kell, szólni a lányának, hogy baj van. Tengerzúgást hallott, víz csobbanást, hajókürt hangját a távolodó hajóról. Hallott egy hisztérikus kiabálást:
– Ne menjél el, ne hagyj itt engem! Ha elmész, vissza se gyere!
– Csak három hónap, visszajövök – szólt az unokája.
Hullámok dübörögtek a parti sziklákon, már nem látta a hajót. Felült az ágya szélére. Még nem volt tudatánál, a fülébe még morajlott a tenger. "

Keze tétován kereste a görbebotját. Nehezen támaszkodva felkelt. Mikor a másik szobához ért, megzörgette az ajtót a bot végével.
– Kelj fel lányom, a fiad bajban van. Veszekednek a fiatalok, a fiad Amerikába készül. Intézkedj, nem mehet el, baj éri!
– Jaj, édesanyám, mit álmodott már megint? Feküdjön vissza nyugodtan, hajnali három óra van! – szólt rá álmosan Nóri, és motyogva bújt vissza párja mellé.
– Mit kavar már megint anyud? – kérdezte a férje álmosan.
– Rosszat álmodott. A sok nyugtató, altató miatt olyan különösen viselkedik.
– Lassan kilencven éves, az is zavarja a fejét. Aludjál.
Már nem tudott, csak forgolódott. Reggel felhívta a fiát.
– Nincs semmi baj, fiam? – kérdezte színlelt nyugalommal.
– Hát már nincs, de az éjjel jól összevesztem Katival, tudod, lenne egy jó pénzes meló a tengeren, olajfúrón, de ő kiakadt, nem enged.
– Ne menj fiam, igaza van, baj fog érni, nem mehetsz!
– Jól van... nem megyek, egész éjjel gondolkodtam, meggyőztem magam, nem hagyom itt. Fene a pénzt!
Mikor a telefont letette, döbbenten nézett az öreg fáradt arcú anyjára.
– Honnan tudtál anyu a tengerről, a hajóról, a veszekedésről?
A anyja mosolygott – Megálmodtam. De nem megy ugye el az unokám?
– Nem megy anyu, valaki az éjjel meggyőzte, hogy maradnia kell.
Nem beszéltek róla többet, de a fia, mikor elmesélte az otthoni vitáikat, pontosan idézte a nagy anyja kétségbeesett szavait, azt is hozzátette, hogy valami miatt nem tudott egész éjjel elaludni.

Út a privatizáció poklába

Visszavitték a kórterembe, ahol éppen babaetetés volt, vitték a kicsiket a mamájukhoz. Amikor idegesen megkérdezte, hol van az ő fia, csak annyit mondtak neki, hogy legyen türelmesebb. A vizitnél kapott egy rövid felvilágosítást, még vizsgálják a gyermeket, maradt-e nyoma a nehéz szülésnek.
Nórit megnyugtatta a tudat, hogy nem halt meg, él a gyermeke. Reggel vitték hozzá a kisfiát. A gyermek feje körbe gézpólyával volt áttekerve. Nyugtalan lett a látványtól,  megkérdezte a nővért, miért kötözték be a baba fejét, úgy néz ki mint akit baleset ért.
– A vákuum miatt, széthúzta a koponyát egy kicsit, de rendbe jön – nyugtatta meg a nővérke.
Nóri értetlenül nézett a nőre, akinek az arcán nem látott semmi érzelmet.
– Hogy, hogy széthúzta a fejét a vákuum, mi lett vele? Beszéljen már! – követelte a választ hangosan, közben a sírás fojtogatta, érezte, hogy a legjobb lenne jól kibőgni magát, nem törődve senkivel és semmivel, mégis visszafojtotta az érzelmi kitörését a többi kismamára való tekintettel.
– Nem kell pánikolni, most még a kutacsok visszaállnak a helyükre, a koponyacsont még képlékeny. Rendbe jön idővel – dobta oda a válasz a nővér és olyan gyorsan elviharzott, mint akit kerget egy kutya.

Amikor hazafelé indultak, az orvos ellátta tanácsokkal.
– Lehet, hogy érte sérülés a gyermek agyát, még nem tudhatjuk, oxigénhiányos állapot is volt… a nehéz szülés… a vákuum húzóereje okozhatott idegsérülést… de kinövi, türelem kell hozzá… sok, sok türelem.
Ennyi volt a segítség, se kontrol se rehabilitáció, továbbiakban semmi segítséget nem kapott, hogy kezelni tudja a maradandó sérüléseket. A hormoform injekció amit kapott, minden kellemetlen mellékhatását kifejtette. Először azzal, hogy gátolta a szülés megindulását, később szembesült a többivel, a kialakult magatartás zavarral, agresszivitással. Olvasott róla sokat később, hogy megértse mi történt velük. Az sem vigasztalta utólag, hogy betiltották az injekció használatát.

Eleinte azt tapasztalták, hogy negyvennyolc órás szolgálatban kellett állniuk a gyermekük mellett. Összecserélte az éjszakát a nappallal, csak akkor nem sírt, ha evett, azon felül mindig. Mikor letekerte a fejéről a gézpólyát, olyan volt a kicsi feje, mint egy régészeti cserépedény, amit darabokból ragasztottak össze a lelkes régészek.
Laci, hogy tehermentesítse Nórit, segített ringatni, csitítani a síró gyermeket. Az egész napos munka elfárasztotta, ezért kitalálta, hogy beteszi a bölcsőbe a kisfiát, kötött a bölcsőhöz egy zsineget, és ha felsírt, ringatta, néha a lábával is. Sokáig megmaradt benne a tudatalatti mozdulat, még akkor is mikor már nem volt rá szükség, amikor már végig aludta az éjszakát.

Egyéves lett a fia, amikor egy nagyon kedvező állásajánlatot kaptak a Duna-kanyarban lévő Kísérleti Gazdaságtól. A jó szomszéd ígérte, vigyáz a fiúkra, menjenek csak megnézni, nem mindennap kap valaki ilyen jó ajánlatot.
A gazdaság nagyon tetszett nekik, Laci karbantartó szerelőként dolgozhatott volna, neki is ígértek, ha tud dolgozni a gyermektől, azonnal munkába állhat. Boldogan mesélte a szüleinek, milyen szerencse érte őket, fent lesznek a főváros mellett, kulturált helyen, kapnak szolgálati lakást, jó fizetést.
Az anyja bevágta a félkezest, attól a pillanattól folyamatosan halni készült, egyfajta lelki terrort közvetített feléjük, aminek az lett a vége, hogy hazaköltöztek a falujukba, nem a Duna mellé.

– Ne félj fiam, lesz munkád, holnap bemegyek a Tsz Elnökhöz, ad neked munkát az első szavamra –mondta az apja, és másnap be is ment a téesz irodába. Fütyörészve tért haza.
– Na, fiam, vár az Elnök! Dolgozhatsz, kint a gépműhelyben, még örült is, hogy idejöttél.

Nóri gyesen volt, Laci elkezdte új életét egy falusi téeszben. Először a ház kisszobájában laktak, rosszabb körülmények közt, mint a cselédsoron. Alig tudták megközelíteni a gyerekágytól a fekvőhelyüket. Barikádharc volt minden mozdulat a gyermek körül.
Nóri egy év múlva bejelentette, hogy gyermeket vár, de el akar költözni, már nem fognak elférni a kicsi szobában. Az anyja új trükköt talált ki, hogy visszatartsa, cseréljenek helyet, majd elférnek a nagyszobában. De Nóri hajthatatlan maradt.
– Itt maradunk a közelükben anyám, csak a gyerekeknek hely kell, külön szoba, élettér – válaszolta már sokadjára az anyjának. Az anyja nem, de az apja megértette.

– Akkor várd meg lányom, felnevelek tíz hízót, vagy többet, meg egy kis kölcsönnel vehettek egy kis házat.
Nórit megnyugtatta az apja szava, tudta, hogy nem csak ígérget, mindig teljesítette is azt.

Laci a téeszben kezdett elismert lenni, ügyes szakmunkás volt, nem került ki a keze közül semmi hibásan. Mivel vérében volt a szocializmusba vetett hite, amit az apja sulykolt belé, könnyen behúzta a közösségi munka is.
Járt társadalmi munkákra, szocialista brigádgyűlésekre. Lassan ment felfelé a ranglépcsőn, nem kapkodta el. Egy falu nehezen fogad be idegent, de őt hamar befogadták. Kedves volt, jó humorú, beszélgetős. Abban az időben, egységben élt a falu, nem ismerték azt a szót, hogy munkanélküliség. Az Elnök szabadon döntött, kit alkalmaz a téeszben, mennyit bír el a termelés.
Néha, ha muszáj volt egy munkahelyre kettőt is felvett, csak megélhetést tudjon biztosítani. Kezdett az erőszakkal megalakított termelőszövetkezeti forma a kezdeti káoszból renddé alakulni, már mindenki megtalálta a számítását falun.
Minden évben búza aratás vagy kukorica aratás után hordták szét a tagoknak a háztáji terményt. Kinek mennyi járt, mennyit dolgozott. Ez elég volt a háznál nevelt jószágoknak. Mint egy nagycsalád, összejárósan, összedolgozva éltek.
Ha felszabadult a dinnyeföld vagy paprikaföld mehettek szedegetni, a falu határában gyümölcsösök voltak, őshonos alma, szilvafákkal, ebből adódóan volt alapanyag a lekvárhoz, a pálinkafőzéshez. Az év vége mindig disznó vágással volt lezárva a családoknál.
De a téeszvezetés is vágatott le minden évben szarvasmarhát, augusztus 20.-ára, szétmérte, kiosztotta ingyen a húst a tagoknak.
Mikor megszületett az aranyszőke kisfiú, második gyermeke Nórinak, már meszelték a kis öreg parasztházat, ahová költözni akartak. Az apja még pálinkát is adott el a ház árába azzal pótolta ki a disznók árát. A házat harmincötezer forintért adta a tulajdonos el nekik.
Mikor a gyerekek óvodába kerültek, Nóri is elkezdte a téeszben a munkáját, a , elindult egy reményteli úton, az övé is felfelé ívelt egy darabig, hogy utána elkezdhessék mélyrepülésüket mindketten a privatizáció poklába.