Translate

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: titkolódzás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: titkolódzás. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. november 14., kedd

Kamasz szerelem




Nórin csak néha vett erőt egy rossz sejtés, de mindig elhessegette, mint a szemtelen legyet, ami a sütire száll, hogy túl nagy az egyetértés Pisti és Ági között
Volt egy állandó berögzült szokása, mániákusan leült mindennap a televízió elé az esti híradót megnézni a párjával. Ennyi járt neki is, meg érdekelte a világ sorsa. Ezt a félórát akkor se hagyta ki, ha vénasszonyok potyogtak az égből. Ez az idő kincsesbánya volt a gyerekeknek. Tudták, azt csinálhatnak, amit akarnak, Nóri kétszázas szöggel bele volt ütve a fotelbe, vigyázó szemei a világ dolgaira szegeződtek.
Hát ebben az időben indult el egy történet Pisti és Ági között. Érzelem, szerelem, csak gyerekes játék, nem tudni. De mindent felborított, amit Nóri okos fejével, türelemmel már kezdett létrehozni. A család, mint olyan, pár perc alatt megszűnt funkcionálni. Történt ugyanis, hogy kihúzta magából a kétszázas szöget, mikor a balsejtelmei felerősödtek, kiment az udvarra, szólítgatta a gyerekeket. Ági és Pisti a nagy kertben lévő szalmabála mögül ugrott ki, zavartságuk azonnal feltűnt Nórinak. Akkor meg végképp kétségbeesett, amikor a gyerekek elmondták, hogy bizony ez már egy jó pár televízióhíradó óta tart, hogy Pisti és Ági együtt elbújnak a szemük elől. Ők se tudják mi végből, de nekik is furcsa.
Külön-külön beszélgetett a két tinivel, meg akarta hallgatni mindkettő verzióját, mi is történik a háta mögött. Pisti nem szólt semmit, csak kék szemeivel nézte Nórit.
– Jól van, akkor Ágit kérdezem, mit műveltek mikor elbújtok együtt.
Áginál bedobta a vezércselt, egykedvűen megjegyezte, hogy már nyugodtan beszélhet, tudja, hogy miben sántikáltak kettesben. Ági dühös lett Pistire.
– Na, de hülye gyerek, mindent elpofázik, pedig ő találta ki az egészet! – rántott egyet a vállán.
– Én nem így tudom, te is benne voltál rendesen – adta a mindentudót Nóri, pedig csak reménykedett, hogy semmi sem történt, legalábbis olyan nem, amiből baj lehet később.
– Ne ijedezz mami, mindent megbeszéltünk, nem lettem terhes, ha arra gondolsz, tudok én magamra vigyázni! Ő mondta, hogy csináljunk kisbabát, most meg rám fogja. Csessze meg! – kiabált felháborodva Ági.
Nóri elsápadt arccal hagyta ott Ágit, aki tovább káromkodott, szidott mindenkit, hogy biztos beárulták őket. A hangos ordibálást maga mögött hagyva bement a szobájába, leült fáradtan a foteljába, kezébe vette a telefonját, de nem tudta, mit csináljon. Nem akarta elhinni, hogy vele ez megtörténhetett. Ott ült legalább fél órát, győzködte magát, hogy vissza lehet-e még fordítani az eseményeket, ha igen, akkor hogyan? Tudta, hogy lesznek nehéz élethelyzetek, felkészítették őket, hogy szembesülni fognak lopással, szenvedélybetegséggel, hazugságokkal. De ez más, Nóri erkölcsi rendje felülírta az összes józan érvet. Az ujjai lassan ütötték be a telefonszámokat.
– Üdvözlöm, ne haragudjon, hogy zavarom, ki kéne jönni hozzám, megbeszélni egy sürgős dolgot.
A Gyám még másnap felkereste a családot, fejcsóválva hallgatta a történetet, majd a gyerekek közé ült.
– Nincs semmi értelme külön-külön beszélgetni, ez most az egész családot érinti. Miért nem tudtátok betartani a szabályt, hogy testvérként éljetek?– tette fel a kérdést a férfi. A gyerekek hallgattak, mint a sír. Nóri is odaült a Gyám mellé, nézte őket szomorúan, látta, hogy Ági közömbös, mint mindig, de Pisti kamasz szemei igazi bánatot sugároztak felé. Rájött, hogy Pisti szerelmes, de Ági csak játszik a fiú érzelmeivel. A Gyám írt a jegyzőkönyvbe, de abban a pillanatban nem tudta megmondani mit csináljanak a továbbiakban. Tudták, hogy nehéz lesz megoldás találniuk. Nóri fejében kergetőztek a gondolatok, végig gondolta, hogy a felelőtlen eset miatt széthullhat a család. De ha hullik, ki fog elkerülni? Pisti? De ő már beilleszkedett. Ági? Ha megy, vinni kell Bettit is. Érezte, hogy Jó döntést hozni nem lesz egyszerű. mégis mi van, ha maradnak mind ketten tovább nála, hátha változnak – gondolta, de el is hessegette, tudta, hogy már soha nem bízik meg bennük. Furcsamód nem Pistit ítélte el, hanem Ágit,  az anyja régi közmondása jutott eszébe,” Nem tudják Katát táncba vinni, ha ő nem akarja”. 
– Próbáljátok magatokat visszafogni, ez nem játék, még gondolkodom, mi legyen. Nem szeretném, ha megismétlődne ez a felelőtlenség itt. Még gyerekek vagytok – búcsúzott el tőlük a Gyám.
Mikor kikísérte, megkérdezte – Ilyen esetben mit csinálnak más családoknál, hogyan tovább?
– Szerencsére nem sok van ilyen, nem irigylem magát. Elkel dönteni, melyik hagyja el a házat, másik közösségbe kell egyiket vinni. Aludjunk rá egyet, odabenn is megbeszélem, hogyan tovább.

A kamasz szerelem mérhetetlen érzelmeket kavar, pláne olyan szívben, akit először csap meg a szele. Szegény Pisti arra gondolt, mindenért ő a felelős, meg akarta oldani amit elrontott, lemondott a boldog otthonról, csak Ági ne sérüljön a butaságuk miatt.
Egyik nap elindult tejért a szomszédba a kétliteres üveggel együtt kis zsebpénzzel, póló alá dugott májkonzervvel nekivágott a nagyvilágnak.
Még aznap éjjel elkezdték a keresését. Nóri kétségbeesve hívta a gyámot.
– Pisti elment tejért, nem jött haza!
– Mióta van oda? Nyugodjon már meg asszonyom – kérlelte a férfi.
– Már három órája oda van, hétkor ment el, már este tíz van. Ilyet még sose csinált.
– Valaki menjen végig kerékpárral az úton, lehet, csak csavarog.
– Már végig mentünk, kerestük, de nincs sehol.
– Jól van, most hívja fel a rendőrséget, ha van valami reggelig telefonáljon. Nem zavar a telefon éjszaka sem, várom a hívást.
Nóri hívta a rendőrséget, bediktálta a gyerek adatait. Igaz azt mondták neki az országos körözés később indítsák el, de leszólnak a körzeti megbízottnak, nézzen körül. Hátha a gyerek csak cselleng.
Nóri nem feküdt le, ott ült az ebédlőben hajnalig. Akkor csörgött a telefon, hogy megtalálták. Nyolcvan kilométerrel arrébb, egy kamionra kéredzkedett fel. A sofőr, mikor meglátta a forgalmas út szélén bandukoló fiút, megállt neki.
– Hova ilyen későn fiatalember, a közelben egy lélek se jár, mit keresel itt?
– Csak megyek – mondta Pisti bizonytalanul.
– De hova fiam, hova mész? – kérdezte erélyesebben a kamionos.
– Háté, csak már hazamennék mamámhoz – válaszolt Pisti halkan, nagy kék szemeivel könyörgőn felnézett a nagydarab sofőrre.