Ha anyu szól neki a Mennyországban.

 

Egyik meglepetésből a másikba esett a három felnőtt, de komoly arcuk nem tükrözte, hogy hihetetlen számukra a válasz. Marika néninek eszébe jutott az a fiatal nő, aki segített a gyerekek keresésében azon a napon mikor megszöktek.

– Igazatok lehet! – válaszolt a lányoknak – Ő tényleg eljöhet értetek. Utána fogok érdeklődni, mi van most vele. De addig semmi rosszat ne csináljatok, elég volt a csínytevésből. Rendben?

– Nem biztos, hogy utána lehet nézni, ő csak akkor jön el, ha akar, ha például anyu szól neki ott fent a Mennyországban.

– Mégis meg kéne próbálni elérni valahogy – vett erőt magán a vezető, nem akarta elárulni még akkor sem, hogy mennyire hihetetlen számára a két gyerek meséje.

– Hát meglehet éppen próbálni – hagyta jóvá Zsuzska –, de akkor meg kéne neki azt is mondani, hogy siessen kicsit jobban.

– Miért... miért csak őt várjátok? – kérdezett tovább a pszichológus.

– Mert aranyos...– hajtotta le a fejét Mónika.

– Mert ő a védelmezőnk... anyu mondta... meg vigyáz a pillangómra is, már régóta – fejezte be az indoklást bőbeszédűbben Zsuzska.

Aranka néni mellett szótlanul bandukolt visszafelé a két kislány a beszélgetés után. A folyosón még akkor is fojtogató füstszag terjengett.

– Lehet, már tudja a barna angyal, hogy nagyon sok rosszat csináltunk, még megharagszik igazándiból és soha többet nem jön el! – súgta Mónikának a húga – Te találtad ki az egészet – nézett vádlón a nővérére.

– Megmondom neki, hogy én találtam ki, nyugodj meg! – felelte határozottan Mónika – Rád nem fog haragudni.

Aranka néni hallotta a susmust, de úgy tett, mint aki süket.

Elvira merőn nézett a vezetőre mikor magukra maradtak.

– Hallottad mit mondott a kislány? Azt mondta eljön értük a barna angyal, mert az anyukája megmondta nekik. De az anyukájuk nem beszélhetett velük egyáltalán... hiszen halott.

– A hölgy, akiről gondolatom szerint beszéltek, azon az éjszakán találkozott velük amikor megszöktek. Segítettek a keresésükben, kimondottan neki köszönhető, hogy a két gyerek szökéséből nem lett tragédia. Tehát van igazságtartalma annak, amit mondtak. Azt tudom, hogy a fiatal hölgy, érdeklődött, hogyan vehetné fel a jövőben velük a kapcsolatot. De csak ennyi információm van. Azon a napon találkoztam vele én is, de azóta nem hallottam felőle semmit. Talán meggondolta magát. Felhívom a gyámügyet telefonon.

– Hihetetlen, talán a kicsi lány még látja a szellemeket, még tudott kommunikálni a halott anyjával – morfondírozott a pszichológus. – Jól van, csak elmélkedek. Ennyi. Ne vedd komolyan! – nevetett a másikra mikor meglátta milyen hitetlenkedve nézi.

Mikor visszaért Zsuzska és Mónika a szobájukba, Aranka néni úgy hagyta ott őket, hogy utoljára még rájuk borított egy csomó intelmet.

– Melegen ajánlom, hogy húzzátok most már meg magatokat! Ennyi elég volt mára a feszültségből, de lehet egész évre is!

Zita se maradt ki a véleménynyilvánításból, nagy patáliát csapva

hozta a formáját.

– Hé', má' megint körülöttetek forog a világ? Mikor lesz má' itt nyugalom? Piromániáztok legújabban? Leég a hajam tőletek... a végén.

Az otthonvezető felhívta a gyámügyi előadót, hosszan beszélgettek a gyerekekről. Arra a döntésre jutottak, hogy elhalasszák a kihelyezésüket a kijelölt nevelőszülőhöz. Megpróbálják előtte felkutatni és szóra bírni azt a bizonyos „barna angyalt," akit annyira vár a két kislány.

Önvád

 

A temetőben a szertartás véget ért, indult a család a kijárat felé. A két kislány mellé szegődött a gondozónő. Lassan sétáltak. Benjámin szótlanul ment maga elé bámulva, mintha a két gyereke ott se lenne. Gyűlölte az életét, nem látott benne semmi kiutat. Az utóbbi napokban sokat gondolt a halálra. Most is, hogy milyen jó Karolának, nincs már semmi, ami szétfeszítse a lelkét, mint neki. Úgy érezte, felesleges időtöltés minden perc, amit átél, felesleges minden levegővétel, ami életben tartja. Céltalan jövőbe nincs értelme kapaszkodni. Csak illúzió és szemfényvesztés, hogy minden vesztes élethelyzetből van kiút. Kinek, és egyáltalán miért? Meghalt a felesége.

Zsuzska szomorú volt, meggyötört arcán még most is le-legördült egy könnycsepp. Mónika vigasztalta egyfolytában, míg mentek kifelé a temetőből.

– Ne sírj, hagyd abba. Anya ott van az angyalokkal.

– Tudom. Ott volt a barna angyal mellett. Láttam őket. Aztán elmentek. Talán örökre – nézett szomorúan a nővérére. – Lehet az is, hogy az angyal csak őt kísérgeti, mirólunk meg teljesen elfeledkezett.

Benjámin lelkét felemésztette az önvád. A gyász fekete madárként szállt a lelkére, a gondolataira. Úgy érezte, egyre távolabb kerül a valóságtól, teljesen elmerült a saját fájdalmában. A szeretet, ami még élt benne a két gyermeke iránt, kihalt belőle, elillant a túlvilágra, Karolával együtt. Pedig szorongatta a két kicsi kéz a kezét, és néha összeakadt a tekintetük, mikor lenézett a kislányaira. Szinte hallotta a néma kérdést tőlük: – Apu, mi lesz most már velünk?

Önkéntelenül maga elé suttogta: – Nem tudom! –, és zavartan elvonta a kezét, hogy a nem létező könnyét kitörölje a szeméből.

A szíve úgy keményedett lépésről lépésre, míg lépkedett a temető kapuja felé, mint a márvány.

A temető előtt ott volt a két autó, egyik a börtöné, másik az intézeté.

A kísérők illedelmesen távolabb léptek, hogy el tudjon búcsúzni a család. Benjámin akkor lehajolt a két kislányához, megsimogatta őket.

Zsuzska átölelte a nyakát és hozzányomta a könnyes kis arcát, hogy súgjon neki egy titkot. Nem akarta, hogy más meghallja, mindenáron el akarta mondani, hogy nincsenek egyedül, arra gondolt gyermeki lélekkel, ha a titkot megtudja az apukája, nem lesz annyira szomorú.

– Apu, itt volt velünk a barna angyal, meg anyu is...

Csalódottan vette tudomásul, hogy nem látott semmi lelkesedést az édesapja arcán.

– Vigyázzatok egymásra! – mondta rezignáltan Benjámin, és azonnal elfordult tőlük. Sietve beszállt az autóba.

Megkönnyebbült amikor egyedül maradt, nem érezte tovább a vádló, kérdő tekinteteket magán. Összegörnyedt testtartással jelezte a külvilág felé, hogy kész, teljesen kiborult, nem bír el több terhet. Fojtogatta, és egyre jobban elhatalmasodott a felismerés benne, hogy mindenért ő a felelős. Látnia kellett volna mindennap, hogy merre tart az életük, észre kellett volna vennie időben, Karola hogyan emészti fel magát mellette. De ő csak saját magát sajnálta, a saját nyomorúságán vívódott. Mire hazaért céltalan csavargásaiból, már csak az agresszivitás uralta a lelkét. Karola meg várta őt, fáradt, álmos szemekkel. Reménykedve, hátha az a nap lesz már az a nap, mikor elviszi hozzá a megoldást, a feloldozást. Nem vádolja többé a sok kudarcért, és bevallja azt, amire vágyott, hogy a szerelmük erősebb mindennél ezen a földön, hogy ketten, együtt, rendet tudnak tenni az életükben. De ő magára hagyta azt a nőt, akit azelőtt annyira imádott, otthagyta az út szélén, mint egy fagyos éjszakába kidobott kutyakölyköt, akit halálra ítélt a gazdája. Nem értette meg, nem hatotta meg, nem szelídült vissza hozzá... nem tudta, mit kezdjen a szerelmével... mert már nem tudta önmagát sem szeretni. Kihűlt benne minden érzelem, mint az izzó vas a jéghideg víztől.

A két gyermeke... már akkor féltek tőle. Mit várhatnak tőle most? Legyen jó apa? Már soha nem lehet az, már nem érez semmit irántuk... meghalt belőle az apai szeretet. Csak a fásultság és a közöny uralkodott a lelkében, amibe sűrűn belobbant a gyűlölet a világ ellen, és a halál gondolata, ami szép és megváltó színekben jött elő a közeljövőből, mint egy anomália, fénylő fekete köntösben, hívogatón, csábítón. Rájött, hogy már nincs miért élnie tovább.

– Nagyon szépek a gyermekei! – szólalt meg a börtönőr mellette. – Érdemes értük élni, majd csak letelik az a pár év hamar. A jó magaviselet megrövidítheti az időt, mert már csak maga maradt, aki nevelheti őket. Talán hamarabb szabadulhat... meg kéne kérvényeznie. Meghalt a felesége, oka van rá, itt van ez a két kis árva.

Benjámin ránézett a börtönőrre.

– Majd meglátjuk – mondta halkan –, ha szabadulok egyszer, hol kezdjem újra az életem? Minden elveszett. Reménytelen.

– Ezt soha ne mondja, ilyen nincs! Csak a gyenge emberek adják fel. Újra lehet építeni mindent. Csak akarat és elhatározás kérdése. A két gyerek miatt, meg kell, meg fogja tenni! – válaszolt az őr határozottan. – A temetés nagyon rendben volt, sok pénzbe kerül egy ilyen temetés. Furcsamód nem láttam egy hozzátartozót sem. Ki rendezte?

– Gondolom a Hivatal.

– Azok aztán nem hoznak ilyet össze, tudom milyen, ha ők temettetnek. Ott nincs gyászzene, nincs virág, nincs búcsúszertartás. Általában egy gyenge furnérkoporsó, szertartás nélkül. De itt minden volt. Szóval, jobb, ha tőlem tudja, valaki tisztességesen eltemettette a szegény elhunytat. Szedje már össze magát!

Idősebb volt vagy tíz évvel Benjámintól, keveset mosolygott, mintha felvarrt volna az arcára egy kifelé sugárzó közönyt. Most egy pillanatra mégis alakváltó lett, dühösen villant a mellette ülőre a tekintete. Mindig is gyűlölte azt a helyet, ahol dolgozott, mert akik bekerültek a sittre, mind egytől egyik rendszerelhagyók voltak. Tagadásban álltak a világ törvényeivel. Kiléptek a sorból, gátlástalanul csaltak, loptak vagy öltek. Ismerte Benjámin tragédiáját, ezért sem tudta elfogadni a férfi válaszát. Tudta, hogy Benjámin is szembefordult a rendszerrel, mégis az ő esetét másként reagálta le. Magában igazat adott neki. Ő sem tudott volna tanácsot adni arra a napra például, hol kezdje az életét újra, ha letelik a büntetése.

Csendben ültek egymás mellett, Benjámin nézte az autóból az elsuhanó szabad világot, hogy be tudja zárni emlékeibe a képeket, és arra gondolt keserűen, hogy könnyű tanácsokat osztani annak, aki a munka végeztével becsapja maga mögött a börtön kapuját.

Van élet a halál után?

 Csak mostanában? Érdekes. Ezek szerint valaki felruházott ezzel a képességgel. Azaz átadta ezt a különleges tudást részedre. Gondolkozz! Ki lehet az?

– Nem jut eszembe senki! – ámult el Sára a feltételezésen – Talán mégis...

– Na, ki vele! Olyan valakire gondolj, aki hirtelen, egyik napról a másikra lépett az életedbe. Váratlanul, és mély nyomot hagyott benned. Talán már halott, de időben átküldte hozzád a tudását.

– Jól van. Még Pesten találkoztam egy idős nővel. Apám halála előtti napon. Nagyon sok furcsaságot hordott össze, mikor beszéltem vele. Ő beszélt a jövőmről, hogy nagyon sok megpróbáltatás fog érni. Meghívott magához vendégségbe, erőszakosan adott egy névjegykártyát. De már tudom ki ő.

– Kinyomoztad?

– Fenét. Képzeld nála lakom. A kéró az övé volt. A dokinak, aki ott volt a kórházban, mikor meghalt az apám, szóval az ő nagymamája.

– Akkor él még ezek szerint.

– Dehogy él. Halott. Mikor beköltöztem a lakásba, felhívott a doki telefonon, ő mondta, hogy két hónapja halott a nagyanyja.

– Összejönnek a dolgok. A doki mesélt róla, hogy ki volt a nagymamája? Meg kellene kérdezni tőle, hogy tud e arról, hogy különleges képességű volt a mama.

– Annyit tudok, hogy pszichológiából doktorált. Valamilyen téren volt egy elismert kutatómunkája.

– Kérdezd meg bővebben. Fontos számodra. Jobban megtudjuk, mire vagy most képes. Szükség lenne rá, hogy megértsük az összefüggéseket. Lehet, hogy ő a mi emberünk. Így már nem csodálom, hogy ki vagy akadva, és még a tetejébe ott is élsz, ahol ő élt azelőtt. Minden tárgy kötődik hozzá.

– Gondolod, ezért volt a déjá vu érzésem az első nap? Nagyon furcsán éreztem magam, mikor beléptem a lakásába. Félelmetes, ha belegondolok, hogy meghívott magához... és tudta, hogy elfogadom majd a meghívását... nagyon furcsa, nem igaz?

– Elképzelhető. Hisz kontroll alatt tart a szelleme, irányítja a tudatod. Talán azért, hogy jól használd fel, amivel felruházott. Ez a „jártam már itt valamikor" jelenség máig rejtély, nincs rá megfejtés. Van, aki azt gondolja róla, hogy csupán egy neurológiai folyamat, aztán van azért róla más elmélet is. Például utal a hatodik érzék jelenlétére. Szerintem áthallás a párhuzamos világok közt. Ez a legjobb, nem gondolod? De a lényeg az, hogy tudsz valamit, amit sok ember előre sosem tud meg.

Sára kérdőn nézett Zsoltra

– Azt tudod, hogy indulnod kell, és a kérést teljesíteni. Menjél Sára, ne késlekedj, nézz utána, hol van dolgod. Karola előre vetítette az életed!

– Hogy érted, hova menjek? Nem igaz, hogy te is így beszélsz! Én... én nem vagyok ilyen komoly dolgokra felkészülve, igazából félek az egésztől, de nagyon!

– Mitől félsz?

– Komolyan nem érted? Az asszony árván hagyott két kisgyermeket, akiket szerinte, nekem kell megvédeni... vagy felnevelni. Én azt se tudom per pillanat, hogyan kell gyereket felnevelni, öregem én csak huszonöt múltam! Viccnek is rossz.

– Pedig ez nem vicc, vedd komolyan. Nézz utána mi történt a gyermekekkel, nem veszítesz vele semmit. Nagyon kezd érdekelni ez a misztikum, ami körülötted kialakult.

– Most mi a francot csináljak? – nézett Sára kétségbeesve Zsoltra.

– Minden nap tudni fogod mi a következő lépés, neked lesz ehhez segítséged! – Zsolt sejtelmesen a mennyezet felé nézett.

– Karolára gondolsz, hogy kísérteni fog állandóan?

– Ne ijedj meg, nem fog kísérteni, csak intuíciókat küld feléd.

– Olyan vagy, úgy beszélsz, mintha próféciát mondanál. Na, nembánom Zalán, mint orvos, mit szólsz ahhoz, amit eddig hallottál? – fordult Sára idegesen a doki felé.

– Inkább semmit. Elvont tudományág. De egy biztos, léteznek dolgok, amiket a tudomány bármilyen lehetetlenség, nem tud megcáfolni – válaszolt komoly arccal Zalán. – Érdekes történettel jöttél elő. Engem nem érdekel ez a téma. A jövőbelátás nem annyira köti le a fantáziám, inkább a halál utáni események.

– Mire gondolsz?

– Hogy van-e élet, a halál után? A tudat, a lélek tovább élése egy másik dimenzióban. Ezek is nagyon érdekfeszítő kérdések. Nem tud állást foglalni a tudomány százszázalékosan, az emberi lélek kérdésében. Na, hát itt kötődik a te sztorid az én érdeklődési körömhöz, a hölgy lelke átlépett egy másik dimenzióba és rálátott a jövőre. Nem lehetetlen szerintem. A lélek képes csillagközi térben is utazni, más bolygókra elmenni, ha az illető transz állapotba kerül, vagy halál közeli élménybe.

– Ez fantasztikus... – ámult el Sára.

– Az – mosolygott titokzatosan Zalán – néha én is transzba esem, azért tudom.

– Foglaljuk össze, hogy ne legyen félreértés – szólt közbe Zsolt – a haldokló a betegsége, vagy elképzelhetően a morfium hatására tisztánlátóvá vált. De lehet, hogy igaza van jelen esetben Zalánnak, és a hölgy halálközeli élményen esett át. Lehet ez is. Benned majdnem ebben az időben szintén egy módosult tudati változás zajlott, ami általában alvás alatt jelentkezik. Nevezhetjük ezt hatodik érzéknek, második látásnak, vagy csak lelki látásnak. A legjobb az egészben, hogy képes vagy látni a szellemeket... amit kiválthatott bármi, mondjuk egy hatalmas stressz, vagy valakitől átörökíthetted. Rád mindkettő érvényes lehet.

– Szentséges ég, akkor most miről van szó? – kérdezte értetlenül Róza. – És mi lesz a pasival? Arról nem beszél senki!

– Mert arról Karola se beszélt – vont a vállán egyet Zsolt –, ez esetben ő nem fontos. Vagy, ahogy kivettem az előbb, valami történni fog vele, ami akadályozni fogja abban, hogy nevelje a gyerekeit. De érdekes a sztori.

– Én is erre gondoltam, valami oltári zűrbe kerülhet idővel a férje. De mit találsz érdekesnek? – nézett Sára a töprengő férfira.

– Mégis benne van a pasi is a történetben. Egy mondat azért utal rá.

– Melyik?

– Emlékezz már! Az, amikor a nő azt mondta, hogy: láttam a jövőt, a sok szenvedést a családomban. De maga elviszi nekik a szeretetet... valahogy így mondtad, igaz? Tehát családról beszélt. Bizony, abban a pasi is benne van.

– Kész vagyok tőletek! De azért köszönöm. Azt is, hogy nem csináltatok belőle viccet.

– Mert nem vicces, csak azért – mosolygott rá Zsolt – kíváncsivá tettél, azt tudod.

– Azt hiszem mindent megértettem, csak egyre nem tudom a választ most sem.

– Na és mi az?

– Hogy mit keresek én ebben a történetben... hogyan lehetne ezt az egészet meg nem történté tenni?

– Nem biztos, hogy ki kéne belőle lépned. Sőt, szerintem annyira benne vagy, hogy már nem is tudsz. A pasi felesége nem utasított téged semmire, meglátta a jövőt. Amiben te ott vagy a családjával. Ha akarod, ha nem, ez a sorsod, fel kell nevelned a két árvát.

– Ne haragudj, de semmi kedvem, per pillanat semmilyen gyerekneveléshez! – fordult el mérgesen Sára. – Szerintem, engem látott utoljára ez a nő, ezért lettem a főszereplője a morfiumos víziójának.

– Ha ennyi lenne, nem kötődnél annyira hozzá és nem jelent volna meg a halott lelke nálad az éjjel.

– Jobb, ha ezentúl nem alszol otthon, nálam van egy üres hely az ágyamban – nevetett fel Zalán és megfogta Sára kezét –, teljesen korrekt ajánlat a részemről. Garantálom, hogy ott nem tapasztalsz szellemjárást.

– Jó beszéljünk másról, számomra ez nagyon komoly téma, előre megkértelek, hogy ne csinálj viccet belőle.

– Én? Halál komoly ajánlat volt a részemről! – tettette a sértődöttet doki – Elmerülhetnénk a misztérium rejtelmeiben nálam is. Fogékony vagyok mindenre...

Sokáig beszélgettek, sikerült belecsúszniuk az éjszakába.

A látó

 Sára leült a laptopja elé, arra gondolt utánanéz az éjszakai rémálmának, bízott benne, hogy talál egy kézzelfogható magyarázatot.

Beírta a keresőszavakat: szellem, lelkek, kísértet. Játszott az egérrel, fel-alá. Megakadt a szeme egy mondaton: Visszajáró lelkek. Megnyitotta az oldalt és elmélyülten olvasta. Összerezzent mikor a telefon megcsörrent mellette. Ki a csuda keresheti, csak nem Benjámin? A gondolatától is ideges lett. Mikor látta, hogy Róza hívta, megnyugodott. Hogy juthatott eszébe Benjámin, miért is hívná, megmondta, hogy ő már nem fogja többet hívni! Felvette a telefont.

– Gyere este a Rubinba, összejön a banda a te kedvedért, csak Gergő meg Anna nem tud jönni. Gergőt ki se lehet az odújából mozdítani, ma éjjel robog el a Föld mellett egy szikladarab. Csak azt nem tudtam nekik megmondani, hogy mi a hézag nálad, azaz mitől akadtál ki annyira.

– A szellemektől– válaszolt bizonytalan hangon Sára.

– Micsoda? Na, ilyenről se dumcsiztunk még! Mindegy. Akkor találkozunk! – tette le Róza álmélkodva a telefont.

A baráti kör fontos lett Sára számára az első naptól kezdve. Most is remélte, hogy kézzelfogható magyarázatot kap tőlük úgy, hogy közben nem gúnyolják ki, nem röhögik körbe. Másnak ezt a hihetetlen történetet nem merte volna elmesélni. Tudta, hogy Zsolt nyitott az ezoterika felé, sokat kutat ebben a témakörben.

Farmerba bújt és a kényelmes sportcipőjébe. Felvette a fehér prémgallérú dzsekijét. Mielőtt elindult, megnézte magát a tükörben. Megállapította, hogy elkelne Róza kilónyi sminkjének legalább a fele az arcára. Úgy nézett ki, mint aki egy hete nem aludta ki magát. A szeme alatt sötét árnyat festett a kimerültség. A hajából gyors mozdulatokkal modern kis kontyot formázott, majd megtűzte egy csattal. Míg ment a találkozóhelyre, azon vette magát észre, hogy újra Benjáminnál kötnek ki a gondolatai. Sajnálta a férfit, mi lesz most vele, magára maradt teljesen.

Maga elé képzelte az arcát, a hangját, ami nem is volt olyan nehéz, az életének a részévé vált lassan a férfi. A legrosszabb érzése az utolsó találkozásuk óta semmit nem változott. A férfi körül nincs rendben valami. Valami történni fog vele, valami nagyon rossz. Karola tudta, csak nem beszélt róla.

Korán odaért a Rubinba, ismerősként köszönt a pincérnőnek, aki mosolyogva fogadta és mutatott a törzshely felé, hogy már van ott valaki.

– Szia Sára! Mi az a fontos, ami miatt rendkívülit tartunk? – hallotta Zalán gunyoros hangját a háta mögül.

– Szia! Ne haragudj... szóval, lehet te, mint orvos kinevetsz, biztos nem hiszel abból el semmit, amiért idehívtalak benneteket. Talán jobb lett volna, ha most kimaradsz az egészből.

– Miről van szó? – kapcsolódott be a beszélgetésbe Zsolt, aki közben megérkezett.

– A szellemekről.

A két férfi ledöbbent egy pillanatra és hitetlenkedve néztek a lányra.

– Ugye ugratsz, hogy emiatt hagytam félbe a meccset? – komolyodott el Zalán, nem titkolva a csalódását – Azt hittem most jelented be, hogy teljesen odavagy értem.

– Jól van, nincs semmi baj, mesélj kislány! – tette a vállára a kezét Zsolt. – Ülj ide mellém.

– Mondtam, ha akarsz, elmehetsz, tudom, hogy te az egész sztorin csak nevetni fogsz! – próbálta távozásra bírni Zalánt, de a doki úgy döntött, hogy marad.

– Azért se tágítok barátnőm, ha már kimozdítottál a tévé elől!

– Tőlem maradhatsz, csak ne mondj véleményt, a tied ugyanis előre tudom.

– Hallgatunk, nyugodj meg! – húzta közelebb a székét Zsolt.

Sára belefogott a történetébe, percről percre mindent elmondott, ami az elmúlt napokban történt vele. Közben megérkezett Róza és Kátya. Nem szakították meg az előadását, biccentettek köszönésként és csendben leültek az asztal mellé. Róza szája nyitva maradt, úgy hallgatta Sárát.

– Az a nő, akit elvitt tőlünk a mentő? Hogy keveredtél ebbe a rémtörténetbe?

– Nem tudom. Mintha irányítaná valami vagy valaki az életem. Szóval mondjatok valamit, mi történik velem?

Csend lett, senki nem válaszolt a kérdésére, csak hitetlenkedve néztek rá.

– Szóval meghibbantam? Ezt jelenti a nagy hallgatás?

– Nincs itt semmi különös. A halálközeli állapotban Karola látó lett, te meg médium! – törte meg végre a hallgatást Zsolt.

– Viccelsz?

– Nem! Ez az igazság – Zsoltból dőlt az információ.

– A tudományos parapszichológia a látnoki képességet a következő módon írja le: az ember és környezete között olyan kölcsönhatások alakulnak ki, amelyek nem magyarázhatók a jelenleg ismert fizikai törvényekkel. Nem beszélek most a telepátiáról, ami gondolatok érzékelése, valamint azok olvasása, bár kissé becsúszik a témába, inkább idevaló téma a távolbalátás. Tudomásszerzés a nem látható dolgokról és azok észleléséről, ezt érzékszerveken túli érzékelésnek nevezzük. De mégse... Karola jövőbe látó lett. Tudomást szerzett jövőbeli eseményekről, amik még nem következtek be, de megvalósulnak – folytatta Zsolt – a parapszichológiai értelemben vett látnoki erő az emberi szellemnek olyan képessége, amely semmiféle természetfeletti beavatkozást nem tételez fel. Ugyanakkor lehetővé teszi a látó, érzékelő személy számára, hogy egy másik emberrel kapcsolatban olyan dolgokat tapasztaljon, amelyek a múltban, jelenben és a jövőben léteznek, tehát megtörténtek a múltban, vagy létrejönnek a jövőben.

– Mond el értelmesebben, nem értem!

– Karola, mikor veled kapcsolatba került, rálátott a jövőre. És téged látott benne.

– Engem? Miért engem? Előtte soha nem találkoztunk, csak ott a bankban egyszer. Miért pont engem? Beszélj, kérlek! – könyörgött Sára.

-- Ne ijedj meg attól, amit mondok. A látó képes a láthatatlanban létező dolgokat érzékelni. Számára ilyenkor nem létezik a tér és az idő. Ezt egy más tudatállapot létrehozásával képes használni, ebben a más állapotban tud a térben és az időben tetszése szerint szabadon mozogni. És, bármennyire hihetetlen, valós információkat közöl. Karola információit a gyerekek jövője motiválta. És ebben a felfokozott tudatállapotban meglátta a gyermekei jövőjét. A tudata kinyílt a jövőre, és közölni akarta veled, amit már ő tisztán látott. Hogy te vagy az, aki a gyermekek támasza leszel, miután ő meghal.

– Ne viccelj Zsolt, és ha tévedsz? Ilyen nincs, előre látni a jövőt!

– Karola azért jelent meg neked, mert te rá gondoltál egyfolytában. Már kötődtél hozzá. A léleklátás a te esetedben azt jelentette, hogy ráhangolódtál Karolára. Egy magasabb rezgésű szinten összekapcsolódtál vele, érzékelted a személyiségét, kisugárzását. Te azért vagy médium, mert rendelkezel azzal a képességgel, hogy kapcsolatba kerülj halott személyek lelkével. Sok hétköznapi ember természeténél fogva képes erre, az érzékelés nem csak fizikai látás vagy hallás lehet. Ha egy szellem kommunikálni akar, tudni fogja, kik azok, akik érzékelik őt. Neked megjelent az édesapád és Karola is, tehát rendelkezel ezzel a képességgel.

– Nem lettem okosabb. Még jobban összezavarodtam – vallotta be Sára ­–, soha nem tapasztaltam, hogy rendelkezem ilyen képességgel. Csak az utóbbi időben jelentkeznek ezek a megmagyarázhatatlan dolgok.

Zsolt furcsán ránézett.

ÓMEN

 

Barna, az egyik volt egyetemi barátja ígérte, hogy elfuvarozza a másik városba. A magas, szőke hajú srác reggel ott volt a megbeszélt időben, egy mozdulattal összeszedte a két bőröndöt, meg a kézitáskáját. Az anyja búcsúzáskor minden szavára közömbösen bólogatott, mint aki nem törődik semmivel, azzal sem, hogy végképp magára marad.

Sára figyelte az ébredező tájat az autó ablaküvegén keresztül, közben azon töprengett, hogy nem jó ötlet volt magára hagyni az anyját. Ahogy távolodott a várostól úgy könnyül rajta a teher, ami mázsás súlyként nyomta addig a vállát. Ott maradt mögötte, bent rekedt a város reggeli szmogjában. Végig beszélgették az utat, Barna eleinte kerülte Sára családi drámáját, mindig más témával hozakodott elő.

-- Mit gondolsz, kiértek már Londonba a barátaid? Mikor hívnak legközelebb, mit tudsz róluk? -- kérdezte, közben szigorúan figyelte az utat, mellettük kamion húzott el őrült tempóval. Az út mellett rendőrök álltak.

-- Vámosok! -- nézett hátrafelé Sára -- Biztosan fülesre jöttek. Amúgy, semmit nem tudok Kíráról, nem normális egyikőjük se, tele dumálták egymás fejét. Félek, hogy nem gondolták át jól ezt a londoni utat. Sok átverésről lehet hallani. Én is mentem volna, de az apám...

-- Tudom, részvétem! -- bólintott Barna.

-- Egy külföldi bankfiókba vettek fel. A bank fizet a legjobban, nekem meg kell a lóvé, megörököltem a hitelt.

-- Jó helyre mész, nyugis megélhetést biztosít, a bank profitál a legjobban, annak sosincs vesztesége. Maffiózók. Ha adós vagy olyan, mint egy tengeri szörny, ha a közelébe kerülsz, véged van. Lehúz a mélybe.

-- Akkor rám is haragszol mert bankos leszek? -- nevetett Sára.

-- Idő kérdése, és te is szolgálod minden lelkiismeretfurdalás nélkül a pénzt. Nem lesz fontos számodra, mennyi ember élete megy tönkre. Ha nem lenne ez a nagy lehúzás, elfogadható, szükséges intézmény lehetne. De a profitra hajt, és a legcsóróbbakat hálózza be. Téged is csak a pénz érdekel most is... az előbb mondtad, ne tagadd le!

--Tudom. Az apámat is ez vitte a sírba, a nyomorult hitele! De tudod mi az oka, hogy mégis egy bankba megyek dolgozni, az előbb nyögtem ki! Nem vagyok oda a melóért, de ott kapom a legtöbb fizut, szükségem van rá! Különben elúszik a lakásunk Pesten. Inkább ne is beszéljünk erről! -- fejezte be a témát ingerülten Sára. Már látták a várost.

-- Ne beszéljünk róla, érezd jól magad, nincs semmi gáz. Csak a véleményemet mondtam el. Figyelj, jelez a GPS, pár perc múlva megérkezünk! - figyelmeztette Barna. Mikor a megadott utcába befordultak, Sára meglepődve látta, hogy milyen szép, tiszta a környék. Az autóból kiszállva megcsapta ugyan az ismerős városi szag, de nem olyan intenzíven, mint Pesten. A komplett kislakást az első emeleten a házfelügyelő nyitotta ki. Barna segített pakolni, majd egy futó ölelés után elbúcsúzott.

-- Telefonálj, ha baj van tesó, sietek vissza. Érezd jól magad!

Sára lekísérte az autóig. Mikor egyedül lépegetett felfelé a lépcsőn, furcsa déjà vu érzése lett, mintha járt volna máskor is azon a lépcsőfeljárón. Talán a bejárati ajtótól felfelé futó graffiti volt az oka. Megállt és visszalépett, hogy újra megnézze. Angyalszárny lebegett a falon felfestve, alatta egyetlen szó: ÓMEN. Még szerencse, hogy nem babonás, nyugtatta meg magát, ezerszázalék, hogy visszafordulna ha az lenne, nem költözne be a házba, mert rossz előjel. Mintha valaki direkt figyelmeztetni akarná valamire, talán arra, hogy valami történni fog az életében. Belépett a lakásba, bezárta maga mögött az ajtót. Szétnézett. Hát itt vagyok, tök egyedül! -- sóhajtott fel. Mondhatna neki bárki, bármit, nem tudná feldobni, rendesen szarul érezte magát. Ott állt a szoba közepén, megmagyarázhatatlan érzéseivel, amibe belekeveredett az egyedüllét a bizonytalanság. Furcsa szag csapta meg az orrát, egyszer érzett már ilyet, mikor a barátaival egy hegyoldalba vájt pincében mulatoztak. Áporodott dohos szagot érzett, mélyről jövő földszagot. Az ablakhoz sietett, hogy kiszellőztessen. Különös atmoszféra van, fáradt is - próbált megnyugodni. A graffiti miatt érzett nyugtalansága még nem múlt el teljesen. Arra gondolt, milyen sok furcsaság történt vele az utóbbi időben, és mind egy nappal az apja halála előtt kezdődött. Nyúlt a telefonja után, hívta az anyját.

-- Megérkeztem. Nyugi anya, nagyon szuper a kéró. Hogy mi van benne? Mondom! - elindult, mint egy idegenvezető kezdte a bemutatót. -- Egy franciaágy, olyan régi módú, két fotel. Láttam már valahol ilyen fotelhuzatot. Egy dohányzóasztal, egy szekrény... jó ez a kis konyha is. Zuhanyzó van -- lépett be a fürdőszobába. -- Te mit csinálsz? Pihenjél! Holnap hívlak, hogy milyen a bankban a meló. Vigyázz magadra!

Elköszönt és kikapcsolta a telefont, mert látott valami furcsát, nem odaillő dolgot a vitrinben. Visszalépett a vitrin elé. A poharak közt egy régi fénykép volt. Ezüstös, flancos kis keretben, egy borospohárhoz igazítva. Egy középkorú nőt és egy hat év körüli fiút ábrázolt. Eltöprengett, honnan olyan ismerős mindkettőnek az arca. Zenélt a mobilja.

-- Üdvözlöm! Remélem nem zavarom. Megfelel a hely? Nem fogunk sűrűn találkozni, a munkám a fővároshoz köt. A bérleti díjat a bank fizeti, de ha gondja van a lakással, ezen a számon mindig megtalál.

-- Rendben. Van itt egy fénykép a vitrinben, az öné gondolom. Egy hölgy van rajta, meg egy gyermek.

-- Áh, ott hagytam? Az a nagymamám fényképe, ő költözött ki onnan, azért is adtam ki a lakást. Majd beugrok egyszer érte. Tudja, nagyon siettem legutóbb is, ezért is hívtam, ha talál személyes dolgokat gyűjtse össze, ha megkérhetem.

-- Nagyon szívesen, bár engem nem zavarnak. Milyen idős volt a nagymamája? Ez itt egy középkorú hölgy.

-- Ezeréves! -- nevetett a férfi -- Kilencvenegy.

-- Kiköltözött? Nem azt akarta mondani véletlenül, hogy meghalt?

-- Azt is mondhatom. Igen meghalt... de nem ott, hanem itt Pesten, két hónapja. Itt élt már jó ideje a közelemben... de nem velem. Mindig független életet élt.

-- Nagyon ismerős a hangja. Ha nem sértem meg, megkérdezhetem, hogy hol dolgozik? Talán találkoztunk valamikor...

-- Meglehet, kórházban dolgozom, kardiológus vagyok. Mond önnek valamit?

-- Igen. Közel egy hónapja meghalt az apám szívinfarktusban. Azt hiszem, ismerjük egymást. A hangja... soha nem felejtem el.

-- Elképzelhető. Tegye el a fényképet, majd elmegyek érte valamikor.

-- Az előbb említettem, hogy nem zavar.

-- Rendben.

-- Megkérdezhetem mi volt a foglalkozása a mamának? Gondolom, ő is orvos volt, mint maga -- kérdezte Sára bizonytalan hangon.

-- Igen, a pszichológia doktora. Utolsó napjáig végzett a tanulmányaihoz kutatómunkát. Egyik kedvenc területe a parapszichológia. Mindig büszke voltam rá, nagyon nagy tudással rendelkezett. Legutolsó munkájának a témája talán a legérdekesebb, hogyan lehet mások tudatmezejébe belépni.

Sára maga elé tette a képet a kis asztalra, miután elbúcsúzott az orvostól. Nézegette a nő vonásait.

Felismerte kit ábrázol a kép, az öregasszonyt a boltból és aki mellette áll, az orvos akivel az imént beszélt. Amikor legutóbb látta a kórház folyosóján, a dokihoz igyekezett... hát ő az orvos nagyanyja, akit annyira sajnált azon az estén. Az öregasszony, akinek hullaszaga volt. Hogy is van ez? Meghívta, hogy látogassa meg egyszer. Levágta magát a fotelba és hangosan beszélni kezdett: - Hát itt vagyok mamus, ülök a fotelodban. És te hol vagy? Nem tisztességes, hogy nem fogadod tárt karokkal a vendéged. A fenébe, a doki azt mondta, már két hónapja halott vagy!