Translate

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyermek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyermek. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. február 24., péntek

Katerina Forest: Vágyom a világod


Korgó hassal, összekucorodva,
rongyok közé bújva álmodom.
Vágyom a világod. Van apám,
 van anyám. De minek?

Apám sárga ujjai közt felszedett
csikk füstölög, szemhéja közt
leves gőzölög. Anyám sápadt,
rekedt, kezében kannás bor remeg.
Nejlon szatyrában kenyérhéj,
kukából kiszedett. Vágyom a világod.

Álmodom. Mosolyról, szép szemekről,
puha ágyról, illatokról. Esti meséről,
meghitt vacsoráról. Vágyom a világod.
Talán eltévedtem, rossz helyen vagyok.
Ez nem az én világom.

Nyújtod a kezed, hogy elviszel,
szemedben könnyek, átölelsz.
Ugye, rám mindörökre vigyázol,
a te világod, már az én világom ?

2017. december 21., csütörtök

Katerina Forest:Karácsony


Belépett a tél a völgybe,
zúgó fenyvesek közt jött le.
Lépte nyomán fagyott virág,
kővé dermedtek a fák.

Bolyhozta fehérre tó jegét,
ezüst jégkásával főzte levesét.
De csitt, ki sír az éjszakában,
a hósapkás kicsi házban?

Szélkezével kopog a tél
az ablak kristályos üvegén.
Benn egy didergő gyermeket lát,
ki sírva kérleli az anyját.

Valami nincs itt rendjén,
kavarta tovább a tél a hópihét,
majd besúgott az ajtó réseken
a tél egy csodás mesét.

Mesélt a télről, a havas tájról,
a vetést védelmező hó-paplanról.
Hogyha tavasz jön lába nyomában,
virágfüzér lesz a nyakában.

Mesélt a tél a karácsonyról,
a csodás, szent ünnepnapról.
Mikor ezüst szánkón jön télapó,
szeretet-zsákkal tele a szánkó.

A gyermek elalszik végre,
kicsi lelkében ott a béke.
Erdő mélyéről megrakott
szekeret húz két deres,

a házhoz érve prüszkölve megáll.
Az ablakon át az első napsugár
reggel a gyermekre rátalál.
Az anya mosolyog csendben,

benn már a boldogság tanyáz.
Kinn a tél zenél, orgonasíp a szél,
benn a házban gyermeknevetés,
velük a tavaszt váró remény.
Karácsonyfán imbolygó gyertyafény...

2017. április 24., hétfő

Katerina Forest:Hazaértem



Öreg kezed, anyám, tedd a kezembe,
hadd simogassam még egyszer meg.
Ülök melletted, nem beszélünk, csak
hallgatunk együtt egy régi zenét.
Szívemben bomlik lassan a fájdalom.
Hazaértem, már itt vagyok veled.

Messzire mentem, távoli vidéken
sok évig éltem, nélküled, anyám.
De minden nap gondoltam rád.
Higgy nekem, látod, hazaértem,
itt vagyok veled, fogom a kezed,
veled maradok, sose hagylak el.

Ma megkondult a harang, érces
hangja zengett a falu felett.
Fehér csipkében, selyempárnán
nyugszik a fejed.
Kezed imára kulcsoltad szíved
felett. Öreg arcod szépségére
csúszik a halotti lepel.

Már tudom, csak ezért éltél
nap nap után,
csak ezért sírtál sok éjszakán,
hogy hazatérjek.
Ezért volt minden szavad esdeklő,
hogy egy nap még megfoghasd a kezem,
érezzem, mennyire szeretsz.
Hogy tudjam meg az utolsó nap,
mindig rám gondoltál,
szíved szakadt a bánattól.

Harangzúgást messzi viszi a szél,
megértettem a lélek üzenetét,
a magány fájdalmas énekét.

2017. április 18., kedd

Katerina Forest: Még látlak téged


Még látlak téged, még nem halványult az emlék,
mintha tegnap lenne,  s Te csomóra kötöd a kendőd,
kötényed zsebébe magokat raksz, indulsz  a kertbe,
mert itt a tavasz, siettet ezernyi teendőd, nem időzöl,
nem érsz rá beszélni velem, mész a gyalogúton át
az almafák alatt, róluk sziromeső hullik rád.
Édesanyám.
Még látlak téged, még a hangod is hallom, hogy
perlekedsz a kotlóssal, aki csibéivel világgá indult,
nem törődve ezernyi veszéllyel, de te hajtod
ki a bozótosból, csak mondod neki a szentenciát.
Nem érted meg a kotlós szabadság iránti vágyát.
Édesanyám.
Még látlak téged, még a hangod is hallom, érezlek is,
itt benn a szívemben, mert kiszakadtam belőled,
de egy erős kötél megmaradt örökre, nem szakítja
a sír, ahová elmentél görbebotoddal kopogva,
végérvényesen árvaként itt hagyva engem, aki
még most is csak keres, hogy állj végre meg, mert
fontos beszédem van veled, még el kell mondanom
valamit Neked, Édesanyám.
Tíz éve már, hogy itt hagytál, tíz éve várom, hogy
meghallgassál. Még látlak Téged, hangod is hallom,
még érezlek...

2017. március 9., csütörtök

Katerina Forest: Tarkólövés



Még sírhatsz, még hullhat a könnyed
temetheted gyermeked, még nincs vége,
még most következik, amibe beleremeg
ez a törékeny világ, otthonod, hazád.

Még sírhatsz, még érezheted illatát
az esőnek, mi oly gyorsan mosta át
a vérrel telt utcaköveket, amin állsz
bambán és nem értesz semmit, nem
érted mi a bűnöd, miért ver Isten?

Még sírhatsz, még hullhat a könnyed,
míg térdepelsz a mocsok közepén,
feletted már dögkeselyűk kerengnek,
várják a húst, s te a tarkólövést.

Már vége, már elfogyott minden
könnyed, zörgő csontjaid mellett
foszladozó hullahegyek, elfelejtett
mementó leszel az új világ reggelén,
mire lassan kúszik a vadrepkény.

2017. március 5., vasárnap

Katerina Forest: ISTEN, KERESS NEKEM MENEDÉKET!






Isten, keress nekem menedéket, egy helyet
hol egyedül lehetek fullasztó könnyeimmel.
Vigyázz lelkemre, gyógyítsad hitem
hogy bízni tudjak újra benned.
 Mert most nem hiszek. Felszállt a lelkem
és őrjöngve üvölt és követel.
Magyarázatot.

Mi volt a bűnöm, mit vétkeztem?
Visszatapostam a múltam, kerestem,
de az útvesztőkben benn rekedtem.
Újra gyermek voltam, anyám ölébe
bújva hallgattam a dalt, mit dúdolt
míg ringatott.

Szerettek engem, én is szerettem
mindent, mit a sors nekem adott.
Szerettem a végtelen világot,
a felhőket, a zúgó őszi szelet,
a fűszálon ringó harmatcseppeket,
szerettem az életemet.

Imádkoztam és hálát adtam
Neked Istenem, hogy ezt mind
megadtad nekem.

Adtál nekem egy gyermeket, aki
puha kezeivel átölelt, ringattam,
dúdoltam ha sírt, úgy mint rég
engem ringatott anyám.
Megbízott bennem, ígértem, vigyázok,
örökkön örökké rá.

És most ott fekszik holtan a mocskos
földi porban, lelke vádlón néz rám.
Nem érti miért? Hisz még lépni tanult,
még nem járt be utakat, a kapun
se lépett át, hogy elé táruljon a világ.

Isten, keress nekem menedéket, egy helyet
hol egyedül lehetek fullasztó könnyeimmel!
Vigyázz lelkemre, gyógyítsad hitem.
hogy bízni tudjak újra benned.
Nyugtass, hogy ne bolyongjon e földön
örök időkre haragvó, vádló lelkem.

Emeld magadhoz gyermekem lelkét
vidd magaddal, és ha eljön az örök
éjszaka, hogy ne fázzon, ne féljen,
 fektesd fenn a mennyben az égi felhőkre
takard be csillaglepellel.
Mosollyal ajkán aludja alatta örök álmát,
míg angyali kórus dúdolja az altatóját.