Ma megállt a fali órán az idő

Ma megállt a fali órán az idő, a percmutató még erőlködött, de hiába minden, kis reszketés és ő is néma maradt, csend lett, nem hallom a monoton kattogást. Kitt, katt, kitt, katt..csak belül zakatol tovább az elnémult hang, felgyorsul, rohan, már zeng, kopácsol, ordít…haladni kell, nincs megállás…de hová ?
Jó lenne, ha végleg megállna az idő, csak néhány napra, hogy legyen idő átgondolni mi történik velünk, hisz ezernyi kérdés vár válaszra.
- Hová is rohanunk? Talán egyértelművé válik lassan, hogy a vesztünkbe.
Annyi szépség létezett a földön, és ha még van belőle, készakarva miért romboljuk le ?
Miért okoz örömöt, ha önámításban élünk, ha nem is akarunk a valósággal szembe nézni, félünk a tisztánlátástól?
Legyintünk, ha valaki ránk szól:
- Változik a világ, új rendszer alakul, átrendeződés folyik. 
Ki akarja? Mert én nem !
- Változik az időjárás, már semmi se régi, nincs tavasz, nincs ősz.
 Hova lettek? 
- Változik az életünk, nincs harmónia, nincs nyugalom, nincs romantika. 
Miért, nem hiányzik ?
- Változik az életünk, tovább élünk, de telve szenvedéssel.
 Kinek jó ez?
Időközönként felemészti magát a világunk, saját mocskától fuldokol, és mint a bagoly felöklendezi azt, amit nem tud megemészteni.
- Kell egy háború!
Mindegy hol, kivel, csak jó nagy felhajtással, mondva csinált ürügyekkel. A gazdasági válságokat mindig követte egy háború, ilyenkor lehetett újra felosztani az országokat, a hatalom új irányt vett, új pénz mosta tisztára a régit. Halomba gyilkolt ártatlan gyermekek, idős tehetetlen emberek hulláján öröm táncot lejtett a hatalom éhes Felsőbbrendű.
Beszéljünk az emberről, hisz oly sok az összeesküvés elmélet, amitől már homályos a tudat, összezavarodott a logika.
- Ki vagy mi az  a Bilderberg csoport ? Tényleg ők az árnyék kormány, akik az emberiség jövőjét határozzák meg? Persze, hogy nem, ez is összeesküvés elmélet.
- Vegyi felhők? Miért is hintik tele az eget évtizedek óta a repülők ? Éghajlatváltozás miatti kísérlet? Kell nekünk mesterségesen gerjesztett tornádó, villám, vihar, jégeső, takaró felhő?
- Globális felmelegedés.
 Biztos az jön, nem lehűlés? 
A kísérletezéstől a földre juttatott nehézfém terhelést az emberiség meddig tolerálja ?
Káosz, bábeli zűrzavar, amiben birka módra sétálnak a kiszolgáltatottak a vágóhídra. 
Mosolygós népirtás, gyógyszerekkel, mesterséges táplálékkal, hormonokkal, antibiotikumokkal telített élelmiszerekkel. De még ez nem a csúcstechnológia, még hátra van a legrosszabb, a frekvenciás elgyengítés, rövidhullámos altatás. Fáj a fejed, zúg a füled? Menj orvoshoz. Úgyse segít, de menj...!
- Gyógyszeripar...  üzlet csak?
  - Kemoterápia.
 Biztos, hogy gyógyít? 
- Védőoltás.
 Biztos, hogy mind védelmez?
- Génkezelések.
- Gáz, gázolaj, benzin, nincs más, ami helyettesítené, vagy ez is csak üzlet?
Politika, szolgalelkűség, megalkuvás.
Lassan eltűnünk a süllyesztőben, szép lassan elnyel a Globalizáció, eltűnik az identitásunk, nemzeti hitünk, nemzeti történelmünk, irodalmunk, szolgalelkűnk beolvad a nagy Semmibe. Ezer éves múltunk semmivé foszlik. Országhatárainkat kiradírozza a Felsőbbrendű, aki Istennek hiszi magát. Eltűnik ez a kis ország, vele együtt mi is, magyarok.
 Kinek az érdeke ez a változás?
Már nem látom a madarakat, kihalnak a fajok a földön.
Az óra elindul, halkan, ütemesen.. kitt.. katt.. kitt.. katt….
Afganisztán, Szíria, Izrael  beélesíti a rakétáit, a tengeren készenlétbe áll az amerikai és  az orosz hadiflotta, támadásra készül. A gazdasági válság mélypontra zuhan.
Mindig minden kezdődik elölről, halott gyermekek, asszonyok, öregek az utcán, jajgató, őrjöngő kiszolgáltatottak .. és mi lehajtott fejjel tudomásul vesszük, örülünk, hogy nem mi vagyunk a célpont.
A nagy óra mutatója egyre gyorsabban vonszolja a percmutatót... a mi időnk is közeleg…kitt... katt... kitt...katt

Élni vagy halni

Három hét se telt el, Laci egyre többet panaszkodott, fáradékony lett. Egy napon sárgaság jelent meg a szemén. A vizsgálatok után a legrémisztőbb hírt közölték velük, rákot diagnosztizáltak nála az epevezetéken. A férjének akkor eszébe jutott az anyósa utolsó szavai.
– Azt mondta, nemsokára megtudom, mi a fájdalom. A mama már megint megálmodott valamit előre... az én halálomat. Mit gondolsz? Az anyád sohasem tévedett.

 Már hitt az anyósának, és eluralkodott rajta a félelem.
Laci három évig harcolt a rémmel, kétszer műtötték, kemoterápia, kórház, rosszullétek, remények, aztán újra elölről kezdődött minden az elkeseredett viaskodásban. Ebben a hatalmas szerencsétlenségben talpon maradni olyan volt, mintha egy erős szélviharral menne szembe, kikerülni, elfutni előle nem lehetett. A tornádó pedig söpört, ízekre szedett mindent, az ő idegeit is szaggatta, hitét a világban, az emberekben. Az önmagával szembeni erős hite is darabokra hullott, mintha egy turmixgép köpte volna ki. A világából kiveszett az otthon melege, kiveszett a remény. Helyébe befurakodott a tébolyult kétségbeesés.
Saját halálára vágyott, hogy ne élje meg azt a napot, amikor a párja lelke elszáll. De nem tehette meg, nem volt lelkiismerete, hogy a könnyebb utat válassza, és azon menjen tovább. Rakódott a vállaira az elviselhetetlen teher minden nap. Mintha azért született volna a földre, hogy fájdalmat hordozzon. Temetett egyfolytában, sírtól sírig vánszorgott. Apát, anyát, testvéreket, sógorokat, sógornőket. És most temetni készült újra, a legkedvesebbet.
Amikor a fiai megtudták a hírt, hogy milyen súlyos beteg az apjuk, eleinte bizakodtak. A kisebb fia az első műtét után, hogy hitet adjon apjának az élethez, bejelentette, hogy megnősül, nem kér segítséget hozzá, de azt akarja, hogy az édesapja ott üljön az első sorban, mikor összeadják a kedvesével. Ezzel a bejelentésével a további élethez való remény rózsaszirmait hintette szét a beteg apja köré. Laci tényleg gyógyult, büszkén ölelte magához a fiát és a kedvesét, szeméből törölgette a könnyeket a szertartás alatt.
Nóri nem vette észre, hogy a kemoterápia után Laci titokban újra inni kezdett. Az állapota egyre rosszabb lett, kezdődött minden elölről.
Látogatóban volt a kórházban aznap is, amikor késő este a kisebbik fia a barátjával megérkezett. Szomorúan szállt ki az autóból, ment befelé, ölelte Nórit.
– Én is voltam apámnál, beszéltem az orvossal, azért jöttem, hogy személyesen mondjam meg neked, kimegyek Izraelbe. Sok pénzt kell keresnem, apám így nem gyógyul meg. De ha nem sikerül a gyógyulás, akkor is küldöm, hogy adjál meg neki mindent, amit megkíván.
Hazavitte a férjét a második műtét után. Tudta, hogy vége mindennek, a rákos sejtek szétszóródtak benne. Morfiumot adott a háziorvos, amitől különleges víziókat látott. Már nem a való világban élt. Amikor egy este a fürdőszobából támogatta kifelé, megkérte Nórit, hogy szedje össze az üveggolyókat, még mutatta is őket, hol gurulnak.
Nóri hitetlenkedve hallgatta – Honnan jöttek ezek a golyók? – közben szófogadóan szedte a nem létező üveggolyókat a folyosó kövéről.
Laci mutatta a fejét, hogy onnan.
– Néha kinyílik és nem tudom bezárni, ne haragudj – válaszolta természetes nyugodt hangon.
Ült a betegágy mellett és beszélt hozzá. Reményt akart adni, éreztetni, hogy minden rendbe jön, eljön a nap, mikor nevetve építik és tervezik újra a jövőjüket.
A betegség bele rugdosta a mély szegénységbe. Nem tudott dolgozni az ápolás miatt, a kezelések, az ingázás az otthon és a kórház között, minden idejét, erejét elvette.
Jött a hideg tél és vele együtt Murphy törvénye, hogy ami elromolhat, az el is romlik, valósággá vált. Egymásután, szinte egy napra, a kazán, a bojler, a televízió.
Nem volt már anyu, akihez odamehetett volna sírni.
– Jöjjön! Segítsen! Mert nem bírom a terhet!
A lakást, ha kórházban volt a férje, nem fűtötte, dupla harisnyában, ruhákban járkált, örökké mozgásban volt, hogy ne fázzon. A legnehezebb időben kapott a fiától külföldről pénzt, nem sokat, de nagy segítséget jelentett számára. Második kemoterápia után, a férje megkérte , hogy vigye haza.
– Otthon akarok meghalni. Tegnap is kitoltak egy nőt a paraván mögé, amikor meghalt. Reggel kéken, zölden támolygott a mosdóba. Nem akarok úgy meghalni, mint egy kutya.
Nóri rábólintott.
– Menjünk haza.
Folyamatosan romlott az állapota, napokkal később már alig kapott levegőt. Nóri hívta a főorvost telefonon, aki készségesen segített.
– Holnap viszi a futárszolgálat az oxigénpalackot – nyugtatta –, az majd segít rajta.
Akkor érezte, hogy szédül, hogy már talán gyengébb, mint a férje, nem aludt, nem evett. Egyik éjszaka mikor Laci elcsendesedett mégis elszenderedett.
Ajtónyitásra eszmélt fel, az ajtóban ott állt az anyja, szomorú volt, mégis az egész megjelenése szeretetet sugárzott. Ott állt, sötétzöld barhét kendőjében, török mintás selyem ruhájában, görbebotjára támaszkodva. Aztán szó nélkül megfordult, elindult a folyosón a másik szoba irányába.
Nóri ment utána.
– Anyu, anyu! – szólongatta, de az anyja nem fordult hátra, csak ment előre, kopogott a bot vége a mozaiklapokon. A folyosó végtelenné vált, a sok zöld növény tengerré, és az anyja eltűnt benne. Másnap a férje meghalt. Csendben, békével.
A futárszolgálat délután odaért az oxigénpalackkal, de látták rajta a fekete ruhát, csak annyit mondtak.
– Részvétünk, asszonyom – és visszaültek az autóba.
Mikor hazaért a fia, csak annak mondta el, hogy előre tudta, mikor hal meg az apjuk.
– Tegnap este eljött érte mamád, elvitte magával.
A fia sírva ölelte át a vállát.