Translate

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: háború. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: háború. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. október 31., kedd

Ma megállt a fali órán az idő



Ma megállt a fali órán az idő, a percmutató még erőlködött, de hiába minden, kis reszketés és ő is néma maradt, csend lett, nem hallom a monoton kattogást. Kitt, katt, kitt, katt..csak belül zakatol tovább az elnémult hang, felgyorsul, rohan, már zeng, kopácsol, ordít…haladni kell, nincs megállás…de hová ?
Jó lenne, ha végleg megállna az idő, csak néhány napra, hogy legyen idő átgondolni mi történik velünk, hisz ezernyi kérdés vár válaszra.
- Hová is rohanunk? Talán egyértelművé válik lassan, hogy a vesztünkbe.
Annyi szépség létezett a földön, és ha még van belőle, készakarva miért romboljuk le ?
Miért okoz örömöt, ha önámításban élünk, ha nem is akarunk a valósággal szembe nézni, félünk a tisztánlátástól?
Legyintünk, ha valaki ránk szól:
- Változik a világ, új rendszer alakul, átrendeződés folyik. 

Ki akarja? Mert én nem !
- Változik az időjárás, már semmi se régi, nincs tavasz, nincs ősz.

 Hova lettek? 
- Változik az életünk, nincs harmónia, nincs nyugalom, nincs romantika. 

Miért, nem hiányzik ?
- Változik az életünk, tovább élünk, de telve szenvedéssel.

 Kinek jó ez?
Időközönként felemészti magát a világunk, saját mocskától fuldokol, és mint a bagoly felöklendezi azt, amit nem tud megemészteni.
- Kell egy háború!
Mindegy hol, kivel, csak jó nagy felhajtással, mondva csinált ürügyekkel. A gazdasági válságokat mindig követte egy háború, ilyenkor lehetett újra felosztani az országokat, a hatalom új irányt vett, új pénz mosta tisztára a régit. Halomba gyilkolt ártatlan gyermekek, idős tehetetlen emberek hulláján öröm táncot lejtett a hatalom éhes Felsőbbrendű.
Beszéljünk az emberről, hisz oly sok az összeesküvés elmélet, amitől már homályos a tudat, összezavarodott a logika.
- Ki vagy mi az  a Bilderberg csoport ? Tényleg ők az árnyék kormány, akik az emberiség jövőjét határozzák meg? Persze, hogy nem, ez is összeesküvés elmélet.
- Vegyi felhők? Miért is hintik tele az eget évtizedek óta a repülők ? Éghajlatváltozás miatti kísérlet? Kell nekünk mesterségesen gerjesztett tornádó, villám, vihar, jégeső, takaró felhő?

- Globális felmelegedés.
 Biztos az jön, nem lehűlés? 
A kísérletezéstől a földre juttatott nehézfém terhelést az emberiség meddig tolerálja ?
Káosz, bábeli zűrzavar, amiben birka módra sétálnak a kiszolgáltatottak a vágóhídra. 

Mosolygós népirtás, gyógyszerekkel, mesterséges táplálékkal, hormonokkal, antibiotikumokkal telített élelmiszerekkel. De még ez nem a csúcstechnológia, még hátra van a legrosszabb, a frekvenciás elgyengítés, rövidhullámos altatás. Fáj a fejed, zúg a füled? Menj orvoshoz. Úgyse segít, de menj...!
- Gyógyszeripar...  üzlet csak?
  - Kemoterápia.

 Biztos, hogy gyógyít? 
- Védőoltás.
 Biztos, hogy mind védelmez?
- Génkezelések.

- Gáz, gázolaj, benzin, nincs más, ami helyettesítené, vagy ez is csak üzlet?
Politika, szolgalelkűség, megalkuvás.
Lassan eltűnünk a süllyesztőben, szép lassan elnyel a Globalizáció, eltűnik az identitásunk, nemzeti hitünk, nemzeti történelmünk, irodalmunk, szolgalelkűnk beolvad a nagy Semmibe. Ezer éves múltunk semmivé foszlik. Országhatárainkat kiradírozza a Felsőbbrendű, aki Istennek hiszi magát. Eltűnik ez a kis ország, vele együtt mi is, magyarok.

 Kinek az érdeke ez a változás?
Már nem látom a madarakat, kihalnak a fajok a földön.
Az óra elindul, halkan, ütemesen.. kitt.. katt.. kitt.. katt….
Afganisztán, Szíria, Izrael  beélesíti a rakétáit, a tengeren készenlétbe áll az amerikai és  az orosz hadiflotta, támadásra készül. A gazdasági válság mélypontra zuhan.
Mindig minden kezdődik elölről, halott gyermekek, asszonyok, öregek az utcán, jajgató, őrjöngő kiszolgáltatottak .. és mi lehajtott fejjel tudomásul vesszük, örülünk, hogy nem mi vagyunk a célpont.
A nagy óra mutatója egyre gyorsabban vonszolja a percmutatót... a mi időnk is közeleg…kitt... katt... kitt...katt

2023. február 27., hétfő

Katerina Forest: Szép Új Világ



A fák levelén vörös folt izzik, jajdul
az erdő, reccsenve tör le az ág, búsul
lenn,  a földön a porban a sok kiszikkadt virág.

A  meleg szélben ring  a vízen egy árva
csónak, korhadt fájához simul, ütődik,
koppan, a mélyből kivetett  bűzös halraj.
Zörren a parton egy üres sörös doboz,
mint zászló leng a száraz ágakon egy
sárguló papír, rajta üzenet-  Siess,
vár téged a szép Új Világ!

 Még zizzen a csend és súgja a reményt
a magány, hogy indulj, míg lehet,
ne késlekedj. Fáradtan kelsz, sötét
a világ, botladozó lábad akad, földre
rogysz. Kiáltasz: Hiába indulok, nincs hová!
Nincs már hová.

Megnyugszol végre, nézel az égre,
keresed rég nem látott csillagod.
A sötétség ölel, az ég alja bíbor
olvadsz a létbe, a lelked üszkösen
kering a szélben,  szemed lehunyod.
A reményt örökre feladod.



2023. február 26., vasárnap

Katerina Forest: Túlélni






Némán és tehetetlenül időzik életem
itt ragadtam ebben a sűrű ingoványban
miből már nincs kiút, hiába keresem,
hisz vakként jártam  eddig a világban.

Időzök hát, és megpróbálok látni
 ha  jön a hajnal és majd hasítja, tépi
sötét leplét gyáva  önmagamnak,
 mi takarja  lelkem, azt mi  nyomorít.

Sírni kéne, hangosan zokogni,
 tépni ruhám, szórni a szélnek,
súrolni az eget, csapni, mennydörögni-
Itt vagyok, hé, miért nem halljátok emberek?
De bárhol vagyok hangom nem ér az égig.
Csak suttogok s magamnak beszélek.
Súlytalan szavaim körbe vesznek,
megfojtanak, lelkem akasztófán remeg.

Lehunyt szemem árkádja alatt
látom a jövőt, a felperzselt otthontalant,
miben gyötrődő lelkek ölelkeznek.
Sírni látom a fiút az apát, kiknek
összekulcsolt kezüket rántja szét
a behívó parancs.. Készülj katona!
Az anyát látom, az imádkozót,
ki a fájdalomba némán  belehal,
mert tudja, hogy többé nem látja
 a távozót, kit ölni hív a Haza.

A napok telnek, és az élet megáll,
az óra is bénán figyel, a hegedű
húrjain a dal néma, a színes levél
 hullik feketén, a sikoltó csendben
hallani, hogy fordul a világ a tengelyén.
Lehet ez a perc mi eljött.. erre vártam.
 A sors szaggatta függönyök mögött végre
 feltűnik a múlt, lábánál ott hever mocskos
 palástja, azon tapos,   meztelenné vált alakja
ragyog és előre mutat.. A jövő arra van!

Inkább hiszek a víziómnak, talán így túlélem
e kort, miben felemészti  létünk s világunk
egy rothadó mutáns, ki már alig vonszolja
hullafoltos testét, de még zabál..zabál..zabál.


2018. június 13., szerda

Katerina Forest: Hol vagy Isten?



Átsiklott a szél a mező felett, kicsit
forgott, dülöngött, mint a részeg,
a szőkére festett cigánybúzáknak
megborzolta, megtépdeste bóbitáit.
Pasztell színekben játszott a fény,
a vadszőlő bíborban égett,
zizegve hullatta levelét a lomb,
homályos ködben ült a távoli domb.
Szép ez az ősz, lassul az idő,
pihenni készül a föld. Takarót
fon a pók, odúját béleli sok kis
téli alvó. Csak én nem készülök.
Pedig vágyom a pihenést, azt a régi,
téli estét, csendes magányt, melegét
a tűznek, hópihéket az ablakom
peremén, várom mindig az újév kezdetét.
De most bennem remeg a csend, a szél
félelmet hoz, messziről érzem hidegét,
csattogását, egyre közelít a tél, viharmadár
száll felém, szárnyától sötét lesz az ég.
Valahol messze tőlem, gyermekek sírnak
szétrombolt házfalak közt, rongyokban alszanak.
Pislákoló gyertyacsonkon a láng hajlik, táncol.
Reszket fent a Hold, az éj nem hoz holnapot.
Hol vagy Isten? Aki mindent lát, kezed
miért nem emeled, hogy ne tovább!
Miért engeded ezt a becstelen orgiát,
a kéjtől dagadó szadista önimádó múmiák
halotti táncát? Miért engeded?
Isten, takard ki arcod, mutasd magad!
Miért fordul hozzád minden jajszó,
könyörgés, ha nem ér el hozzád
a sírás, a fájdalom gyötrődő hangja?
Még hiszek, de egyre halványul hitem.
Még bízok, de türelmem véges.
Nem érzem a jelenléted. Ha nem vagy velem,
ki oldoz fel bűneim alól?
Ki áldja meg szenvedő lelkemet?

Segíts! Hogy eltudjam hinni, hogy eljön az az idő,
mikor minden néma száj üvölteni kezd, 
a vakok előtt kitárul a rejtett világ, és a a süketek hallani 
kezdik a halálra itélt madarak dalát.  
Istenem, legelőször hallgasd meg a gyermekek jajszavát...





2017. október 24., kedd

Katerina Forest: Tarkólövés


Még sírhatsz, még hullhat a könnyed
temetheted gyermeked, még nincs vége,
még most következik, amibe beleremeg
ez a törékeny világ, otthonod, hazád.
Még sírhatsz, még érezheted illatát
az esőnek, mi oly gyorsan mosta át
a vérrel telt utcaköveket, amin állsz
bambán és nem értesz semmit, nem
érted mi a bűnöd, miért ver Isten?
Még sírhatsz, még hullhat a könnyed,
míg térdepelsz a mocsok közepén,
feletted már dögkeselyűk kerengnek,
várják a húst, s te a tarkólövést.
Már vége, már elfogyott minden
könnyed, zörgő csontjaid mellett
foszladozó hullahegyek, elfelejtett
mementó leszel az új világ reggelén,
mire lassan kúszik a vadrepkény.

2017. március 20., hétfő

Katerina Forest: Valami furcsa ősz tört be hozzánk

Más ez az ősz, furcsa érzés, ahogy érkezett
kopogtatás nélkül, nyitja az ajtónk, hirtelen
hűvös lett az est. Hideg lett a lelkem tőle idebent.
Valami változott, más minden, nem készült
fel senki és semmi, hogy pihenni térjen.

Zaklatott gondolataink ébren figyelnek minden
neszre, álmaink bennünk rekedtek, talán örökre.
Félve figyeljük egymás arcát, töröljük könnyeinket,
meleg, táncoló lángokról képzelgünk, de jéghegyekbe
ütközünk. Az eső mossa az utca kövét, pocsolyákban

fürdik a tudat, nem fénylik már drágagyöngyként
a jövőnk. Az őszi eső végigsöpör a tájon, végig az egész
világon. Elidőzik a nyomor lakta sátortáborokon,
mikben halk ima száll fel az égig, hazug mesékben
fetreng ott benn a lét, vágyak, sóhajok várják a szebb jövőt.
Valami furcsa ősz tört be hozzánk, mély sóhajokkal

forgunk bűntudatunk kemény nyoszolyáján,
csak a vérhold vigyorog ránk a kinti sötét éjből.
Valami furcsa ősz ez, Istenverte ősz, ami után
ki tudja, milyen gonosz idegenként süvít be a tél.
2015. szeptember 27.

2017. március 10., péntek

Katerina Forest: TERROR


Még gyengülő karod az égnek emeled
a sebek mik rajtad vérzenek,
már nem fájnak, kikapcsolt neuronok
körbecsókolják lelked,
már csak zsibbadtan révedsz a semmibe.
Elfeledett emlékek kopognak, jönnek,
összemosódik a múlttal a jelen.
Átok van rajtad, már régen érzed.
Égett hús szagát öklended a mélybe,
mocsokban feszül a miatyánk, rózsa
füzéren simul, hintázik a halál, bús, széttépett
hited a pokolra alá száll, érzed, illan már,
elgyötört testedből a lélekláng.


2017. március 9., csütörtök

Katerina Forest: Utolsó sóhaj


Pihennék én egy árnyas lombú fa alatt,
egy sziklafal tövén, melyen szikrát szór a nap,
egy érből csordulna lábamhoz gyöngyözve
csillogón a kövek nedve, mintha lelkem könnyezne

Mennék én úttalan utakon, naptól hevült homokban
taposnám életem keservét, bár elhagynám
lelkem kínzó, nehéz terheit, mik, mint a paraziták
belülről gyökereznek, fojtanak, végül meg ölnek.

Kérnék én időt a Sorstól, haladékot csak egy napot,
mielőtt végleg itt hagyom a földet, hogy rendezzem
szétzilált életem. Majd, mint koldus lépnék ki innen,
mezítelen testtel, sóhajom fürdetné a hajnali fény.

Számban még a keserű nyál csordul, hányni tudnék
ettől a mocskos világtól. Léptem már könnyül, érzem
nem húz vissza semmi. Szétfeszít mégis…
egy érzés. Mely taszít és vonz. Nem akarom, és mégis
vágyom az elhagyni készülő világom!

Még egyszer, várj! Még egy pillanatra visszafordulok.
És nézem a volt világom, az úttalan utakat,
a homoksivatagot, mely őrzi még súlyos lábnyomomat.
Látom a szürke felhőket, a bíbor aljú eget,
látom a temetetlen testek felett a sikoltó lelkeket

- Én ember voltam mindig, érző és szerető,
én nem ezt akartam, higgyétek el nekem…


Katerina Forest: Tarkólövés



Még sírhatsz, még hullhat a könnyed
temetheted gyermeked, még nincs vége,
még most következik, amibe beleremeg
ez a törékeny világ, otthonod, hazád.

Még sírhatsz, még érezheted illatát
az esőnek, mi oly gyorsan mosta át
a vérrel telt utcaköveket, amin állsz
bambán és nem értesz semmit, nem
érted mi a bűnöd, miért ver Isten?

Még sírhatsz, még hullhat a könnyed,
míg térdepelsz a mocsok közepén,
feletted már dögkeselyűk kerengnek,
várják a húst, s te a tarkólövést.

Már vége, már elfogyott minden
könnyed, zörgő csontjaid mellett
foszladozó hullahegyek, elfelejtett
mementó leszel az új világ reggelén,
mire lassan kúszik a vadrepkény.

2017. március 5., vasárnap

Katerina Forest: ISTEN, KERESS NEKEM MENEDÉKET!






Isten, keress nekem menedéket, egy helyet
hol egyedül lehetek fullasztó könnyeimmel.
Vigyázz lelkemre, gyógyítsad hitem
hogy bízni tudjak újra benned.
 Mert most nem hiszek. Felszállt a lelkem
és őrjöngve üvölt és követel.
Magyarázatot.

Mi volt a bűnöm, mit vétkeztem?
Visszatapostam a múltam, kerestem,
de az útvesztőkben benn rekedtem.
Újra gyermek voltam, anyám ölébe
bújva hallgattam a dalt, mit dúdolt
míg ringatott.

Szerettek engem, én is szerettem
mindent, mit a sors nekem adott.
Szerettem a végtelen világot,
a felhőket, a zúgó őszi szelet,
a fűszálon ringó harmatcseppeket,
szerettem az életemet.

Imádkoztam és hálát adtam
Neked Istenem, hogy ezt mind
megadtad nekem.

Adtál nekem egy gyermeket, aki
puha kezeivel átölelt, ringattam,
dúdoltam ha sírt, úgy mint rég
engem ringatott anyám.
Megbízott bennem, ígértem, vigyázok,
örökkön örökké rá.

És most ott fekszik holtan a mocskos
földi porban, lelke vádlón néz rám.
Nem érti miért? Hisz még lépni tanult,
még nem járt be utakat, a kapun
se lépett át, hogy elé táruljon a világ.

Isten, keress nekem menedéket, egy helyet
hol egyedül lehetek fullasztó könnyeimmel!
Vigyázz lelkemre, gyógyítsad hitem.
hogy bízni tudjak újra benned.
Nyugtass, hogy ne bolyongjon e földön
örök időkre haragvó, vádló lelkem.

Emeld magadhoz gyermekem lelkét
vidd magaddal, és ha eljön az örök
éjszaka, hogy ne fázzon, ne féljen,
 fektesd fenn a mennyben az égi felhőkre
takard be csillaglepellel.
Mosollyal ajkán aludja alatta örök álmát,
míg angyali kórus dúdolja az altatóját.