Sára csendben hallgatta őket, hisz olyanokról folyt a diskurzus, ami neki is új volt, még ismeretlen jövőképként jelent meg előtte. Ugyanazok a kérdések tömege várt válaszra benne is, amiket a gyermekek önkéntelenül feltettek a keresztanyjának. Hogyan is fog itt élni vidéken majd, hogy ne érezze a város hiányát, hogy megtalálja a boldogságot minden itt töltött napján? Még nem talált rá a teljes válaszra. Elszorult a szíve azon is, ahogy Zita és Flóri álmodozva beszélt az itteni életről. Felállt közülük és elindult a fás sufniba, hogy bevigye a fenyőfát, elérkezett a fenyődíszítés ideje. Ezzel a beszélgetés fonalát megszakította aznapra végleg, mert mindenki a szép, magas fenyővel lett hirtelen elfoglalva.
– Van itt minden! – emelt le a szekrény tetejéről egy nagy kartondobozt Terka mama – Örülök, hogy újra feltesszük mindet. Mán az utóbbi évekbe, csak egy fenyőgallyat hoztunk be a megboldogulttal, elég vót az is az áhítathoz.
A doboz tényleg kincsesbányának tűnt, füzérekkel, gömbökkel, aranyozott kiscsengőkkel.
A fenyőfa a kezük nyomán díszbe öltözött, igaz a szaloncukrot közös megegyezéssel a dobozban hagyták, azzal a feltétellel, hogy később szét fogják osztani az édességet. Terka mama észszerűnek tartott ötlete volt ez is.
– Én is szerettem mindig lecsenni a fáról a cukorkát, mi történik, ha ezt heten tesszük, még a végén ez a szép fenyő is megcsúnyul, vagy leesnek a gömbök és eltörnek – magyarázta meg aggodalmasan az okát.
A díszítés végén felkerültek a csillagszórók az ágakra. A fenyő hiába pompázott gyönyörűségesen, az ünnepi készülődést meg kellett szakítaniuk újra.
– Itt az ideje, hogy szétnézzünk a gazdaságban! – hívta fel a figyelmüket az öregasszony, ellentmondást nem tűrő hangon.
Indulhattak ki etetni, zárkózni, mert hiába volt még csak délután három óra, rohamléptekkel ereszkedett a szürkület lefelé. Szerencsére János is megérkezett a fiával, ott állt a hótoló a nagykapu előtt. Terka mama a munka végén megjelent a tornácon egy fonott kosárral és átnyújtotta Jánosnak.
– Áldott karácsonyi ünnepeket kívánunk neked és a családodnak. Frissen sült kalács és egy kis bor, meg ami mellé fért. Mondd meg Julisnak, hogy helyettem is mondjon egy imát a templomban, el ne felejtse!
– Megmondom Terka néni, mi is boldog karácsony kívánunk az egész családnak – vette el mosolyogva a férfi a kosarat, nem időztek, igyekeztek haza a családjukhoz.
Kint szétterült a csikorgó fagy a tájon, újra feltámadt a szél, és zúgva lerázta a magas nyár és akácfák ágairól a havat. A Karácsony belépett az udvarra, suhintott egyet a botjával, a hópihék a szélhátán szállni kezdtek, beterítették újra a nehéz munkával kisöpört utakat. Az istállóban hosszan, elnyújtva felbőgött egy tehén. Csillag, a csődör dobbantott párat és válaszként felnyerített. Az ablakok üvegén lassan nőni kezdtek a jégvirágok.
A nagykonyhában Sára anyja hófehér ünnepi abrosszal megterítette a nagy asztalt. Mentek a gyerekek segíteni, izgatottan várták az ünnepi vacsorát.
– Nálunk sose vót ilyen felhajtás karácsonykor! – jegyezte meg tudálékosan Zita. – Néha kaptunk az önkormányzattól segílyt, akkor kipakoltunk mindent az asztalra. De általába' mindig veszekedés lett belőle meg rívás.
– Mamám mindig főzött ilyenkor, meg ott volt a család is, mink tartottuk a karácsonyt – dicsekedett Flóri –, csak nem így. A végén a férfiak berúgtak, ők csak azért vesztek össze nem a segély miatt. Mamám mindig kiabált velük, hogy a karácsony az békés ünnep, minek verekednek. De nem lehetett velük bírni, ha ittak.
– Itt az idő, üljünk le a vacsorához! – hívta asztalhoz a családot Terka mama.
Flóri nézte a díszes asztalt, aminek a közepén ott égett a négy gyertya, nézte a gyöngyöző húslevest a tányérján, a mellette kirakott csillogó üvegpoharat, a fenyőmintás szalvétát és arra gondolt, olyan ez, mint egy álom, lehet nem is igaz, majd felébred hirtelen, és huss, minden szertefoszlik. Az illatok, amik körbe lengték a nagykonyhát, a kalács, ahogy hűl kifelé a sütőlapon, talán mind csak illúzió. Eltűnhet mind, eltűnhet Sára szép mosolya, a két fogadott tesó is, Mónika és Zsuzska. Talán Zita nem tűnik el, hisz ő se illik ebbe a képbe, ő is cigány. Életében nem érzett még ilyen boldogságot és egyben ilyen félelmet.
– Mindegy – gondolta –, ez a cigány sors, de most olyan jó minden.
Elkezdte kanalazni a levest, mégis hiába nem akarta, végigfolyt egy könnycsepp az arcán, végig az állán és leesett a levesbe.
– Boldog karácsonyt – mondták egyszerre, és elkezdték leszedni a tányérokat az asztalról, hogy helyet készítsenek a kalácsnak, süteményeknek. Sára kihasználta a zűrzavart, eltűnt közülük, lerakta az ajándékokat a fa alá és meggyújtotta a csillagszórókat, majd megszólaltatta a Terka mama dobozában talált rézcsengettyűt.
– Itt járt a Jézuska! – nevetett az ajtóban megjelenő gyerekekre.
Terka mama meghatódva álldogált a szikrázó fa előtt, halkan elkezdett énekelni: – Mennyből az angyal lejött hozzátok, pásztorok, pásztorok!
A gyerekek áhítattal álldogáltak míg hallgatták az öregasszony reszketős énekét.
Flóri gondolatai elkalandoztak és a fantázia világában megjelent egy kép, hogy ő az egyik pásztor, akiről énekel az öregasszony, hisz messziről jött a nagy hóesésbe és első dolga az volt, hogy megetesse az állatokat. Jézus meg fent az égből végig figyelte, hogy mit csinál és biztosan meg volt vele nagyon elégedve.
Zita lelkében szomorúság költözött, meg egy kis irigység, mert eszébe jutott a nagy igazság, hogy Zsuzskának és Mónikának ezentúl mindig ilyen szép lesz a karácsonyuk.
Zsuzska szorongatta Sára kezét és szentűl meg volt győződve, hogy a dalban is Sáráról énekel Terka mama, hisz Sára az az angyal, akiről szól a dal, másról nem is szólhat.
Csak Sára komolyodott el kicsit, mikor azon kezdett tépelődni, hogy a vallás igéit mennyire kiforgatták az emberek. Csak eszközként szolgált a hatalom kezében, pedig Jézus a hit a szeretet, a megbocsájtás szimbóluma. Akiben hiszünk, mert hinni kell valakiben, hogy kivezessen bennünket a legnehezebb élethelyzetekből. Terka mama elcsendesedett, Sára, hogy ne szakadjon meg az ünnep varázsa, énekelni kezdte a Csendes éjt, amit minden karácsonykor elénekeltek a városi panellakásban.
Csendes éj! Szentséges éj!
Angyalok hangja kél;
Halld a mennyei halleluját,"
Zita egy nagyot sóhajtott a dal végén.
– De gyönyörű ez a nap. Ha látná a családom!
Az ajándékbontásra már visszatért a felszabadult ricsaj, boldogan bontogatták a gondosan becsomagolt dobozokat.
Sára a zajban alig vette észre, hogy telefonhívása van, automatikus kézmozdulattal fogadta a hívást, de mikor meghallotta ki hívja, az arcáról minden szín eltűnt, elsápadt. A vonal végén felismerte Benjámin hangját.
– Boldog karácsonyt Sára! Remélem nem zavarom...
